A kristály lovagjai - Az árulás örököse

11. fejezet

Alex egy ködös pusztaságban találta magát, de már nem lepte meg a térváltás. Ugyanabban a pózban állt, mint amiben a kristályt megfogta, ám se az, se ellenfele nem volt már ott, ezért lassan leeresztette a kezét. Ahogy körbetekintett, egy emberi alakot vélt felfedezni a háta mögött, mire megpördült és reflexből előrántotta kardját, majd előre szegezte, azonban néhány pillanattal később le is eresztette, miután felfogta, hogy egy gyakorlóvértbe öltöztetett próbababát lát. Alex elmosolyodott magán, ám azt az elvet vallotta, jobb félni, mint megijedni, aztán odalépett a babához és magára öltötte a bőrpáncélzatot.

Miután végzett a művelettel, újra körbetekintett. A köd olyan sűrű volt, hogy csak néhány méterre látott el, ami egyértelművé tette, tájékozódni nem fog tudni, és csak céltalanul, találomra indulhat el. Habár lehet, pont ezt akarta tőle a kristály. Akárhogy is, muszáj volt elindulnia valamerre, hiszen elsőként akart kijutni onnan, ezért minden további gondolkodás nélkül, hasraütés-szerűen indult el a lehetetlenül sűrű ködben.

Legfeljebb csak néhány percet barangolhatott, amikor feltámadt a szél, ami egy pillanat alatt viharos erejűvé vált. Komoly erőfeszítésébe került, hogy talpon maradjon, mélyen előredőlt és csak nagyon lassan volt képes haladni. A ködöt teljesen elfújta a szél, valamint az eső is rákezdett, de úgy, mintha dézsából öntenék. A gyakorló páncél teljesen vízhatlan volt, mégis bőrig ázott a fiú, mintha csak szimpla utcai ruházatot viselt volna. Látni továbbra sem látott semmit, ám nemcsak azért, mert a szél az arcába fújta az összes esőcseppet, hanem mert az eget tökéletesen eltakarták a koromfekete esőfelhők. Először azt hitte, hirtelen éjszaka lett, viszont ahogy felpillantott – kezeivel az arcát takarva –, a folyamatosan cikázó villámok megvilágították neki a haragosan fodrozódó fellegeket. Hamarosan a föld is latyakossá, pocsolyássá vált, még inkább megnehezítve a haladást.

Alex ereje gyorsan fogyatkozott, és úgy érezte, muszáj megpihennie valahol, mert ha már most, a próbatételek előtt kifárad, nem lesz esélye teljesíteni őket. Amint ez megfogalmazódott benne, egy csúcsos alakzat derengett fel előtte, amit ilyen távolról – bár inkább csak a látási viszonyok miatt – nem tudott beazonosítani, de ahogy tett felé néhány lépést, észrevette, hogy fény árad ki belőle. Talán tűz ég benne – morfondírozott a fiú, majd furcsállóan összevonta szemöldökét, aztán még közelebb lépett az alakzathoz.

Egy apró, rozoga sátor volt az, ami magányosan állt a viharban, és külleme ellenére stabilan állta a kegyetlen időjárás végeláthatatlannak tűnő ostromát. Csábultan, előre megnyugodva indult felé Alex, közben arra gondolt, micsoda szerencse, hogy fedett helyen, nyugalomban várhatja meg, míg eláll az eső, a tűz mellett pedig fel is melegedhet. Azonban néhány lépés után valami mégis megállásra késztette. Egy érzés azt súgta neki, hogy most nem pihenhet meg, mennie kell tovább, mert ha megáll és vár, akkor Anoróm előnyre tesz szert, bár lehet, már most is előrébb volt nála. Így hát fogta magát a fiú, majd a sátrat nagy ívben megkerülve, bőszen indult tovább.

Újabb néhány perc elteltével az eső olyan hirtelen állt el, mint ahogy jött. Az éjsötét fellegek eloszlottak, helyüket pedig szétszórt, fehér bárányfelhők vették át. Kisütött a nap, aminek kellemesen meleg sugarai azonnal szárítani kezdték a vidéket és Alexet egyaránt. A látási viszonyok is megjavultak, így már nem maradt semmi, ami gátolta volna Alex tájékozódását. Körbetekintve egy hatalmas, füves pusztát látott maga körül, ami egészen a horizontig nyújtózott.

- Szóval ez is egy próba volt – állapította meg.

...

Anoróm ott állt a ködben, az orra hegyéig sem látva, de úgy érezte, azonnal indulnia kell, különben elbukja a kaptányi címet, ezért – nem törődve az átláthatatlan köddel – már rohant is egy találomra kiválasztott irányba. Arcára egyszerre ült ki a düh és az elszántság, mert semmiképp se akart kudarcot vallani, főleg nem egy emberrel szemben. Ősi vérvonal leszármazottja volt, felmenői – az apját is beleértve – mind kapitányok lettek. Tudta, hatalmas szégyent hozna a családjára, ha ő nem válna azzá, ezért futott, ahogy csak tudott, de hirtelen feltámadt a szél, rövidesen pedig egy hatalmas, sötét viharban találta magát.