Ne hagyj el! [ BEFEJEZETT ✔]

10. rész: Komolyabb szigorítások

- Mit szeretnétek mondani? - léptünk be apával együtt a kórterembe.

- Üljetek le van idő. - nevetett Robi.

Apa leült mellém az ágyra és ivott néhány korty vizet én pedig ettem egy kocka Milka csokit, amit aznap Robi hozott fel nekem.

- A napokban, ha emlékszel vettünk tőled vért. - nézett rám Robi.

- Igen aznap, amikor Áronnal elszöktem. Persze, hogy emlékszek rá!

- Meghoztuk hozzá az eredményt. - vette át Kata a szót.

Apa és én aggódva néztünk a két orvosra. Mi lesz akkor, ha rosszabb lett a helyzet? Mi lesz, ha bármelyik pillanatban meghalhatok?

- Szóval az eredményeid alapján súlyosodott a helyzet. Komolyabb szigorításokat fogsz kapni. Nem hagyhatod el a kórházat csak úgy, hogyha apád vagy mi veled megyünk. Miután elhagytad a termet alaposan fertőtlenítjük azt. Így kevesebb az esély arra, hogy jobban megbetegedj.

Nem bírtam megszólalni csak próbáltam feldolgozni, amit Robi és Kata mondott. Fertőtlenítés, csak is bizonyos emberekkel mehetek ki az utcára. Olyan, mint egy világvége számomra.

- Ennyire súlyos a helyzete? - kérdezte apa szomorúan.

- Már ez nagyon a végső stádium. - mondta Kata szomorúan.

- Szóval...bármikor meghalhatok? - kérdeztem szinte alig hallhatóan.

Robi és Kata szomorúan bólintottak. Apa pedig elsírta magát.

- Bár nem anyádhoz mentem volna feleségül. - mondta zokogva. - Bár ne lennél beteg és nem kéne négyéves korod óta a kórházban szenvedni.

- Arról nem te tehetsz, hogy anya beteg volt! - fakadtam ki. - Amikor mondtad nekem, hogy már a genetikai vizsgálaton kiderült, hogy valami nem oké.

Apa megölelt engemet.

- Sokkal, de sokkal jobban fogok rád figyelni. Nem akarlak elveszíteni. Szeretném, ha még itt lennél nekem. Hallani szeretném még azt, ahogyan kimondod, hogy: apa.

Egy tizedmásodpercre elgondolkoztam. Nem mindegy az a hangnem se, ahogyan mondom. Ha vidáman mondom,akkor boldog vagyok. Ha kétségbeesve, akkor valami nagy baj van. Ha sírva, akkor valami nagyon bánt. És tudom még így gyerekként is, hogy egy szülőnek az a legjobb dolog, amikor hallja, hogy megszólítja a gyereke.

- Apa nem mehetnénk el ketten valahova? - kérdeztem apát.

- Hova szeretnél elmenni? - nézett rám apa.

- Nem tudom. - vontam meg a vállamat.

- Hova mehetünk el ketten? - kérdezte apa.

Robi fellapozta a leleteimet és elgondolkozott.

- Nos nagyon nem kéne emberek közé, például pláza vagy ehhez hasonlók. De van itt a közelben egy nagyon finom cukrászda oda mehettek.

- Voltál már ott? - kérdeztem Robit.

- Persze és nagyon finom is. Csak ajánlani tudom nektek Tamás. - nézett apára.

- Akkor segítek átöltözni és akkor mehetünk is. - mondta apa.

- Jó. - bólintottam. - Mehetünk.

Apa kinyitotta a szekrényt és kivette belőle a kabátomat és a sapkámat. Majd az ágy alatt lévő bőröndből kivette a cipőmet. Miután ezzel végeztünk elindulunk kifelé a kórházból.

- Mit fogsz enni majd? - kérdezte apa.

- Nem tudom még nem döntöttem. - nevettem. - Azt se tudom, hogy milyen a cukrászda.

Apa szomorúan sóhajtott. Majd átmentünk a zebrán és megérkeztünk a cukrászdába. Amikor beléptem oda megcsapta az orromat a nagyon finom fagyi és süteményillat és a pultban pedig ott sorakozott sokféle süti.

- Azta. - suttogtam.

- Jó napot kívánok, segíthetek? - köszönt nekünk az eladó.

Apa rámutatott egy székre én pedig leültem rá.

- Mit hozhatok neked? - kérdezte apa.

- Legyen egy tiramisu. - válaszoltam. - Sok videót néztem a neten arról a süteményről és elképesztően finomnak néz ki.

Apa elment és hozott nekem egy szelet tiramisut magának pedig egy almás pitét. Óvatosan a villával megkezdtem a sütemény szélét és bekaptam a rajta lévő apró falatot. Olyan finom! És krémes!

Utoljára eszek ilyen süteményt és utoljára ültem cukrászdába. Utoljárá éreztem ilyen finom dolognak az ízét!

- Apa ez nagyon finom. - mosolyodtam el. - Hozol még nekem?

Apa mosolyogva felállt és vásárolt nekem még egy adag süteményt. Ilyenkor megfeledkezek arról, hogy beteg vagyok és csak a pillanatnak élek.

- Gyógyszer. - vette apa elő a táskámból a gyógyszeremet.

Megittam a gyógyszeremet és utána már valahogy nem nagyon kívántam a sütemény végét. Inkább letettem a villát a tányérra és otthagytam az utolsó falatot.

- Elég volt? - kérdezte apa.

- Aha. - bólintottam. - Menjünk vissza. - mondtam.

Miután visszaértünk inkább pihentem. Az orvosok tudom, hogy nem hazudnak, mert én már ennyitől is elfáradtam és ez egy újabb tünete már ennek a betegségnek.

Vajon mi jöhet még?

_________________________________________

Sziasztok!
Elkészült ez a rész is. Már nincs sok hátra a suliból mindenkinek kitartást!
Remélem tetszett ez a rész.
A következő részben találkozunk!
Addig is SZIASZTOK!
Szandi
2021. 06. 01.