Démoni Szerelem

3.

Egy hete járok iskolába. A lázrohamok és a reszketés elmúlt. Csakúgy mint a rémálmok és a hatalmas holló sem ül az ablakom előtt. A fülesem a kedvenc számon bömbölteti. Teljesen elszigetel tőlük. A kapuban Niki és Evelin összesúgnak ahogy észrevesznek. Evi hangosan felnyerít mire Niki szemet forgatva elindul felém. Próbálok úgy tenni mintha nem venném észre ahogy felém siet így a kavicsos szürke aszfaltot vizsgálom. Ismeri már ezt a cselt és tökéletesen bevágódik elém, elállva az utat. Felemelem rá a tekintetem miközben kihúzom a fülemből a kis világom egyben tartó kapcsot ami így egy mozdulattól kipukkad. Zavartan rámosolygok:
-Szia mi a helyzet?
Aggódva kémlel ami nem hat meg. Hisz ő is hátbaszúrt
-Szia! Beteg voltál hogy nem jöttél? Ha kell szívesen megadom a házikat.
Egy kínos vigyort erőltetek magamra: -Igen kicsit megfáztam- ha tudnád mi történt elrohannál- köszi de nem kellenek. Már mástól megkaptam.
Meglepetség csillant a szemében:
-Tényleg? Ennek örülök. Hát gyógyulj meg mihamarabb!
Széttárom a karjaim magamon végigmutatva miközben felvonom az egyik szemöldököm:
-Itt vagyok nem?
Lesüti a szemét:
- Hát de...- kicsit tétován int és sarkon fordulva elsiett.
Egy grimaszt küldök utána és visszabújok a zenéim világába. Az egész napom csendesen telt, senki nem szólt hozzám. Néha órán Nikinek a szeme rám rám tévedt ami különös hisz azóta levegőnek néznek. Lassan vánszorog az idő előre. Igazából nem is figyelek. Egyszer csak azon kapom magam hogy a szempáron kezd járni az eszem. Félek sőt mi több rettegek tőle de mégis mi lehet az? Akarom ellenére árnyékos helyet kezdek keresni a teremben viszont hasztalan. Megrázom a fejem és csendben nézek ki a fejemből.

Már sötétedik mikor elindulok haza. Az ég alja még szürkéskék de fent, fölöttünk már korom fekete megannyi csillaggal hintve. Gyorsabban szedem a lábaim, lélegzésem gyorsul enyhén zihálva veszem a levegőt. Hirtelen a rendezetlen légvételem néhány perzselő emléket enged be a tudatomba amiket nagyon nem akarok. Még is az arcom vörös lesz testem felhevül. Azt ahogy egymásnak estünk régen a folyosón. Ahogy az izmos testével a falnak préselt miközben dereka köré fonta az egyik lábam, combomnál megtartva. A tenyerembe temetem az arcom. Aaa elég! Már vége! Hogy kizárjam a forró gondolatokat futásnak eredek. A süvöltő szelen túl szárny suhogás üti meg a fülem. Rohanás közben felnézek és a fejem fölött velem együtt szálguld a hatalmas holló. Oldalra fordítja a fejét, elnézve rám...azok a szemek oh magába szívnak. Hirtelen összeakadnak a lábaim és egy hatalmas bukfenc keretében a hasamra érkezek a kemény betonon. Felülök és az út közepén összekuporodva szorítom a fejem. Nagyon hasogat jól bevertem. Egy könnycsepp gördül le az arcomon végigmarva a felsértet bőrt. Szipogva letörlöm könnyem és haza bicegek. A madár úgy eltűnt ahogy jött. Az út maradék részében csak a csoszogásom hallatszik. Beesek az ajtón. Anyukám rohan elém és ijedten mered rám ahogy ingerülten próbálom lerángatni a cipőm.
-Úristen kincsem mi történt!?- von védelmezőn a karjai közé. Olyan meleg és biztonságos. A puha bőrébe fúrom az arcom
-Csak elestem- halkan motyogom. Elhúzódok tőle és felé mutatom a sebesült tenyereimet. Szomorúság ül ki az arcára:
-Oh kincsem mosd meg alaposan és fertőtlenítés után kend be őket.
Bólintással jeleztem hogy értettem a parancsot bár nagy meccs lesz. Elszántan besiettem a fürdőszoba becsuktam az ajtót és a tükörbe néztem. De aki visszanézet rám...nem is ismertem magamra. A lány szürke szeméből nem elszántság hanem fáradtság sütöt. Az arca egyik oldala csupa sár és rászáradt vér a szeme sarkától egészen az álhegyéig. Hátrafogtam göndör tincseim és összeszorított fogakkal elkezdtem mosni. Rettentően fájt folyt a könnyem ahogy az apró kavicsok hol kijjebb hol beljebb fúródtak a bőröm alá. A víz barna és vöröses színt öltött és vitte le a fájdalmam. Rövid ámde annál fájdalmasabb művelet volt. Mikor úgy éreztem tiszták a sebek újra a tükörbe pillantottam. Csodás. A fél arcom egy nagy összefüggő horzsolás. Ezek után már a tenyereim rendbetétele meg se kottyan. Feszülten lerázom a kezemről a vizet és felsietek a szobámba. Ebből elég volt ennyi. Hasra vágódok és feloldom a telóm. Az utcán beugrott emlékek megmozdítottak bennem valamit. Újra akarom őt. Nagyon gyorsan verd ki a fejedből! Miatta vagy egyedül. Kontrázott rá a józan ész a vágyra. De persze hogy nem az eszemre hallgatok. Miért tenném? Az olyan tiszta és helyes döntés lenne. A hátamra fordulva egy pimasz mosoly suhan át az arcomon és a kezem felfedező útra indul.