Úton

Csontig hatoló szél

Nem tudom, mit vársz
Ülök a nedves homokban
A világítótoronytól nem messze
A csontig hatoló szél üvölt
Akárcsak a bennem tomboló gondolatok

Amikor te itt voltál, más volt
Ültünk a nedves homokban
A világítótoronytól nem messze
A csontig hatoló szél üvöltött
De elcsendesítettem mindent körülötted

Úgy volt, hogy én szeretek itt lenni
Hogy nekem ez az otthonom
Hogy én ide nem menekültem
Mint ahogyan te tetted
Hanem hazaérkeztem
Hazataláltam

Most menekülni akarok innen
Mert minden falról csak úgy üvöltenek
Az emlékek

Minden tárgy
Minden helyiség
Minden látvány
Minden hang
Minden széllökés
Minden hullám
Minden, ami a sziget
Csak úgy ordítja rám a hiányodat

Nem tudom, mit vársz
Hogy ülök majd a nedves homokban
A világítótoronytól nem messze
A csontig hatoló szélben
És mindent ugyanúgy csinálok tovább?

Máshogy cseng a csend a fülemben
Máshogy zúgnak a hullámok
Máshogy kel fel és bukik le a nap
Máshogy zendül meg a zongora
Máshogy csahol a kutya is

Két szív volt
Egy otthonban

Egy otthonban
Amire te is rátaláltál
Többé tudtad tenni
Még otthonosabbá

Most két szív van
A világ két távoli pontján
Összetörve
Vágyakozva
S az otthon sem igazán otthon már

Te voltál az új otthonom
Veled vált teljessé az otthon képe

Pofátlanul túlértékeltem az otthon fogalmát
Most pedig kaparászhatom fel
Szívem darabkáit a földről
Mert nem lelem nyugtomat itthon
Önmagam árnyékaként bolyongok
Épp ahogy te tetted az első napokban

Aggódok érted
Felemészt a tudat
Hogy most nem óvhatlak
Tudom, hogy erős vagy
De féltelek a világ súlyától
Amit a válladon cipelsz

Tudom jól, hogy nem kaphatlak vissza
Az nem a mi történetünk lenne
A miénk már az első percben
Halálra lett ítélve
Csak mi próbáltunk úgy tenni
Mintha igazi lenne
Mintha nem lenne vége
Mintha nem közelgett volna az a nap

Most megint csak itt ülök a nedves homokban
A világítótoronytól nem messze
A csontig hatoló szélben
És akárcsak neked
Fogalmam sincs, hogyan küzdjem le a hiányodat

(2021. augusztus 6.)

Heyho!

Egy hónappal ezelőtt írtam egy szabadverset. Soha semmi közöm nem volt a szabadversekhez, de egy barátnőm támogatott abban, hogy próbálkozzak velük. Ő brutál jókat ír, ráadásul azt mondta, hogy szerinte segítene kezelni a káoszt, ami bennem szokott lenni. Akár igaza volt, akár nem, az elmúlt egy hónapban négy szabadverset írtam, ezekből olvashattatok az imént egyet.

Ha esetleg ti jobban otthon vagytok a témában, akkor tök szívesen várom a visszajelzéseket, hogy kezdő szabadversnek milyen (na, meg persze amúgy is érdekel a véleményetek, akkor is, ha semmi közötök a versekhez).

Puszi, T.