Így elengedte a bölcsességet, hogy a cél nélküli, ok nélküli, öntudatlan őskáoszban felkutassa a mindenek kezdetét. Minden miértek válaszát; ami nem létezik, mint válasz, mert nem létezik kérdés sem, amit fel lehet tenni róla. Azt érezni, ami nem érezhető, felfogni, ami felfoghatatlan, szavakba önteni, ami kimondhatatlan, az élet ősokát kutatni, amit ha keresünk, nem találjuk: képtelen cselekvés, mert nem létezik, mint cselekvés, sem mint gondolat, mert ezeken túl van. Igen és nem árnyékában jellemezhetetlen, mert ezeken túl van. A lét hármasságán túl van, mert egy, és még egy se. De akkor hol van? Hová tűnik? Megfoghatatlan, nemlétbe vesző létező. Tökéletes csend. Vissza, vissza, még előbbre. Magány. A Mindenség előtt, most a Semmi: Ninurta, az ősi, fekete kígyó képében tekeredett önmaga köré, és saját farkába harapott. Ninurta, aki megcsalatott, Ninurta, akit mindenki elhagyott. A végtelen tér összeszűkült, önmaga köré fonódva fojtogatta saját magát, klausztrofóbiás, fekete szurdokként. A végtelen tér összeszűkült, és elérte a végső, az első pillanatot, a halált, mert csak a halál végtelen. A minden elmerült Abzu, a halál vizében; és az általunk ismert lét megszűnt.
ESTÁS LEYENDO
Az utolsó alku
Fantasía„Miért hívja, csábítja beteges vonzerővel a sötétség az embert? Mi az, ami tudatunk minden heves tiltakozása ellenére is lefelé húz bennünket, a kavargó, démoni erők poklába? Talán a kíváncsiság? Az ember kíváncsi, hogy valójában milyen mély is a mé...
