Egy angyal mint Bosszúálló

Új barát

Üvöltözve keltem, sírtam. Már álmomban sincs nyugtom. Az ajtóm kicsapódott és egy alak futott mellém és szorosan átölelt. Nagyon ismerős illat. Ismerős hideg kar. Az lehetetlen. Eltoltam magam mellől a testet.

-APA!!-üvöltöttem fel. Majd újra megöleltem.-De az nem lehet....ez túl zavaros....meghaltál....ott voltam a temetéseden.

Apa egészen furcsa arcot vágott.

-Várj....nem....te itt vagy.....mi? Csak álmodtam?

-Hát Ava. Gyanítom, hogy élek, szóval igen lehet, hogy csak álmodtad.

Megint megöleltem. Sírni kezdtem.

-Emlékszel? Tegnap Peterrel és Sethel edzetettek.

-Az tegnap volt?-vakartam meg a tarkómat.

-Igen.-mosolyodott el apa.-Most pedig aludj.-elindult kifelé, de megragadtam a karját.

-Itt aludnál velem?

Nem is válaszolt csak bemászott mellém és szorosan átölelt.

Reggel PÉNTEK keltett. Morgolódva fordult a hátára apa. Hát tényleg csak álom volt. Itt van mellettem. Kikászálódtam az ágyból és valami emberi külsőt varázsoltam magamra. Nem mondom, hogy gyors voltam, de azért az feltűnt, hogy apa pontosan ugyanott és ugyanúgy fekszik, mint amikor kimentem a fürdőszobába. Lassan ő is kimászott, átvánszorgott a saját szobájába és pár perccel később elindultunk a konyhába. Megint nem volt ott senki. Ez azért gyanús, hogy lehetséges az, hogy mindig én vagyok itt kint elsőnek. Levettem két bögrét a polcról, lefőztem egy kancsó kávét, kitöltöttem a poharakba egy-egy adagot és apa kezébe nyomtam az egyiket. Leültünk a kanapéra és elkezdtük meginni. Lassan mindenki megérkezett. Elszórtan üldögéltünk a kávéinkkal a konyhában és a nappaliban. Mikor PÉNTEK közölte velünk, hogy az FBI-nak szüksége van ránk.

-Déjà vu!-tört ki belőlem.

-Mit mondtál?-kérdezte Stark.

-Ja semmit, csak nagyon ismerősen kezdődik ez a nap. -válaszoltam, majd az utolsó korty kávémat is megittam. Elindultam a szobámba átöltözni. Alig öt perc alatt végeztem, a többiek is lassacskán elkészültek. Elindultunk a helyre amit megadtak nekünk. Csak, hogy most repültünk, vagyis nem mindenki. Mikor odaértünk, végre levegőhöz jutottam, mert nem láttam se gödröt, se idióta követ, se idióta Carson ügynököt. Mint kiderült, csak tájékoztatni akartak minket arról, hogy képbe került egy lehetséges HYDRA ügynök, akit el kellene fognunk. Én ezen a ponton majdnem sírtam örömömben. Már kezdtem aggódni, hogy az angyalságoz tartozik a jövőbe látás is. Az még úgy hiányzott volna. Csak azt nem értettem miért kellett ide jönnünk. Megkaptunk minden adatot a célszemélyről és a lehető leghamarabb távoztunk is. A bázisra visszaérve Natasha, Steve és Tony elkezdtek terveket kitalálni. Nos én szokásomhoz híven, mentem a saját fejem után. Elvettem az aktát, kinyitottam és kisebb szívinfarktus, szívritmus zavar és stroke után közöltem a többiekkel, hogy a terveket a hajunkra is kenhetjük, mivel a személy aki el kell fognunk, az eddigi legparanoiásabb, legóvatosabb ember az egész világon. Ez a fickó semmit se bíz a véletlenre. 

-Akkor mi a terv?-kérdezte Steve.

-Fenébe a tervvel. Megyünk, aztán lesz ami lesz.-válaszoltam.

-Zurlovról van szó?-szólalt meg apa.

Én csak bólogattam.

