Megtévesztesz.
Ezt teszed minden nap, amikor velem vagy.
Eltelhet az egész életünk,
Te mindig ezt fogod tenni.
Hamar és sebesen zuhantam – neked talán fel sem tűnt. Vagy mégis?
Érdekes a mi helyzetünk.
Nekem csal kérdéseim vannak, válaszaim sosem lesznek. Átláthatatlan köd.
Így aztán ki tudja, mi van a másik parton.
Mindig változik a fejemben a dolog.
Haragszom, sajnálom magamat, értetlenkedek, fűt a düh. Néha mind egyszerre.
Te pedig csak állsz, és nem érdekel a dolog.
Talán még az lenne a jobb, ha csak állnál, és úgy nem érdekelne, de te futsz.
Te örökké csak futsz.
Futok én is, és te még örülsz is neki,
De sosem velem futsz.
Csillog a jég. Barátságosan. Megint nem tudok semmi másra figyelni. Kérdezel. Érdekel.
Aztán rádöbbenek, hogy nem. Nem érdekel.
Megint csak megtévesztesz.
Mert neked játék.
Neked játék minden ölelés, minden mosoly, minden egyes csillag a nyári égbolton, ami csak nekünk ragyog.
Te csak futsz, és futsz, soha véget nem érőutakon, forró-jeges gömbjeid csak néha-néha követik gondosan, figyelmesen mozdulataim.
Máskor pedig a földgömb oly más részén ragyogsz mindenki másra.
Persze te nem érted. Vagy sosem próbáltad.
Talán te könnyen felejtesz.
Talán te nem figyelsz fel úgy az apró összefüggésekre, minden hasonlóságra.
Talán te nem vetted észre a fonalat, talán csak nem akartad követni, mert ez kivételesen egy olyan út, amire nem bízod rá magad.
Talán neked nem jelent semmi, ha megtudod, hogy ott leszek. Aztán mégis rám ragyogsz.
Talán te nem vagy olyan szánalmas, hogy a sötét éjszakában merengve hallgasd azt a dalt, latolgatva, hogy „mégis mennyi az esélye".
Nem a legnagyobb erősségünk a matematika.
(A csillogó jég midig nagyon csúszik, mert vizes a felszíne – általában eséshez vezet. Talán emlékeznem kellett volna.)
(2022. augusztus 19.)
Heyho!
Na, hát itt is rég jártam, de itt hagyok egy újabb szösszenetet. Nem nagyon akarok róla mesélni, szinte nincs is értelme. Erről a témáról minden versem terápiás írás jelleggel szolgált az elmúlt két év során... :D
Remélem jól vagytok, majd még jelenetkezek.
T.
YOU ARE READING
Úton
PoetryAvagy mi zajlik egy fiatal lány fejében... 16 éves voltam, amikor először próbáltam meg dalszöveget írni. Felszabadított. Úgy éreztem, hogy egy hajszállal jobban tudom megfogni az érzéseimet attól, ha borzalmasan pocsék rímekbe vetem. Aztán persze a...