Az utolsó alku

♂ Ötödik álom ♂

A sivatag nyögések szaggatta, kihalt csatamezővé változott. Az arany csillogás eltűnt, a vörös maradt csak, de rubint helyett vérvörös.

Kemény küzdelem árán jutott el idáig. Legyőzte az oroszlánábrázatú istent, önmagát, és új harcra készen nézett most körbe. Ő, a Harcos mélyet szippantott a levegőből, mely megtelt a feldúlt föld, a vas, és a frissen kiontott vér fémes szagával. Halál terjengett a levegőben.

Újabb harc volt készülőben, érezte már, az ereiben lüktetett.

És akkor, vele szemben a harcmezőn, nehéz fényű páncélzatban és égi fegyverzettel megjelent az Ellen.

Minden szó nélkül rohantak egymásnak, és ádáz, vérre menő viaskodás vette kezdetét, mely betöltötte és gyűlölettel szította a teret. Hosszú időn keresztül harcoltak így, nem e világi, szinte felfoghatatlan fegyverekkel, s hol az egyik, hol a másik kerekedett felül, de erőik nagyjából egyformák voltak. Mindketten fáradtak már, de megadásra, pihenésre egyikük sem gondolt, mert az gyengeség lett volna. Valakinek nyernie kellett.

Úgy tűnt, évszázadok, évezredek telnek el, és harcukból épül fel az egész világ, mely önmagával is harcban áll.

Mert mi más a természet, ha nem örökös, kozmikus háborúk színtere? A létfenntartás hajtja, saját élete, és ennek érdekében képes bármin átgázolni. A természet egoista, és nem ismer kegyelmet. Ami gyenge, annak pusztulnia kell, hogy az erősebb még erősebb utódokat hozzon a világra, így biztosítva az élet folytatódását.

Végül a Harcosnak mintha sikerült volna egy ügyes fogással leterítenie az Ellent, aki rettegő tekintettel nézett vissza rá. A győztes hatalmas, végső csapásra emelte fegyverét, készen rá, hogy végezzen ellenségével; hisz nem szabad őt kímélnie, az egyet jelentene saját halálával. Egymásra néztek, tudták sorsukat. A pillanatok évmilliárdokká nyúltak.

Elérte célját, hisz legyőzte az Ellent. De... a cél voltaképp mi is?

Ekkor a győztes, utolsó mozdulatával eldobta fegyverét, ami fémesen koppant a földön. Nem volt többé győztes.

– Kegyelmet adok – mondta.

A másik felállt, és ellensége szívének szegezte az éles pengét.

– Legyőzted Nergalt, a Győzhetetlent, ez mégis a te halálodat jelenti – szólt. – Feladtad a küzdelmet.

Ő mégis tudta, hogy bölcsen döntött. A harc elengedése nem azt jelenti, hogy veszített: ha nem harcol, nem nyerhet, de nem is veszíthet.

A másik, aki nem volt ellenség többé, a szívébe mártotta az acélt.