Versenyben a Szent Johanna

5.

Kinga mellett ülve néztem ahogy lassan elhagyjuk a Szent Johanna területét, majd a második kerületet és végül Budapestet. Robogunk a Bükk felé. Nem gondoltam volna, hogy amint jön a busz már megkell találnunk egy borítékot. Mindegy, tetszett, hogy nem unalmasan indul az út eleje. Egyre izgatottabb vagyok, ahogy látom a környezet változást. Ismeretlen épületeket hagyunk el egymás után. Nagyon várom már, hogy odaérjünk! Vajon milyen lesz a tábor? És hány csapat lesz? Tényleg, elég sokan mehetnek, az igazgató szerint. És a feladatok? Vajon, mikor kapjuk majd meg őket? És milyenek lesznek? Egyre több kérdés kavarog a fejemben. Le kell nyugodnom. Elővettem a fülhallgatóm és a zenelejátszómhoz csatlakoztatható volt, majd egy véletlen számot benyomtam, ami jelen esetben az Oasistól a Don't look back in anger. A zenét hallgatva továbbra a gyorsan váltakozó tájat kémleltem.

*

Arra keltem fel, hogy a bukkanó által megrázkódott busz ablakának ütődött a fejem. Fájdalmásan masszíroztam az ütés helyét. A tájból ítélve már elég közel lehetünk. A fák a magasba nyúlva takarják a napot, de látszik ahogyan a levelek között átszűrődik egy-egy kósza napsugár. Csendben elővettem egy müzliszeletet egy kis energia gyanánt. Miután megettem, a csomagolópapírt a táskám első zsebébe gyömöszöltem, majd végig néztem a társaságon. Kinga zenét hallgatva írogatott valamit egy füzetbe (szerintem egy hadi tervet a versenyre), Zsolti egy sajtos szalámis szendvicset evett, Olivér pedig olvasgatott valamit.

*

- Ott vagyunk mááár? - kiabál előre Zsolti a sofőrnek.
- Nem, még mindig nem vagyunk ott, de ha még egyszer megkérdezed kiteszek a buszból és gyalog jöhetsz . - mondta, kissé mérgesen a sofőr. Ó, úgy látszik, nem ez volt az első alkalom, hogy megkérdezte ezt tőle, az osztálytársam. Már pattanásig feszült a hangulat.
- Ha szeretné, csak nyugodtan, úgy is jó kondiban vagyok- vigyorgott Zsolti.
-Akkor én máshogy mondom-szólalt meg Vladár- Vagy abba hagyod a beszédet, a kérdezgetést és bármilyen hang kiadást, vagy ha szeretnéd miattad fordulunk vissza. - jelentette ki nyugodtan a tanár úr. Itt Zsolti már azonnal csöndben maradt. (Közrejátszott ebben az, hogy Kinga előre hajolva fejbe csapta, és azt sziszegte neki, hogy "még egy szó és otthon verlek szét". Amire Zsolti már válaszolt volna valami frappánsat, de látta Kinga komoly arcát, hogy ez nem csak róluk szól, így inkább csöndben folytattuk tovább utunkat.) Már a Bükkben jártunk. Elkezdtem készülődni és vissza pakolni a dolgaimat. Láttam, hogy a többiek is szedelőzködnek. A kisbusz felment egy keskeny szerpentinen, majd egy mellék útra tértünk le, ahol megláttuk a frissen leragasztott táblát. "Iskolák Országos Versenye - Az élménytábor" felirat áll rajta. Itt a kisbusz leparkolt és végleg megált.
Úgy tűnik megérkeztünk.
A sofőr kiszállt, és a csomagjainkat kirakta a busz mellé. Ahogy kiszálltunk egyből megcsapott a hűvös szellő. Az otthoni kánikulához képest megváltás volt a hideg Bükki levegő. Lattam, hogy mindenki megkönnyebbülve száll le a buszról. Ahogy körbe néztem látszódott, hogy az erdő kellős középen vagyunk.
- Akkor sziasztok - vette sietősre a sofőr és már be is ült a volán mögé. Valószínűleg minél előbb menekülni akart tőlünk.
- De hát- próbálkoztam.
-Sok szerencsét, a verseny most kezdődik.- mondta, végig sem hallgatva, amit akartam mondani, és becsukta az ajtókat, majd vissza tolatott az útra. Szerencsétlenül néztük ahogy  nagy porfelhőt hagyva maga után távolodik el tőlünk. Elsőként Zsolti ocsúdott fel a döbbenetből.
- Na és most hova? - tárta szét a kezeit. Megvontam a vállam, mert nekem se volt róla fogalmam mit kezdjünk ezután. 
- Szerintem menjünk azon az ösvényen - biccentett egy fák között kitaposott út felé Olivér.
- Rendben, indulás! - mondta ellentmondást nem tűrően Kinga és elindultunk a gyalogösvényen a táskáinkat cipelve. Elöl Kinga, mögötte Olivér és én majd Zsolti jött és Vladár zárta a sort. Szépen, így, sorba meneteltünk a ránk váró verseny helyszínére.