Csak Még Egy Fejezet ( Hatake Kakashi fanfiction)

11. Fejezet ( Te édes lépes mézes)

Reggel egy kemény de kényelmes mellkason ébredtem, fel néztem a férfi arcára aki békésen aludt, a keze az oldalamon volt a lábaink össze gabalyodva voltak a sötétkék takaró alatt.Fel emeltem a fejem és körbe néztem a szobán így hogy most a reggeli napsugarak be sütöttek az ablakon jobban láttam a helységet.Előttem volt egy szekrény, jobbra még egy nagyobb majd következett a fürdőszoba, baloldalon a sarokban egy fotel kapott helyett mellette egy kis kör asztal rajta egy olvasó lámpa. Mosolyogva gondoltam vissza a tegnap estére csodálatos volt Kakashi karjai és meleg teste ölelésében le bújni, miközben olvasta inmáron a kedvenc könyvemet, de furcsáltam hogy néhány szót ki hagyott igaz én nem láttam a szöveget, de hallani lehet hogy néhány szónál el csuklik a hangja vagy éppenséggel ki sem olvassa azt. A tekintettem az előttem lévő szekrényhez szegeztem és a rajta lévő két fotóra, óvatosan ki másztam az ezüst hajú meleg öleléséből és oda léptem a szekrényhez.Mikor meg láttam az első fotót el mosolyodtam azon hogy Kakashi milyen aranyos volt gyerekként, majd a következő fiúra néztem aki mosolygott és gondolom nyalóka volt a szájába aminek a vége ki lógott a fején egy siszemüveg volt de a mosolyoja mégis vidám volt, majd a barna hajú lányra néztem aki egyszerűen már a szépsége is csodálatos volt, végül fel néztem a citromsárga hajú férfira mintha ezt a hajat láttam volna valahol.Vissza tettem a fotót majd a másikért nyúltam, a fel ismeréstől majdnem hátra estem, az előző képen nem más volt mint Naruto apja ebben biztos voltam a hasonlóságot nem lehetett le tagadni, de mégis el mosolyodtam Naruto mérgesen nézet a kék öltözékben lévő fekete hajú fiúra, Sakura boldogan mosolygott a kamerába ugyan úgy mint Kakashi.

- Szép idők is voltak – kis hiján majd nem el ejtettem a képet.

- Baka – mondtam felé fordulva, és be kell hogy valljam és el is hietted nekem, hogy Hatake Kakashi nagyon szivdöglesztő reggel.

Hirtelen újra elő jött a két megszokott érzés, de most nem foglalkoztam vele.

- Ki a kék ruhás fiú? - kérdeztem és újra vissza néztem a képre.

- Ő a másik tanitványom volt Uchiha Sasuke – válaszolta de valami mégis volt a hangjában amit nem tudtam hová tenni.

Vissza tettem a képet és fel vettem a másikat.

- Neked tényleg Naruto apja volt senseijed? - kérdeztem.

- Igen.

- És ki a másik kettő? - kérdeztem mosolyogva.

De mikor felé fordultam meglepődtem amit láttam, Kakashi fejét le hajtva nézte a két kezét majd fel nézet rám, és amit abban a fekete szembe láttam az az én belsőmet is megérintette.A szomorúság, a magány, a bánat és még sok más bajlós érzelem bújt meg abban a szempárban.

- Ő Obito és Rin a volt csapattársaim voltak – felelte de alig hallhatóan, tudtam hogy ez olyan téma lenne amit nem szabad előrtetnem és ezt neki kell hogy el mondja akkor amikor a legjobban érzi azt.De ezt a szomorú depressziós arcot nem tudtam nézni rajta, valami hülye öteltöl vezérrelve az ölébe ugrottam ő erős karjával maga alá gyűrt így ő volt felül, hirtelen azt jutott eszembe hogy megfog csókolni de nem tette csak néztük egymást.

Végül meg törtem a csendet.

- Van egy öteletem – mondtam és meg bőgtem a homlokát.

- Nekem is van – mondta de közben kuncogott, de én éreztem hogy újra el önt a pirosság.

- El készitjük az anyukám kedvenc süteményét, ami minden bánatot el űz.

- Rendben van hát akkor lássunk neki – fel kelt majd a kezét nyújtotta amit örömmel fogtam el.