Ne hagyj el! [ BEFEJEZETT ✔]

11.rész: Kutakodás

Délután apa lement beszélgetni valamelyik ismerősével, de véletlenül a telefonját fent hagyta a kórterembe. Az enyém még töltőn volt így a kezembe vettem az apáét, mivel kisebb koromban is sokat játszottam rajta vagy ezen néztem meg újra és újra a kedvenc meséimet. Gyorsan feloldottam, de ez volt a legrosszabb döntés. Mert belebotlottam olyan dolgokba, amikbe nem kellett volna még idők előtt.

Az első egy üzenetváltás volt apa és a főnöke között:

Sajnálom, hogy megint le kell mondanom egy előadást, de a lányom egyre rosszabb állapotban van. Biztos találtok egy másik embert erre a szerepre.

Ez így nem mehet tovább! Elegem van abból, hogy a lányod miatt mondasz le minden előadást és mindig csak vele akarsz lenni. Utolsó húzás volt utána pedig nem lehetsz a társulat tagja!

Basszus kulcs! Miattam nem rúghatják ki apát a társulatból! Akkor miből fogjuk a gyógyszereket és a kórházi ellátást fizetni? A büdös nagy semmiből! Inkább bezártam az üzeneteket és rátettem a mobilnetet. És ezt se kellett volna. Ugyanis betöltöttek a Messenger üzenetek és az E-mailek. A Messenger beszélgetések inkább csak néhány ismerőssel voltak meg ugyebár Robival és Katával, de engem nagyon foglalkoztatott a tudat, hogy mit beszél a barátaival. Így a felugró chatfejre böktem és betöltött az üzenet:

Valamikor nem futunk össze? Nyugodtan hozhatod a lányodat is!

Én? Menjek vele? Nem tudja apa barátja, hogy nem mindegy nekem, hogy hova megyek! Valahol nem jó nekem és egyre növekszik a kockázat is. A halál kockázata. A Messengerből kiléptem és megnyitottam az E-maileket. Fele csak hírlevél volt meg tipikus promóciós levelek. De volt egy, ami felett nem mehettem el szó nélkül. Még a hideg is kirázott.

Feladó:temetkezes@temeto.hu
Tárgy: Árajánlat
Tisztelt cím!

Amilyen gyorsan csak tudtam bezártam az E-maileket és teljesen sokkolt állapotban ültem az ágyon. Már apa a temetésemre gondol? Hol van az még?

Ekkor pedig meghallottam, hogy valaki mászkál a folyosón és megijedtem, hogy apa visszajött. De hála istennek csak egy idős bácsi volt, aki elment a nővérpulthoz és csoszogott a papucsa a padlón. Visszavettem a telefont a kezembe és folytattam a kutakodást. De inkább beléptem a galériába és megnéztem egy pár képet. Az egyik képen én és apa vagyunk rajta előttem pedig van egy torta. Azon pedig 7 gyertya. Ekkor töltöttem a hetedik életévemet és emlékszem a mai napig, hogy az iskolai helyzetet beszélte meg apa Robival és Katával. Végül interneten keresztül kapom az anyagokat és egy magántanár magyarázza el nekem. A matekon kívül minden egész jól megy. Kerestem egy másik képet, de ez egyben apa háttérképe is. Akkor készült rólam, amikor 14 éves lettem.

- Igen, persze majd még beszélünk. - hallottam apa hangját a folyosóról.

Rekordsebességgel zártam le a telefont és tettem vissza az asztalra. Gyors visszafeküdtem az ágyba és vártam, hogy kinyissa apa az ajtót.

- Mit csináltál? - kérdezte apa, miközben bejött a szobába.

- Öhm...olvastam. - vigyorodtam el.

- Jól van. - mondta apa. - Üzenik neked, hogy hogy vagy. - ült le az ágy szélére.

Hogy, hogy vagyok? Utálom, amikor ezt kérdezi tőlem bárki is! Mit is mondhatnék? Sehogy! Tudom, hogy közel van a vég olvastam, hogy már a temetésem is készülőben van.

- Kérdezhetek valamit? - néztem apára.

- Amit csak szeretnél. - válaszolta.

- Te mióta tervezed a temetésemet? - mondtam.

- Honnan tudsz te erről? - döbbent le. - Ugye nem nézted a telefonomat?

- Sajnos igen. - mondtam könnyes szemekkel. - De megbántam, hogy belenéztem.

- Már egyébként szerettem volna erről veled beszélni. - sóhajtott fel apa.

- Szarul esett ugye tudod? - sandítotam rá. - Szarul esik, hogy egy bizonyos dologról nem akartál velem beszélni.

- Igenis akartam veled ezekről beszélni, de nem most. - emelte fel a hangját. - És nem egyszer mondtam neked, hogy ne nyúlj engedély nélkül a telefonomhoz! - kezdett el kiabálni.

- Elnézést, kérem ne ordibáljon! - szólt be a nyitott ajtón keresztül egy idős néni.

- Elnézést! - szólalt meg apa. - Veled még pedig beszélni fogok. - nézett rám dühösen. - Most mennem kell hamarosan előadásom lesz. - vette fel a kabátját.

- Én tényleg nem akartam! - kiáltottam apa után, de már késő volt.

Az ajtó becsapódott én meg a kórteremben maradtam ismét egyedül. Megint én hibáztam, megint én tettem rosszat.

Bárcsak visszafordíthatnám az időt és bárcsak nem néztem volna bele apa telefonjába! Bárcsak újra megszülethetnénk és nem lennék beteg!

_________________________________________

Sziasztok!
Végre ebből is kész a következő rész! Nagyon inaktív voltam, de zsúfolt volt a nyár első hete. 🙃 Plusz egy kis reklám!
scarlettemonarose-al közösen indítottunk egy Discord szervert a magyar Wattpadosoknak. Nála megtaláljátok a linket. 😉 Csatlakozzatok, ha szeretnétek!
Remélem tetszett ez a rész!
A következő részben találkozunk!
Addig is SZIASZTOK!
Szandi
2021. 07. 05.