Versenyben a Szent Johanna

12.

Épp felnyitottuk volna a borítékot amikor is a szőke nő felállt a napágyról és elindult az étkező felé. Vladár végig kísérte szemével a tanárnő összes mozdulatát. Féltem, hogy ki fog esni a szeme. A kisérőtanár elhaladt mellettünk amikor is megszólalt.
- Szép napot! - szólt Vladárhoz.
- Magának is Titanilla! - válaszolt úgy, mintha megtiszteltetésnek érezte volna, hogy a Barbie baba klón egyáltalán hozzá szólt.
- Jaj, Ernő! Nem meg mondtam, hogy hívjon csak Titinek? - kérdezte játékosan a tanárnő. Várjunk csak... Vladárnak nem is Ernő a keresztneve!
- Rendben, Titi. - javította ki magát a rajztanár figyelembe sem véve az előző bakit a nő részéről.
A pirosak kísérőtanára nevetgélve sétált el az étkezőbe. Vladár álmodozóan sóhajtott még mindig (ezek szerint) Titanilla tanárnőt nézve. Olivér megköszörülte a torkát.
- Khmm... már felnyithatnánk azt a borítékot? - kérdezte a szőke srác, megtörve a (számunkra kínos, tanárunk számára idilli) csendet. Vladár (Ervin) tanár úr egyből észbe kapott és egy krákogás kíséretében kinyitotta a borítékot. Egy képet találtunk benne. A fotón egy férfi állt kezében térképpel a csillagos égbolt alatt. Megfordítottuk a lapot amin egyetlen mondat állt: "Válasszatok ki egy csapattagot, akit a feladatra küldtök.". Ennyi volt. Semmi más.
- Most ebből a képből kell kitalálnunk, hogy mi lesz a feladat? - kérdezte elhúzva a száját Zsolti.
- Elvileg igen - válaszoltam, miközben a legapróbb részleteket is átnéztem a képen, rejtett utalásokat keresve. Nem találtam semmi különöset. A többiek is tanácstalanul ültek és próbáltak agyalni, hogy ezzel mire utalhattak a szervezők.
- Először is gondolkodjunk egy szembe tűnőbb dologra - vázolta fel Kinga - kezdjük az éggel.
- Egyértelműen éjszakai feladat lesz. - mondtam.
- Igen. Haladjunk tovább. Térkép. Mihez kellhet térkép.
- Tájékozódáshoz. - mondta ki Olivér. A lány bólintott.
- Van egy ötletem - jelentette ki Zsolti a semmiből.
- El is mondod? - kérdezte Kinga .
- Még jó hogy! - felelte a srác - Szerintem kincskeresés lesz. Éjszakai kincskeresés. Ahoz kellhet térkép.
- Hallod, te nem is vagy annyira hülye... -gondolkodott hangosan Kinga - igaza lehet.
- Tudtam én mindig is, hogy zseni vagyok - jelentette ki vigyorogva, Zsolti, amire a barátnőjétől kapott egy lenéző pillantást. - Egy meg nem értett zseni... - mondta szomorkásan. Kinga enyhén mosolyogva figyelte Zsoltit, miközben a fejét ingatta.
- Visszatérve, Zsolt most jól használta a fejét, és valószínűleg sikerült eltalálni a feladatot, vagy legalább is egy részét - összegezte kisérőtanárunk.
- Már csak azt kell kitalálni, hogy kit küldjünk a feladatra - jelentettem ki. Ötletem sem volt, hogy melyikünk menjen.
- Én megyek - jelentette ki Olivér. Meglepődve néztünk rá, magyarázatot várva - Egy erdőben vagyunk. Valószínűleg kint lesz a feladat és sötét is lesz. Könnyen lehet sérülést szerezni. Magamat nem féltem. A családommal régen... régen sokat sátoroztunk és sétáltunk erdőkben és hozzá kellett szoknom az esti túrákhoz is. Egy tapasztalatlannak nehezebb és lassabb lesz az út. Mivel ez egy verseny gondolom időre megy az egész - mondta. Én csak csodálkozva néztem rá. Hogy miért? Mert szokatlan volt a szűkszavú magának való srácot egy ilyen hosszas monológgal hallgatni.  Nagyon örültem, hogy kezd beszédesebb lenni előttünk. (Őszintén szólva szerintem ehhez egy bizonyos lány is hozzájárult.)
- Rendben, igazad van - válaszolt neki Kinga - akkor mindenki beleegyezik, hogy Olivér megy a feladatra? - nézett körbe. Mindenki bólintott egyet
- Rendben, akkor megyek leadni a nevét. - állt fel.
- Szerintem, mi pedig indulunk az étkezőbe. Majd gyere ahhoz az asztalhoz, ahol ültünk az eligazításnál. Már ha nem foglalták el - mondtam, mert már bőven ebédidő volt és azt se szerettem volna megvárni, hogy Vladár teljesen felébredjen az "TitiTranszból" és beszóljon valamit nekem.
Elköszöntünk a rajztanártól és végre elindultunk a étkező felé.