Versenyben a Szent Johanna

6.

Nyolc perce gyalogoltunk amikor a keskeny, kitaposott út végén egy két és fél méter magas kerítést pillantottunk meg. A probléma csak azzal volt, hogy a kétszárnyú kaput bedeszkázták.
- Rendben, megvan a bejárat. Már csak azt kéne tudni, hogyan jutunk be. - állapítottam meg a nyílvánvalót.
- Először is mondjuk nyissuk ki ezt a levelet.- vette fel a fehér borítékot Kinga, majd felbontotta.
- "Szent Johanna csapat! Tíz percetek van, hogy átjussatok a kapun, máskülönben véget ér számotokra a verseny. Az óra most indul!" -olvasta fel.
- Ne szórakozz, az előtt ki lehet esni, hogy nem is látjuk meg, hogy milyen a tábor? -fújtatott Zsolti.- Basszus nem akarok kiesni. Még el sem kezdődött a verseny - folytatta kétségbe esetten. Igaza van. Én is kezdtem meg inogni, ami látszódhatott rajtam, mert Kinga nekem és Zsoltinak szegezve a mondatot megszólalt.
-Nem fogunk kiesni,- mondta elszántan - nem hiába minket küldött ide Borrel.- olyan határozottan mondta, hogy a kétségeim el is szálltak, és hálásan rámosolyogtam Kingára ​​aki szigorúan biccentett.
- Bocsánat, hogy megtöröm ezt a megindító jelenetet, mert tényleg szép, de még mielőtt valamelyiketek dalra fakadna felhívnám a figyelmet arra, hogy közben telik az idő. - szúrta közbe Olivér, jogosan. Szerintem ez volt eddig a leghosszabb mondat ami elhagyta a száját rövid ismeretségünk óta.
- Igaza van baltaarcnak, pattintsuk fel ezt az ajtót. - szedte össze magát Zsolti, majd teljes erőből nekifutott az ajtónak. Gondolom  beakarta törni. Vagy valami ilyesmi. Senkinek se kell mondanom, nem sikerült neki. Csak azt érte el, hogy  az egyik deszka elmozdult egy kicsit.
- Gratulálok, igazán szép teljesítmény. - forgatta a szemét Kinga.
- Te csak ne beszélj asszony.- dörzsölte fájdalmasan a vállát a fiú.
‐ Ezerszer megmondtam már Nagy Zsolt, hogyha így hívsz nem leszek kíméletes veled! De a versenyre való tekintettel csak a bejutásunk után nyírlak ki. - vigyorgott Kinga eszelősen.
- Nincs idő a veszekedésetekre!- szóltam közbe végül mielőtt itt tépnék meg egymást.- Zsolti próbálkozása nem volt hiába való, láttam, hogy lefelé mozdult az egyik deszka. Mi van ha...- mentem oda a kapuhoz. Megfogtam azt a deszkát ami az előbb megmozdult és tovább toltam ütközésig. Jobban megnézve  a deszkák nem véletlenül különbözőek. Alul pedig egy lyuk van  ahova az egyik sem ér el.
- Ez egy logikai feladat! - kiáltottam fel, mire Zsolti furcsán nézett rám, de a többieknek egyből összeállt a kép.
- Nem hittem, hogy az életbe valaha is ilyet fogok mondani, de igazad van Renáta. - Ismert el meglepődve Kinga, majd oda lépett hozzám Olivérrel együtt és egy másik deszkát elmozdított balra ütközésig. Olivér egy harmadik deszkát tolt el felfelé és végre Zsoltinak is leesett, hogy mit csinálunk, majd ő is csatlakozott egy "látod asszony zseni vagyok, mint mindig" mondattal (amire Kinga csak egy sóhajjal válaszolt). Miután eltoltam az utolsó elemet is, felszabadult a dupla szárnyú kapu közepén lévő zár.
- Sikerült! - kiáltottuk egyszerre hárman. Olivér csak egyetértően biccentett és elhúzta a reteszt aminek következtében kinyílt a kapu.

- Szép munka volt gyerekek. - dicsért meg minket Vladár, de én vártam egy kicsit. Ismerem mint a rossz pénzt...
- Rentai örülök, hogy legalább itt hozzáteszel valamit a feladat megoldásához.- igen erre, a gúnyos beszólásra vártam. Valahogy annyira hozzászoktam ezekhez, hogy már tudom mikor és hogyan fogja mondani. 
Beléptünk az Iskolák Országos Versenyének kapuján. Egy táborhelyre érkeztünk, ahol különböző színű ruhát viselő csapatok fogadtak minket tapssal és hangos füttyel. Az asztalokon és padokon ülve érdeklődve figyelték, hogy kik lépnek be. Eléggé meglepődtünk a tömegtől és a váratlan sikerünktől.

- Gratulálok, szép idővel jutottatok be. Öt perc harminckilenc másodperc alatt átjöttetek a kapun. - lépett oda hozzánk egy felnőtt, aki narancssárga szerelést viselt, és a felsőjén iskolanév helyett egy "Szervező" felirat díszelgett.
-Üdvözlöm, Horváth Róbert fő szervező.- nyújtotta a kezét Vladárnak.
- Vladár Ervin, Szent Johanna Gimnázium kisérőtanára.- rázott kezet vele a rajztanár.
-A csomagjaitokat dobjátok félre- mutatott egy nagy táskákból és bőröndökből álló kupacra - Ha megérkezett mindenki, lesz egy rövid eligazítás és faház osztás. Sok sikert kívánok a versenyhez! -jelentette ki és elsietett. A tömeg lecsendesedett és várták a következő csapat érkezését. Körbe nézve a táboron még mindig nehéz elhinni, hogy ennek az egésznek a részese vagyok. Most kezdődik el igazán a verseny!