Démoni Szerelem

7.

Csend van. De szeretem ezt. Teljesen csend van. Apróbb kavicsok szúrják a hátam de nem érdekel. Mennyire lehetek rossz bőrben? Halvány mosoly ül ki az arcomra. Valakit egyszer tuti halálra fogok rémíteni. Ebből az igazán humoros gondolatmenetből halk neszezés ránt vissza. Biztos egy süni. Apró fájdalmas nyögés keretében az út szélén sorakozó fák és bokrok felé fordítom a fejem mikor meglátok ott egy nagy fekete alakot. Valami állat lehet de nem süni! Halkan szaglászódik majd a lábát felemelve egy fát lepisil. Valami kutya lenne? De attól nagyobb és bozontosabb. Megrémít hatalmas alakja. Kicsi korom óta rettegek a nagy testű kutyáktól. Az ajkam reszketni kezd és nehézkesen kiszakad belőlem egy sóhaj ahogy a nagy lényt figyelem. Kicsit elkerekedik a szemem mivel rájövök ezzel elárulhatom magam. Oh legyen már ennek az estének vége! Az egyik csupasz ágra egy madár ül. Sárga szeme megvillan a tompa holdfényben. Holló az! Reménykedve nézek fel rá azonban úgy tesz mintha tudomást se venne rólam. Az óriási kutya szerzett is a fán lévő hollót kezdi kémlelni majd odabagtat hozzá és hangos ugatásba kezd. A madár letör egy ágat és felé hajítja. Ráncokba szalad a szemöldököm. Mi van itt? A kutya mély vérfagyasztó hangon hosszúra nyújtott vinyításba kezd mire a környék ebei felháborodott csaholásba fognak. Holló rikolt egyet kitárja szárnyait és eggyé válik a sötét estével. A bozontos lény csendben néz utána majd hirtelen mozdulatlanná dermed, csupán fülei járnak. Levegőt sem merek venni az aszfaltba szeretnék olvadni. Néhány pillanatig csend támad...de nem az esti nyüzsgő csend. O nem! Ettől sokkal rettegetebb csend ül ránk. Amitől megfulladsz és összenyom. Se tücsök ciripelés se béka kurutyolás. Semmi. A félelemtől vacogni kezdenek a fogaim ami nagyon is kitűnik a mostani helyzetben. A lény felém fordítja fejét és egyenesen a szemembe néz. Zöld szeme villog a félhomályban. Felnyikkanok és zihálva próbálok felülni majd ahogy sebes testem engedi kúszni kezdek. A lény halkan morogni kezd, miközben a végzetemmel szemezek teljes testével felém fordul és lassú léptekkel elindul felém. Kicsit le van lapulva, mintha áldozatát cserkészné. Zihálásom egyre hangosabb szinte már sírásba megy át de itt senki nem hall kivéve azt az izét! Talán farkas lenne? De azok finomabb felépítésüek nem? Ez meg akár egy tank! Kiér a fák takarásából és a bundáján megcsillan a Hold fénye. Ez is oly ében fekete akár Holló. A hasamra vetődök és az alkarjaim segítségével kúszni kezdek. A kutya átszökken felettem hogy szembe kerüljön velem. Halk sikoly szökik ki belőlem, a félelemtől tágra nyílt szemekkel meredek bele a rideg zöld szemekbe. Összepréselem a szám és az utolsó erőmet összekaparva felé ütök egyet a szemét célozva. Szemrebbenés nélkül kitér előle majd mély pokoli hangon morogni kezd. Finom ráncok gyűlnek a pofáján végig majd felhúzza ajkait ezzel felfedve előttem hatalmas agyar szerű fogait. Hangosan zokogás fog el. Feladom. Lehajtom a fejem, tenyerembe temetem arcom és úgy sírok hogy a vállam is belerázkódik. A morgás erősödik, az arcomhoz hajol egyre csak vicsorogva. Felkészülök a mindent elsöprő fájdalomra ahogy az éles fogak átfogják a karom, vagy ahogy az arcomba mélyednek vagy...kinézek az ujjaim között mert megint csend támad. A lény leült és engem kémlel. Lassan rá emelem tekintetem, szemem cikázik rajta. Hátra tenyerelek és újra elkezdem vonszolni magam messzebb tőle. Azonban amikor távolodni kezdek újra felszakad belőle a hörgés és egy ugrással felettem terem. Kinyitja száját és felém kap de nem ér hozzám. Elvesztem minden lélekerőm és felkiálltok:
-Mit akarsz tőlem!?
Lemászik rólam és újra elém ülve szemezünk. Én ezt már tényleg nem értem. Mi az isten ez itt!? Remegve próbálok felállni de össze is esek. Mikor a földre bicsaklok fáradtan a rideg betonra ütök egyet. Elegem van. Zihálva felemelem a fejem, szólásra nyitnám szám, hogy újra fájdalmat adjak a bennem tomboló viharnak de szó nem jön. Ugyanis a lény eltűnt helyén egy férfi ül hosszú egyenes szőke haja egy kontyba van kötve és egy fekete bőr köpeny van vállain felsőteste fedetlen, min dagadnak az izmok. Végem van. Mi van itt este!? Nagyon hasonlít a koponyás nőre, bőre úgyszintén csontfehér, haja ugyanolyan rikító szőke csak neki teljesen egyenes. Rosszfiús arcát egy mély régi heg szeli keresztül, fülében megannyi ezüst karika sorakozik. Csendben nézzük egymást csak egy féloldalas vigyort enged felém felvont szemöldökkel. Fhu de jól néz...nem elég! A földön ül felhúzott térdekkel amin kezeit nyugtatja. Hosszú vékony ujjain gyűrűk sorakoznak. Ugyanolyan fekete bőr nadrág fedi izmos lábait mint a köpönyege. Lábfeje fedetlen és meglehetősen koszos. Halkan kuncog egy sort.
-Végeztél?- mély érces hangja hallatán ugrik egyet a gyomrom. Még ebben a helyzetben is képes vagy erre Tünde? Kérdésére azonban nem jön válasz csak ajkam rándul egy kicsit. Lassan körvonalazódik bennem hogy pucér vagyok bár...mindegy. Kutyaként még többet látott belőlem mint most összeroskadva. Mikor látja hogy nem fog jönni belőlem semmilyen válasz megköszörüli a torkát feláll és egy kecses mozdulattal leveszi köpenyét amit aztán a hátamra terít. Eléggé nehéz és... dögszaga van de ahogy megérzem melegét belekapaszkodok és magam köré gyűröm. Felém nyújtja kezét. Bizonytalanul belecsúsztatom az enyém, és talpra segít. Jesszus milyen magas! Csak pislogni tudok fel rá. Zavartan megvakarja a tarkóját
-Teljesen zavarba hozol- egy élénk mosoly keretében rám kacsint. Ettől már végképp leesik az álam. Mutató ujjával finoman becsukja a szám. Összecsapja tenyereit majd mélyen meghajol.
-Szép estét kegyednek! Hagy mutatkozzak be! Én vagyok a bosszú és a harag démonja!
Fennakadnak a szemeim kicsúszik talpam alól a talaj és elsötétül minden.