Csak Még Egy Fejezet ( Hatake Kakashi fanfiction)

13. Fejezet ( A múlt démonjai 2. rész)

Az eső még mindig eset kint, én még mindig Kakashi karjai között feküdtem. Egyikünk sem aludt vagy mondott valamit. De mi után meg tudtam Kakashi múltját nekem is ideje volt szint vallanom. Akartam ezt a férfit magam mellé, vele akartam élni. De ehhez az kell hogy én is felszinre hozom a saját múltam démonjait. Fel sóhajtottam és fel ültem a férfival szembe.A szívem hevesen vert a kelleténél, aki ismeri a múltamat az csak is a lelki állatom Kenta volt.

De most kész voltam el mondani másnak is:.

- A falum egy kis részen volt el dugva Medve ország erdejében. Mindig is össze tartó egy nép voltunk. Segitő készek a szomszéd falvakkal. A felnőttek mégis más hogy kesztek el viselkedni, egyik napról a másikra mindig valaki össze veszett a másikkal. Végül egy teliholdas estén nagy gond ütött ki a faluban – sosem fel ejtem el azokat a vad üvöltéseket – Két falusi szabdjára engedte a lelki állatját, nagy össze csapás volt, végül a harcot anyám vetett véget, utálta hogy a falusiak harca használják a totemállatjukat. Mikor anyám véget vetett ennek, mindenki vissza tért a hazába. Otthon anyám és az apám veszekedtek – akkor este volt az a pillant hogy megváltoztam mind apám irányt mind a falu iránt. - Le rohantam hisz nagyon ijesztő hangok jöttek lentről. Végül koppogás nélkül léptem be a szobába. És amit ott...- el csuklott a hangom, a kezeim remegtek, sosem felejtettem el az éjszakát amikor láttam apám valódi énjét. Kakashi meg fogta a kezemet és a szemébe néztem. A tekintette meg tört volt tele fájdalommal és bánattal. De az én tekintettem sem lehet másabb, sóhajtottam egyet és folytattam:.

- Az apám medve képében megölte az anyámat, és ha anyámban nem lett volna erő hogy ki hajitsa apámat az ablakon akkor engem is meg ölt volna. Másnap úgy viselkedett mintha mi sem történt volna, mintha meg sem akarta ölni a lányát, mintha meg sem ölte a saját feleségét. Végül pár nap múlva a város ujjongót, hogy mért akkor nem is igazán érdekelt. El kerültem az apámat és anyámat gyászoltam – tényleg azokban a napokban az erdőben töltöltem a legtöbb időmet sőt a napjaimat is. - Végül egy hónap múlva már érdekelt hogy a falusiak minek is örülnek annyira. Mikor ki derült hogy anyám halála után az apám egy harc teret alakitott ki a falu végében ahol a falusiak harcoltak egymás ellen. Mint ki derült hogy anyám ezt ellenezte, ő azt tartotta hogy a lelki állatunkat meg becsülni és együtt müködni kell velük, nem pedig ki használni. Féltem az apámtól hisz én még nem tudtam át változni.

- De nem azt mondtad hogy meg kell küzdened a lelki állatoddal  - kérdezte kiváncsan Kakashi.

-  Igen, a napok teltek és az apám is meg változott az a férfi aki még anya idejében volt el tűnt, a tekintette sötét volt és gyilkos. A faluban a kellemes és nyugtató érzések el tűntek, helyét a düh és a gyűlölet vette át. Végül napról napra furcsám éreztem magam, nem volt mit tenni szóltam az apának, tudta hogy hamarosan itt az idő – és ha most azt hiszitek hogy a szobámba küldött akkor nagyot fogtok tévedni – Az apám be zárt a házunk alatti pince egyik börtönébe, ha jól emlékszem akkor egy hónapig voltam ott lent.

- Meg tudnám ölni az apádat ugye azt tudod, ilyent nem tehet veled hisz a lánya vagy – mondta a férfi.

Igen az voltam a lánya de őt ezt cseppet sem érdekelte, csak hogy a harctér menjen és a falubeliek állat ként éljenek, ő is kezdte át adni magát az állatnjának.

- De végül anyámra hallagtam és a szivemre nem harcoltam a medvével a lelkemben, hanem beszéltem vele – ekkor a remegő kezemet a szivemre tettem – És ennek eredménye hogy Kenta össze barátkozott velem, társak lettünk. Miután apám azt hitte én nyertem engem is harca akart vinni de addig míg én ott lent voltam a sötétségben, addigra a falu teljesen megváltozott a düh már mindenkit meg fertözőt. Végül el döntöttem hogy el megyek már nem éreztem magam semminek sem, úgy éreztem hogy a falu dühe engem is meg akar ragadni. Így Kentara hallagtava ott hagytam a falut ..

- Ki az a Kenta?

- Már találkoztál vele ő a lelki állatom – mondtam mosolyogva.

- Folytasd..

- Rá pár napra hallottam hogy az Akatsuki meg támadta a falumat, vissza mentem a falu mintha ott sem lett volna egy túlélő sem, rajtam kívül – éreztem hogy a könnyek ki csordulnak a szemem sarkából, hiába volt rossz az a falu mégis csak az volt a szülőhazám.

- És ennek hatására el döntöttem hogy nem akarok érezni semmit sem.

- Nem lett jó vége ?

- Nem sok ember meg öltem, de az az igazság hogy sok ember közel is engedtem magamhoz igaz a múltamat ők sem ismerték igazán. Igy hogy nem akarok érezni semmit sem el tűnt, éreztem én igaz csak gyengéd érzéseket tápláltam néhány ember iránt – mondtam majd remegő lábakkal fel keltem az ágyról és az ablakoz mentem, ahol az eső még mindig áztatta a falut.

- Egészen mostanáig, amióta meg láttak Kakashi azóta az érzéseim erősebbé váltak, ezt még Kenta is meg jegyezte – éreztem ahogy Kakashi erős keze a derekamra tévedett, maga felé forditott.

Nyeltem egyet, itt volt az idő hogy el mondjam neki nem akartam halogatni, ő jelentett nekem mindent.

- Szeretlek Kakashi és nem érdekel hogy mit tettél a múltban én igy szeretlek ahogy vagy  – a férfi arc hirtelen vörös lett láttam a szája mosolyra huzodott, két keze közé vette az arcomat, majd forrón meg csókolt és a számba súgta:.

- Én is szeretlek Makoto.