-Remek terv a lesz ami lesz. Ez a tag semmit se bíz a véletlenre. Mire átküzdjük magunkat a biztonsági rendszerén, addigra épít egy újat. Vagy elénk rak egy 50 centis acél ajtót.

-Mire jó Visio lézer feje?-tette fel a költői kérdést Clint.

-Hát akkor menjünk.-mondta Stark.

Fél óra repülés után megérkeztünk a HYDRA egyik régi bázisára. Megint déjà vum van. De vajon miért? Költői kérdés. Óvatosan megközelítettük az ajtót. Nyitva volt. Hát ez tényleg meglepett. Nem éppen ez a megszokott Zurlovtól. Valaki biztos beelőzött minket. Kitártam az ajtót és óvatos lépésekkel haladtunk lefelé. Három lépcsőforduló után megérkeztünk a központi elosztóba. A széken ott hevert Zurlov hullája. Valami megölte. De azt nem tudtam, hogy mi. Nem is volt sok időm ezen filóznom, mert zajt hallottam meg az egyik szobából. Leintettem a többieket, hogy maradjanak itt. Óvatosan közeledtem a terem felé. Az ajtó itt is félig nyitva volt. Itt viszont mindent vér borított. Belöktem az ajtót és pisztolyomat előre tartva benéztem. Abban a pillanatban el is raktam a fegyvert. Egy kislány volt az. Alig lehetett 4 éves, de a szárnyai már ott terebélyesedtek fölötte, mint egy pajzs. Kinyújtottam a kezem, hogy felsegítsem de nem bízott bennem. Egy kicsi ácsorogtam és gondolkoztam. Majd egy apró kis hang megszólalt a fejemben. Bízni fog benned, ha tudja, hogy olyan mint te. Nem is rossz ötlet. Kitártam a szárnyaim, a kislány felfigyelt rám. Közelebb araszolt hozzám és megszólalt.

-Olyan vagy mint én.

-Igen. Én Ava vagyok. Téged hogy hívnak?

-Alice.

-Nagyon szép neved van Alice. Figyelj édesem, nem szeretnél inkább velem jönni?

A csöppség bólintott. Óvatosan felemeltem és az ölembe vettem. Átkarolt engem és nem eresztett. Így mentünk ki a többiekhez. Mikor meglátta őket megrémült.

-Alice nem kell félned, ők nem bántanak.-hát ezzel nem nyugtattam meg nagyon. De most nem volt arra időnk, hogy összebarátkozzanak. Visszamentünk a Quinjetbe és egyenesen a bázisra indultunk. Az úton elaludt a kezembe a kicsi lány. Egyik szárnyamat kieresztetem és Alice hátára simítottam Nem tudom miért, de ettől megnyugodott. Olyan kis pici és törékeny. Ha nem lett volna halott az a gyáva féreg, én magam nyúztam volna meg. Az út csendben telt. Visszaérve a bázisra Alicet bevittem a szobámba és lefektettem az ágyamba aludni. Majd kimentem a többiekhez.

-Mi lesz a lánnyal?-kérdezte Peter.

-Örökbe fogadom.-támaszkodtam meg az ajtófélfánál.-És ha nem baj itt lakna velem.

-De hogy baj, legalább Morgannek lesz egy barátnője.-mondta Pepper az asztalnál ülve. Tonynak látszólag nem tetszett az ötlet, de valami telepatikus képességgel megbeszéltük, mi csajok, hogy most Stark ellen fordulunk. Olyan gyilkos tekintettel figyeltük a férfit, hogy ez még Jedi elmetrükknek is elmehetett volna.

-Akkor a kislány marad.-szólalt meg álvigyorral a férfi. Mind elnevettük magunkat. Még egy kis ideig beszélgettünk a továbbiakról, majd lassan mindenki elment aludni. Bementem a szobámba, belebújtam a pizsamámba és befészkeltem magam Alice mellé. A szárnyamat kitártam és átöleltem vele a kislányt. Így aludtunk el. Csak előtte szóltam PÉNTEKNEK, hogy reggel ne ébresszen fel minket, had aludjon a kicsi lány.