Versenyben a Szent Johanna

13.

Beléptünk az étkező ajtaján. Diákok álltak sorban a svédasztal előtt, voltak akik ebben a pillanatban ültek le elfogyasztani ebédjüket. Láttam olyan csapatot akik épp indultak már kijárathoz de voltak akik még javában nevettek és ettek (jobb esetben nem egyszerre). Az evőeszközökkel való csörömpölés és a vidám beszélgetések összefolytak és létrejött az az álltalános ebédlői hangulat. Mi is beálltunk a svédasztalhoz, és megláttuk azt a temérdek lehetőséget. (Életem egyik legszebb élménye az IOV- on.)
- Reni... te látod ezt? - kérdezte Zsolti túljátszva szerepét - ugye nem csak álmodok? - kapaszkodott belém mintha a gyönyörű látványtól elájulni készülne.
- Zsolti... én is látom. Nem... nem álmodunk! Ez itt van előttünk. Ránk vár! - szólaltam meg meghatódva. Olivér elég furcsán nézett ránk, de ez most nem érdekelt, és lassan kezdem megszokni. A kaja az kaja. A kaja pedig létszükséglet!
- Mire várunk még?! - kérdezte drámaian evőpajtim - szedjünk és EGYÜNK! - egyetértve bólintottam és szerintem hiper sebességgel kerültek a ételek a tálcámra. Mikor végeztünk a bevezető rituáléval (mindenki szedett magának ebédet) leültünk ahhoz az asztalhoz aminél az eligazításnál ültünk. Nem kellett sokat várnunk és Kinga is megérkezett.
- Na, regisztráltam Olivér nevét a feladatra. - mondta miközben leült hozzánk és így együtt (végre) elkezdtünk enni. Ránéztem Zsoltira aki bólintott. Így már hozzá is láttam volna, viszont elnézve a fiú mellett megláttam, hogy a pirosak épp távoznak, amikor is egy srác a fekete csapatból megtartja nekik az ajtót. Nem törődve tovább a hétköznapi jelenettel belefogtam az ebédembe.
- Khm... Olivér... - kezdte Kinga - beszéltünk Nórival - jelentette ki kerek perec. Olivér egy kicsit zavarba jött, de hallgatta tovább - megtudtuk, hogy gyerekkori barátok vagytok és megértem, hogy rég nem láttátok egymást, viszont kérlek! Ne vonja el a figyelmedet! Hiszen ez még is csak egy verseny - fejezte be Kinga. A fiú bólintott.
- Rendben. - válaszolt elmosolyodva amire Kinga megenyhülve viszonozta azt és már evett is tovább.
- Mi va'? - kérdezte értelmesen, sültcsirkével teli szájjal Zsolti. Elég érdekes látványt nyújtott. Számunkra már inkább szokásosat.
- Nem lényeg Zsolti, nem lényeg - válaszoltam neki, visszatartott nevetéssel. Megvonva a vállát evett tovább.
- Szerintetek, tényleg ennyi lenne a feladat? - kérdeztem meg hirtelen. A többiek érdeklődve hallgattak. - mármint igen, logikus ötlet a kincs keresés, de nem fura, hogy ilyen könnyen kitaláltuk?
- Reni, nem fura, mert zseni vagyok. Persze, hogy kitaláltam - teszi nyugtatásképp vállamra a kezet Zsolti.
- Ettől a beszólástól eltekintve, tényleg nem fura. Csak paranoiás vagy Renáta ennyi az egész. De ha attól jobban megnyugszol, Olivér mondta, hogy egy erdőben boldogulni fog. És mivel a helyszínt csak kitaláltuk, nagy baj nem lehet - nyugtatott meg Kinga. Igazat kellett adnom neki, hiszen tényleg semmi baj nem történhet. Teljesen lenyugodva bólintottam egyet, és ettem tovább a nutellás gombócomat.

Miután befejeztük az étkezést (ami megváltás volt anyu főztjei után) visszavittük a tálcánkat és indultunk a kijárathoz. Útközben láttuk a szürke csapatot, ahol Nóri nagy mosollyal az arcán integetett nekünk, amit viszonoztunk is. Kiérve a friss levegőre megbeszéltük a terveinket.
- Ki hova megy? - kérdeztem.
- Szerintem én megyek a medencéhez. Nagyon jó ott a hangulat és a többiek is jófejek. - osztotta meg velünk terveit Zsolti.
- Én megyek a faházba olvasni szerintem. Aztán lehet, hogy lezuhanyozom.
- Egyenlőre én is. - értett egyet Olivér Kingával- Utána valószínűleg találkozok Nórival. Végülis nagyon más dolgom nincs ameddig nem lesz feladat.
- Azért majd pihenj a feladat előtt! Én megyek telefonálni. Majd találkozunk, jó szórakozást! - intettem nekik és elindulok a kerítéshez, mivel ott van térerő.
- Üdvözlöm - kiált utánam Kinga. Elpirulva gyorsítottam a lépteimen. Már majdnem odaértem amikor láttam, hogy egy lány épp feláll a kerítés elől és elindul a padok felé. Jé, ez ugyanaz a lány akit láttam elsietni a faházába, mielőtt elindultunk volna a fiúkhoz. Biztos ő is telefonált. Mivel én az étkező felől jöttem és ő a padokhoz indult így nem láthatott, csak én láttam őt. Elég zárkózottnak tűnik, de szimpatikus nekem valamiért. Na mindegy. Leültem a kerítésnek döntött háttal és a telefonom névjegyzékéből kikerestem A nevet.
Pillangóim újból életre keltek amint meghallottam a hangját.