Úton

Cigaretta

A papír olyan volt, akár egy hajó:
Szorosan összetartotta mindazt,
Amire szükségünk volt. Olyan bagó
Lett belőle, amiről tudod, kitart

Sokáig. Sűrűn megtöltöttük, együtt
Építettük, erősítettük. "Túl
Kell élnie minden vihart és derűt."
A legjobb cigitől a fejed is búg.

Egyszer csak fel lett gyújtva a világom.
A papír lassan lángol, dőlnek az
Erősnek hitt falak... Fejük – imádom –
Csak úgy zsibong, zúgolódik, Mi és az

Alábecsült szerelmünk győzni látszik.
A füst mégis mérgez. Fulladozunk.
A tűz pusztít, én pedig hagyom. Bármit
Teszek, küzdök, de kevésnek bizonyul.

Engedek a nyomásnak. Hull a hamu.
Mi is vele zuhanunk. Többé nem
Érzel annak, aki voltam – az a múlt.
Mi van, ha olyan lettem, akit már nem

Akarsz a közeledben tudni? Súlyos.
Szétperzseli a lelkemet. Csak egy
Újabb szál nekik, de nekem már túl sok,
Hisz ez volt az ok, s te voltál az az egy.

Elfogy a papír. Elfogy a dohány is.
Nem marad más, csak egy babszemnyi
Csikk. Ez vagyunk hát most... És nem fájt így
Még semmi. Azt hittem, nem hagysz elmenni.

(2021. június 16.)

Sziasztok Drágáim!
Ahogyan azt a dátumból is láthatjátok, ez egy kifejezetten friss versem az eddigiekhez képest. Érdekes lelki állapotokban vagyok, úgyis mondhatnánk. Én sem tudom, hogy pontosan miért is szerettem volna egy kapcsolatot egy tekert cigihez hasonlítani. Talán örök rejtély marad.
Legyen szép napotok!
Csók, T.