Ne hagyj el! [ BEFEJEZETT ✔]

12.rész: Találkozó

Másnap reggel az ágy szélén ültem és eszembe jutott, hogy ma találkozok apa egyik kollégájával és annak a lányával. Soha nem ismertem meg az osztálytársaimat és sajnos barátaim sincsenek. Miért is? Mert négyéves korom óta rohadok a kórházban orvosok és ápolók között az özvegy apámmal együtt.

- Itt a reggeli. - lépett be apa a kórterembe, de előtte lefertőtlenítette a kezét.

- Köszönöm. - vettem el a kezéből a kaját. - Hú ilyet már régen ettem! - vettem ki a zacskóból a kakaós csigát.

- Egészségedre. - mosolygott apa. - Ma ugye tudod, hogy találkozunk az egyik ismerősömmel?

- Ühüm. - bólintottam teli szájjal. - Hogy hívják? - kérdeztem.

- Gábornak. - válaszolta apa. - A lánya pedig egy kicsivel fiatalabb nálad. - folytatta.

- Az nem baj szoktam itt is nálam fiatalabb gyerekekkel beszélgetni. - legyintettem. - Főleg egy törött lábú lánnyal, mielőtt gyógytornára megy.

- Ó igen megvan az arca. - nevetett apa. - Lassan el kéne kezdeni készülődni. - mondta apa.

Sóhajtottam egyet és bevettem a gyógyszeremet. Nem nagy dolog lenyelni, de mindig arra gondolok, hogy meg fogok majd valamikor halni.

- Egy normális ruhám sincs, amit felvehetnék! - sóhajtottam és visszacsuktam a szekrényt.

Apa ekkor előhúzott egy H&M- s zacskót az ágy alól.

- A napokban vettem neked, remélem  tetszeni fog. - mondta mosolyogva.

Felraktam a tasakot az ágyra és kivettem belőle egy fekete NASA-s kapucnis pulóvert egy világoskék farmert és egy sztreccsesebb fazonú pólót, amit csíkok díszítettek. Ezután megnéztem magamat a tükörben.

- Mintha tudtad volna, hogy ez a stílusom! - nevettem el magamat.

Apa mosolygott.

- Hamarosan indulhatunk. - pillantott az órára. - Biztos, hogy kicsit késünk, mert elég nagy a forgalom. - nézett ki az ablakon.

Kimentünk a kórházból és beszálltunk a kocsiba. Mindig elcsodálkozok, hogy csoda, hogy még beindul mivel már évek óta ott áll a parkolóba. Persze nem mindig, mert apa naponta ezzel jár be dolgozni. Beültem előre apa mellé és elindultunk a kávézóba. Útközben nem is beszélgettünk nagyon, mert a történtek után nem nagyon akartam apával beszélni. Ahogyan kikanyarodtunk a kórház parkolójából, elgondolkoztam, hogy mióta nem voltam a kórházon kívül. Akkor voltam legutoljárá mikor Áronnal elszöktünk. És tudom, hogy nem kellett volna.

- Újabb terrortámadás történt Franciaországban. - szakította félbe a beszélgetést a rádió.

Apa átkapcsolt egy másik adóra, de addigra megérkeztünk. Egy kávézó előtt álltunk meg. Kiszálltunk a kocsiból és elindultunk a bejárathoz.

- Ó, sziasztok! - köszönt apa.

- Sziasztok! - motyogtam kissé az orrom alatt. Nagyon nem volt kedvem itt lenni.

- Sziasztok! - köszöntek ők is. - Menjünk be! - nyitotta ki az ajtót.

A kávézóban sokan voltak, legtöbben csak a telefonjukat nyomkodták mások meg várták a rendelést.

- Üljünk le oda! - mutatott apa egy székre.

- Majd mi fizetünk. - mosolygott Gábor.

- Köszönjük. - mondta apa. - Hogy vagytok? 

- Minden rendben van. - válaszolta Gábor. - Sok a munka... - nevetett.

- Az van bőven. - helyeselt apa. - Mondjuk, ez a darab könnyű, amiben most játszok.

A felnőttek elbeszélgettek egymással én és Gábor lánya egymást néztük.

- Szeretsz olvasni? - szólalt meg egyszer csak Gábor lánya.

- Igen. - válaszoltam megszeppenve. - Főleg Leiner Laurát.

- Olvastad már a Szent Johanna Gimit? - nézett rám kíváncsi szemekkel.

- Nagyon régen. - válaszoltam. - Kábé tizennégy évesen.

- Megvan neked az összes? Sajnos nekem csak az első három rész van meg! - szomorkodott. - Kölcsön kérhetem?

- Igen, ha szeretnéd. - mosolyodtam el.

- Még nem mutatkoztam be. - nyújtotta a kezét. - Rozi vagyok.

- Szandi. - ráztam vele kezet.

- Lányok kértek valamit? - kérdezte Gábor.

- Apa képzeld, hogy Szandi nekem adja a Szent Johanna Gimit! - mondta lelkesen Rozi az apjának.

- Ez szuper. - mosolyodott el Gábor. - Akkor legalább megtudod, hogy mi a történet vége.

Rozi bólintott. Közben megérkezett a pincér és kihozott két kávét.

- Még valamit? - kérdezte a pincér.

- Köszönjük elég lesz. - mondta apa.

Apa és Gábor kávéztak, én pedig egyre rosszabbul éreztem magamat. Elkezdett velem forogni a kávézó. Éreztem, hogy elfehéredek és egyre rosszabbul leszek. A kezemmel fogtam az asztalt, mert attól féltem, hogy leesek a székről. Az utóbbi meg is történt. Apa már azonnal szaladt is felém, Rozi és Gábor pedig ijedten nézték az eseményeket.

- Hívjunk mentőt? - kérdezte Gábor.

Apa időközben felvett a kezébe, én meg mivel nem bírtam a hányást visszatartani lehánytam őt.

- Semmi baj, semmi baj! - nyugtatott apa. - Véletlen volt.

- Akkor most mi lesz? - kérdezte Rozi. - Mentek vissza a kórházba?

Apa bólintott.

- Sajnálom, hogy így alakult ez az egész. Nem akartam őt egyébként elhozni, mert halálos beteg. 

- Szóval...ezért nem akartad sose magaddal hozni? - kérdezte Gábor.

- Nem mertem nektek elmondani. Féltem, hogy rosszul fogtok rá reagálni.

- Ne aggódj. Segítünk neked bármi is történjék. - mondta mosolyogva Gábor.

_________________________________________

Sziasztok!
Ehe...igen...kicsit eltűntem és most megint visszatértem ide. Megsúgom, hogy még két rész ezen kívül és vége a történetnek. 🙃 De, amint befejeztem valamelyiket, hozom is az újat. 😉
Remélem tetszett ez a rész!
A következő részben találkozunk!
Addig is SZIASZTOK!
Szandi
2021. 07. 28.