A szomszéd srác /befejezetlen/

•Tizenkettedik rész•

Rose szemszöge

Mikor visszaértünk a többiekhez, mindenki ránk emelte tekintetét és a beszélgetésnek vége lett. Éreztem, ahogy fülig vörösödök, majd Lucas megszorította a kezemet, mire összekulcsolt részeinkre néztem. Kezdem érteni miért bámulnak ennyire.

-Mi van?-kérdezte a többiektől rezzéstelen arccal, mint aki nem tudja mi olyan furcsa.

-Semmi, semmi.-motyogták szinte egyszerre, majd lehajtották fejüket és folytatták tovább a beszélgetés.

-Gyere.-suttogta nekem, bíztató mosollyal az arcán Lucas, amit zavartan, paradicsom fejjel viszonoztam.

Leültünk egy kanapéra, még mindig egymás kezét fogva. Egy ideig csak bámultunk egymás szemébe, majd Lucas közeledni kezdett. Alig volt hely a szánk között, így nem tudtam megállni, hogy ne a száját kezdjem el bámulni.

-Kérsz valamit inni?-lehelte ajkaimra, továbbra is a számra figyelve.

-Lepj meg.-suttogtam, mire felállt és eltűnt.

•●•

Pár perc múlva két, megint piros pohárral tért vissza.

-Tessék.-nyomta a kezembe az egyiket, majd lehajtotta a sajátját.

-Kösz.-motyogtam és lassan kortyolgatni kezdtem a hideg italt.

Marta a torkom, de jól esett.
Magamon éreztem Lucas tekintetét ezért ránéztem. Jól éreztem, mert engem bámult, majd lassan akjaimra siklott a tekintete. Megint közeledni kezdett, mire ijedten álltam fel. Sosem csókoloztam még... Felfelé kezdtem sietni, majd meghallottam lépteit magam mögött. Jaj de jó. Talán tényleg rá van szükségem.

-Héj, Rose, állj meg! -kiabálta. Nem álltam meg. Mentem tovább.-Hallod? Várj már meg!-szinte már futottam, mire ő is gyorsítani kezdett. Miért vagy gyorsabb, mint én?
Egy ajtóval találtam szemben magam, majd beléptem rajta. Elég nagy helyiség volt, nem hiszem, hogy laktak benne. Túl nagy volt a rend. -Jól tudtad, hogy utól foglak érni.-hallottam meg magam mögött hangját.

Mindketten lihegtünk a futástól. Maga felé fordított, majd megint közeledni kezdett. Meg sem tudtam szólalni. Azt hiszem féltem. Valamennyire bíztam Lucasban, de hallottam hírét már most. Nem voltam biztos benne, hogy akarom. Alig pár napja ismerem. Igaz, elég kedves velem, meg jófej és helyes és még sorolhatnám, de akkoris...
Arra eszméltem fel, hogy ajkait szorosan enyémre tapasztja. Lágyan, mégis érzékien tette a dolgát. Gondolom eljutott a tudatáig, hogy még ilyen téren sem volt dolgom fiúval, hiszen idétlenül probáltam felhasználni a filmekből látott tudásomat, és probáltam őt utánozni.

-Kedvellek.-nyögte ki, mire sikerült kinyitnom a szemeimet.

-Mi?

-Jól hallottad.-nevetett fel zavartan, mire nekem is mosolyognom kellett. Zavarba jött.

-Tényleg?-kérdeztem vissza.

-Tényleg.-majd fejét enyémnek döntötte és kezeivel círogatni kezdte az arcomat.

-De..-én magam sem tudtam, mit is akarok mondani.

-Nincs, de. Nem azt mondtam, hogy járjunk. Nem kell.-majd hátrálni kezdett.

-Jó.-motyogtam halkan,majd fülem mögé túrtam szemembe logó tincsemet és a padlót kezdtem kémlelni.

-Jó.-ezzel kiviharzott a szobából.

Hirtelen egy könnycseppet éreztem meg az arcomon, majd szépen, lassan kezdtem lecsúszni a padlóra. Felhúztam lábaimat és hálát adtam az istennek, hogy becsapta maga mögött az ajtót, így senki nem láthatta, hogy épp összekuporogva a földön fetrengve zokogok.

-Miért?-tettem fel a kérdést magamnak és még mindig sírva, tenyerembe temettem arcomat. Nem tudtam eldönteni, hogy én rontottam-e el...

....

Ne felejts el vote-olni❤