Úton

Előszó

16 éves voltam, amikor először próbáltam meg dalszöveget írni. Felszabadított. Úgy éreztem, hogy egy hajszállal jobban tudom megfogni az érzéseimet attól, ha borzalmasan pocsék rímekbe vetem. Aztán persze az idő és az újabb írások lecsiszolták a borzalmas rímeket ízesebb szavakra, a dalszövegek pedig megritkultak és inkább versek vették át a helyüket.

A legjobb barátom nem érti a verseimet. Nem hibáztatom őt. Szegénynek nincsen egyszerű dolga, hiszen az egyik legközelebbi ember az életében egy olyan valaki, akinek könnyű kiismerni a felső rétegeit. Aztán egyszer csak jön egy fal. A falon túlra nem jutnak olyan sokan, de akik igen, azoknak meggyűlik a bajuk az ottani világgal. Így van ezzel ő is. Ugyanis a verseimet mindig próbálja megérteni, igyekszik felfogni, hogy mi történik a falon túl, de többnyire nem megy neki. Hibáztatom érte? Nem.

Ti most a falon belül vagytok, megismerhetitek a bennem rejlő világot. Nem kell, hogy értsétek, sokszor én magam sem értem. Na, meg aztán nehéz is lenne, mivel a kis rímelő soraimnak nagyon különböző témái vannak. Van, hogy egy sorozat szereplőjének szemszögéből írok; van, hogy kiszínezek egy emberi kapcsolatot a környezetemben; van, hogy előkaparok egyet a múltamból; s olyan is van, amikor a tiszta, csiszolatlan valóság van papírra vetve.

Nem tudom, hogy minden szösszenetemhez lesz-e valamilyen magyarázat, de időnként biztosan írok majd pár sor megjegyzést. Szinte már látom magam előtt, ahogyan huszonnyolcadik alkalommal fogom úgy kezdeni, hogy "ez a vers nagyon különleges számomra". Pedig valójában mindegyik az valahol, azok is, amelyek nem személyes tapasztalatból keletkeztek.

Sajnos nem tudom garantálni, hogy pozitív témájú versek lesznek. Boldog ember vagyok, aki szeret élni, de az írás legtöbbször azt a célt szolgálja számomra, hogy levegye a mázsás súlyokat rólam. Hiába is, a valódi múzsa a fájdalom, nemde? Azért remélem, hogy tetszeni fognak nektek a kis alkotásaim, és meg fogjátok benne lelni azt, amit kerestek.

Bátran írjatok majd véleményt, emeljetek ki részleteket, amit csak szeretnétek! A szokásos visszajelzési lehetőségek csak rátok várnak. Nyugodtan éljetek velük!

Mindig féltem ezeket megosztani az emberekkel. Megrémültem a gondolattól, hogy esetleg megértik, amit gondolok, hiszen úgy megszoktam, hogy nem értik. Nekem pedig a lelkem volt benne a kusza kis irományaimban. Később ráébredtem, hogy a lelkemet sokszor jelentősen egyszerűbb olyanok előtt feltárnom, akik nem ismernek. Az interneten bolyongó elveszett fiatalok, akik az olyan platformokon vesztegetik az idejüket, mint ez, azok megértik. Mi hasonlóak vagyunk. Talán ezért sem olyan ijesztő épp Veletek megosztani ezeket a zavaros, sokszor hibás, helyenként érthetetlenül, borzongatóan személyes verseket. Üdv a lelkemben!