A kristály lovagjai - Az árulás örököse

12. fejezet

Miután felébredt Alex, még egy darabig nem volt hajlandó kikelni az ágyból. Egyszerre ásított és nyújtózott egy nagyot, majd az oldalára fordulva továbbhúzta a lóbőrt, ám egy pillanattal később kinyílt a szeme, és tekintetét lassan végigvezette a helyiségen. Megnyugodva nyugtázta, hogy a saját szobájában van, aztán mocorgott egy kicsit és folytatta a lustálkodást.

Nagyon kellemes aromát árasztott az ágyneműje és ő maga is, ami majdnem visszaaltatta, de ekkor szöget ütött a fejébe, hogy miért illatozik. Hiszen – tudomása szerint – nem fürdött tegnap. Ugyan többször elázott a próbák alatt, viszont a klasszikus értelemben vett tisztálkodást kihagyta. Legalábbis amíg tudatánál volt, addig biztosan. Ajjaj – gondolta magában, mire felkönyökölt az ágyban, majd benézett a takaró alá. Anyaszült meztelenül feküdt. Ebben a pillanatban olyan kellemetlenül érezte magát, mint amennyire talán még soha ezelőtt, mert az egyetlen logikus magyarázat minderre az volt, hogy bizony levetkőztették és megfürdették. Nyilván idő előtt elájult, azonban nem akarták koszosan és véresen az ágyba fektetni.

Lassan felült Alex, majd életet próbált dörzsölni nyúzott arcába, közben azon járt az esze, hogy mit hozzon fel mentségül vendéglátóinak. Némi töprengést követően arra jutott, inkább kihagyja a magyarázkodást – mert valószínűleg azzal csak még kellemetlenebb helyzetbe hozta volna magát –, és elnézést kér. Ismerte már annyira a Gréem családot, hogy tudta, nem haragszanak rá, ezért a bocsánatkérést sem várták el, ám egy ilyen után az a minimum. Ekkor tekintete a testén éktelenkedő sérülésekre tévedt. Tenyerét óvatosan a mellkasára tette, majd arra gondolt, az azt ért vágások hegei mindig látszani fognak, és emlékeztetni fogják, mit ért el anarúderként, akárhányszor csak megpillantja őket. Mégpedig azt, hogy kapitány lett, ezzel is csiszolva a Harmat család elkopott becsületén. Érezte, jó úton halad, amiről már nem szabad letérnie.

Miután kikelt az ágyból, és szekrényéből egy új ruhát öltött magára, töredelmesen elnézést kért a konyhában ücsörgő vendéglátóitól a tegnapi kellemetlenségért. Természetesen ők azt mondták neki, nincs miért bocsánatot kérnie, mert nem haragszanak rá. Épp ellenkezőleg, megtiszteltetés volt számukra, hogy a legfrissebb egedrónai csapat vezetőjének adhatnak otthont. Persze, akkor se nehezteltek volna rá, ha nem ő nyeri el a címet.

Alex megkönnyebbülten ült asztalhoz, és nekilátott a reggelinek. Közben elmesélte az előző nap történéseit, a próbákat rendkívül részletesen – mert Fenliz édesapját, Tlantót nagyon érdekelte a téma –, bár a legvégét kihagyta, mert nem akarta besározni Anorómot. Miután befejezte az étkezést, Melti nagy örömére felajánlotta, hogy segít a házimunkában, viszont aközben sem hagyták abba a beszélgetést. Egyaránt esett szó fontos és jelentéktelen dolgokról, mint ahogy komolyakról és vidámakról is.

A fiú nagyon jól érezte magát csapattársa szüleivel, ezért észre se vette, mennyire repül az idő, majd azon kapta magát, hogy Fenliz belép az ajtón, Olivérrel a nyomában. Alex meglepve nézett barátjára, hiszen még egyszer sem látogatták meg egymást a kristályföldi szállásukon.

- Na, mi a helyzet, szabadnapos? – kérdezte Olivér jókedvűen. - Hogy vagy?

- Kicsit fájósan, de ahhoz képest egész tűrhetően, köszi – felelte Alex. - Regenerálódok.

- Jól teszed – bólintott Olivér. - Képzeld, mivel ma nem voltál, a mesterek felkészítettek minket arra, hogy mi történne, ha elveszítenénk a kapitányunkat.

- Szép! – öltötte karba a kezeit Alex. - Ennyire bíznak bennem?

Olivér a fejét ingatta.

- Nyugi, ilyenről szó se esett. Erre minden csapatot felkészítenek. – Magyarázta, aztán így folytatta: - Nincs kedved sétálni egyet? Közben elmesélek mindent.