Versenyben a Szent Johanna

7.

- Hali, bocsi, de tudnátok egy képet készíteni rólunk?- kérdezte tőlünk egy sárga melegítőben lévő szőke hajú srác.  A csapattársai mögötte álltak, igaz, nem néztek ki olyan lelkesnek mint a szőke srác, de barátságosnak tűntek.
- Persze.- mondtam neki mosolyogva, majd megköszönte és odaadta a telefonját a fotóhoz. Átkarolták egymást és már el is készítettem a csapatukról a képet, majd visszaadtam a telefont neki. A fiú elégedetten biccentett egyet. Most ránk emelte a tekintetét.
-Bocsánat, nem is mutatkoztam be.- ütötte meg a homlokát. - Máté vagyok, a mi csapatunk ért ide elsőnek. Miskolciak vagyunk.- magyarázta nekünk.- Sajnos elég kevés esélyünk van, mivel az igazgató eléggé benézte a dolgot. Ezért próbálunk mindent megörökíteni amíg csak itt lehetünk.- mosolygott kínosan.
- Hogy érted ezt? 
- Vizes pályára számítottunk. Timi és Míra úszók, Marci nyelvatnos én meg infós. Az itt a kérdés, hogy így mit keresünk mi egy erdőben?- nevetett saját szerencsétlenségükön.- Amúgy titeket milyen területről küldtek? - érdeklődött, és átvetette a kezét Kinga vállán. Valószínűleg haverkodásból tette, de nem gondolt egy valamire. Arra, hogy így a percei megvannak számlálva. Ránéztem Zsoltira aki karba tett kézzel csak mindent tudóan mosolygott. Határozottan élvezi a helyzetet. Ez (is) érdekes az ő kapcsolatukban. Tudja, hogy a srác már így is halálra van ítélve, így csak nézte őket, arra várva mikor robban a bomba. Nem kellett sokáig várni...
- Naa, haver most valami rosszat mondtam?- kérdezte tőlünk a mit sem sejtő áldozat. Nyugodj békében Máté!
- Ó "haver" nem mondtál te semmi rosszat. - szólalt meg látszólag nyugodtan Kinga. - De ha nem veszed le rólam gyorsan azt a mocskos mancsod akkor esküszöm, hogy félbetört karral és hangszalagok nélkül folytatod a versenyt. Vagy ha szeretnéd nem muszáj folytatnod sehogy se a versenyt.- Mondta egyaránt komolyan és eszelősen. És ettől lett még ijesztőbb. Egyszerre kapta el a kezét Máté ijedt tekintettel és tört ki Zsoltiból a nevetés.
- Komolyan mondom, ez jobb volt mint amire számítottam. - vigyorgott elégedetten Zsolti. Kinga oda ment a padon ülő barátja mellé.
- Nagy Zsolt, ezzel még tartozom neked a kinti miatt.- mondta és tarkón vágta az még vigyorgó Zsoltit. Most már Kinga mosolygott elégedetten, majd megfogta Zsolti kezét és elsétáltak a táskáinkhoz. Nem tudom eldönteni, hogy Máté megijedt vagy inkább meglepődött a történteken. De ha tippelnem kéne akkor mindkettő.
- Öhmm... ezek mindig ilyenek? - lépett oda hozzám Máté.
- Először én is ezt kérdeztem.- jegyezte meg Olivér fel sem nézve a könyvéből.
- Igen, legtöbbször. De meglehet szokni- válaszoltam a miskolci fiúnak.
-Oh... értem...- mondta, és (tisztes távolságból) megszólította Kingát.
-Figyu, bocsi, hogy átkaroltalak meg minden, sokan mondták már, hogy elég közvetlen vagyok, mint ahogy ez látszik is. - vakarta a tarkóját.
-Értékelem a bocsánatkérésedet.- válaszol komolyan a lány - Ezt te is megtanulhatnád! - fordult vissza veszekedni Zsoltihoz.
- Visszatérve, milyen területről küldtek titeket? - kérdezte meg tőlem a sárga csapat infósa.
- Olivérnek, a történelem az erőssége és vív. Zsoltit az erőnléti miatt küldték, Kinga az erőnlétiben is megállja a helyét, ezek mellett éltanuló velem holtversenyben.-mondtam el a lényeget.
- Értem- biccentett. Valaki elkiáltotta magát hogy jön a következő csapat, amire már a dühös párunk is abbahagyta a veszekedést és odajöttek hozzánk. - Szerintem én megyek, jó volt beszélgetni- intett Máté és már vissza is ment a csapatához. Szimpatikus srác, olyannak tűnik aki az IOV-ot csak "nyaralásként" tekinti.
A tábor hirtelen elcsendesedett és mindenki a bejáratot nézte. Mi is érdeklődve figyeltük a következő csapat érkezését. Kíváncsiak voltunk, hogy kik lesznek, bejutnak-e egyáltalán, vagy ha igen milyen idővel. Tompán beszélgetést hallottunk a kapun túlról majd egy kis idő múlva kinyílt a kapu. Egy piros melegítőben álló csapat lépett be bejáraton, amire hangos ovációt kaptak. Két fiúból és két lányból állt a csapatuk. Mint nálunk. Viszont az ő kísérő tanáruk... khmm... maradjunk annyiban, hogy összelehetne téveszteni egy óriási Barbie babával.
- Engedjetek át! - próbált utat törni magának a diákok közt Róbert. Nem pontosan értettük mit beszélt a fő szervező a csapattal, de azt kihallottuk a beszélgetésből, hogy rekordidő alatt teljesítették a feladatot. Kemény ellenfelek lesznek. A pirosak elindultak szabad asztal után nézni, amit Mátéék mellett találtak meg. Láttam, hogy beszélgetnek velük, és még egy képet is készítenek közösen. Milyen érdekes, ebbe így még bele sem gondoltam. Vajon szövődhetnek itt barátságok, ahol egymás ellen, a bennmaradásért küzdünk?