Ne hagyj el! [ BEFEJEZETT ✔]

5.rész: Szerelem

Másnap reggel, amikor felébredtem apa már nem volt mellettem. Gondoltam korábban ment el dolgozni. Miután megmostam a fogamat a kezembe vettem a telefonomat és megnéztem az időt. 07:21.

Felöltöztem és elindultam a büféhez, ahol van ingyen Wifi. Automatikusan kapcsolódott a telefonom rá.

És betöltött egy üzenet,amitől még az ütő is megállt bennem.

Szerelmem: Bemehetek ma hozzád?

- Te jó ég! - kiáltottam fel kicsit hangosabban.

- Minden rendben kislány? - kérdezte egy idősebb hölgy.

- Igen. - mondtam és felálltam a székről.

A nővérpulthoz szaladtam. Egyszer-kétszer már szóltam innen Robinak és Katának, de ez most sürgős volt.

- Segíthetek? - kérdezte a nővérpultban ülő hölgy.

- Dr. Szappanos Katicát keresem. - mondtam. A betege vagyok.

- Harmadik emeleten megtalálod. - mormolta és belekortyolt a kávéjába.

Fölszaladtam a harmadik emeletre és a szememmel Katát kerestem. Pont észrevettem,ahogy éppen kimért egy adag injekciót.

- Kata, Kata! - szaladtam hozzá.

- Minden rendben? - kérdezte.

- A barátom írt egy üzenetet, hogy bejönne meglátogatni, de nem tudom,mi tévő legyek. - magyarázkodtam.

- Jó kérdés. Elmondanád neki, hogy beteg vagy és minden egyéb dolgot. - találgatott Kata.

- Az úgy nem lesz kicsit gáz? - hökkentem meg. - Megmondjam neki, hogy meg fogok halni?

Kata sóhajtott egyet és mosolyogva megveregette a vállamat.

- Mondd el neki az igazságot. Én a helyedben ezt tenném. Ha például beteg lennék, akkor biztos elmondanám Robinak. Ő elfogadná és meg is értené.

Éreztem, ahogy kicsit fájni fog az igazság, de, ha ez a helyes, akkor meg kell tenni.

- Köszönöm a tanácsot. - mosolyogtam Katára. - Megyek rendet teszek a kórteremben. - sétáltam vissza a szobámba.

Megigazítottam az ágyneműt, kidobtam a szemetet a kukába és végignéztem magamon. Vörös hajam tiszta kóc volt és egy szürke melegítőszettet viseltem egy kék papuccsal. Ahogy kinyitottam a szekrényemet találtam is egy ruhát. Egyszerű kék rövid és még apa vette nekem. Ahogy belebújtam a ruhába kicsit úgy éreztem, mintha rendben lenne minden. De legbelül tudtam, hogy semmi sincs rendben. Beteg vagyok és lassan meg fogok halni! Kissé izgulni kezdtem. Az éjjeliszekrényen álló képre néztem. Apa és én vagyok rajta.

- Apa te mit tennél? Van ötleted? - gondoltam magamban. Miközben ezen gondolkoztam kinyílt az ajtó és Robi lépett be rajta.

- Megnézem, hogy minden rendben van-e. - mosolygott rám. - Lázmérés és a szokásos dolgaid. - vette elő a lázmérőt.

- Kicsit izgulok. - mondtam miközben Robi a hónom alá tette a lázmérőt.

- Teljesen normális, ha izgulsz. - vette elő a vérnyomásmérőt. - Hiszen nagyon régóta nem láttad őt és ő se téged.

- Igazad van. - bólogattam. - Régen láttuk egymást. - Arra se emlékszem, hogy mikor utoljára láttam mit mondott nekem. - vakargattam az államat.

- Tőlem ilyet ne kérdezz! - nevetett Robi. - Nyisd ki kérlek a szád! - nyúlt a spatuláért. - Úgy látom Szandi veled minden rendben van. Javaslom, hogy az előtérben találkozzatok! - ment ki a szobámból.

Szépen elindultam lefelé az előtérbe. És tisztán megvan mai napig az az emlék, hogy ide bejöttünk apával. Már annak is sok éve. Az előtérben leültem egy asztalhoz. Voltak lent egy páran, sokan látogatóba jöttek mások csak leugrottak kávézni a szünetben.

Ahogy oldalra pillantottam megláttam Áront. Mennyit változott te jó ég! Magasabb és vékonyabb lett. És helyesebb is.

- Szia. - köszönt. - Szép ez a ruha.

- Köszönöm szépen. - mosolyodtam el. - Apa vette még nekem. - Foglalj helyet!

- Rendes vagy. - ült le a velem szemközti székre. - Valamit kérsz?

- Semmit. - válaszoltam.

- El kéne neki mondanod, hogy halálos beteg vagy és nemsokára távozni fogsz! - suttogta a belső énem. Nem volt még hozzá elég merszem,hogy megmondjam az igazat. Várjunk még.

- És milyen itt lenned egész nap?

- Unalmas. - mondtam. - Mindig, minden nap és minden héten ugyanazokkal az emberekkel találkozok.

- Valamit nem akarsz mondani? Olyan furcsán beszélsz.

- Áron. - vettem egy mély levegőt.

- Igen? - húzta fel a szemöldökét.

- Én...- kezdtem el sírni.

- Mi?

- Halálos beteg vagyok a születésem óta. Ugyanabban a halálos betegségben szenvedek, mint az anyukám.

- Mondd, hogy csak hazudsz!

- Ez nem kamu! Ez a teljes igazság.

Áron felállt a székről és kiviharzott a kórház épületéből. Én letettem a fejemet az asztalra és zokogtam. Fájt. Nagyon, nagyon fájt. De ez az igazság.

_________________________________________
Sziasztok!
Itt a következő rész! Köszönöm a rengeteg megtekintést a legelső könyvemen. Múlt hónapban volt egy éve,hogy regisztráltam Wattpadra és kezdtem el itt írni. 😀🤩
Tudom, nem vagyok mindig rendszeres,de amikor csak tudok hozok nektek részt. 😉
Remélem tetszett ez a rész!
A következő részben találkozunk!
Addig is SZIASZTOK!
Szandi 🙂
2020. 10. 06.