Ikigai (Avengers f.f.)

Kyu 九

- És mire vagy kíváncsi? - kezdtem játszadozni egy tincsével. 

- Csak egy barát vagyok neked? - komolyodott el egy pillanat alatt. 

- Én-...

- Riadó! - szólt üvöltve majdnem csak Péntek hangja. - Minden Bosszúálló gyülekezzen a tárgyalónál!

- Ezt nem hiszem el.. - mormoltam magam elé. Mire észbe kaptam Pi fel kapva engem rohant el a tárgyalóhoz, ahol az éppen meg érkező csapat, beszélte meg hangosabban a kelleténél, hogy legyen az akció. 

- Hé.. - semmi, észre se vették. - HÉ! - ordítottam teli torokból, le fagyva néztek rám. - Végre..Mi történt? 

- Nyugat Kínában forradalom tört ki. - informált Tony.

- És ehhez mi közünk? - vonta fel fél szemöldökét Pietro, miközben finoman simogatta a hátam. Istenem..bele borzongok annyira jó!

- Csak az, hogy olyan fegyverekkel támad a kirobbantó oldal, amik a New York-i csatából maradt űrlény technológiával működnek! - tette karba kezeit a Kapi. - 5 perc és indulunk, a többi részletet majd a gépen beszéljük meg! Nia, te maradsz! Büntiben vagy!

- Tessék?! Miért? - mindenki kezdett szét széledni össze kapni magukat.

- Mert ártatlan ellen használtad a képességed. - ezt nem hiszem el!

- Komolyan itt hagyjuk, a boszinkat? - hüledezett Pietro is. 

- Igen! Nyomás készülődni Pietro! - húzott el valamerre Steve is. 

- Nia.. - kezdte volna a sajnálkozást.

- Semmi baj Pi! Vigyázz magadra.. - húztam le pólója nyakánál fogva magamhoz, majd mielőtt fel eszmélhetett volna hevesen meg csókoltam. - Menj! - néztem fel rá csillogó szemekkel. Fél oldalas mosolyra húzta száját, majd el rohant át öltözni. Majd máskor mondom el neki, hogy szeretem..

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Oké, szoktak el húzódni küldetések, de ez már lassan egy hete tart! Hírekből tudom csak, hogy még élnek és látszólag jól vannak..mikor Pietro is fel tűnt egy pillanatra a képernyőn, hatalmasat dobbant a szívem. Annyira hiányzik!

Pont a csatáról szóló híradót néztem, amikor Maddy beállított természetesen egy izom agy sportolóval az oldalán. 

- Pietro merre van? - kérdezte ridegen, enyhén csücsörítve. Akár egy kacsa..

- Te nem nézel híreket?

- Dehogy, azt csak a nyuggerek szoktak. - nevettek össze a sráccal. Fa arccal intettem a tv felé, ahol megint csak a csapatot mutatták. - Istenem! Csak nehogy baja essen! - sápadt le teljesen. - Mit fogok mondani majd a barátaimnak.. - súgta fél hangosan maga elé. Most kéne meg ölnöm..senki nem tudná meg..a hülye gyerekre pedig felejtést igéznék.

- Te annyira nagy-.. - csörrent meg a mobilom. Takashi neve jelent meg a képernyőn. - Moshi Moshi! Dō shita no? /Helló! Mizu?/ 

- "Nia.. Anata wa ie ni kaeranakereba narimasen! /Nia..haza kell jönnöd!/" - hallottam meg Takashi aggodalmas hangját.

- Nani ga okotta? /Mi történt?/ - kezdek egyre jobban aggódni. 

- "Okāsan ga nyūin shita! /Anya kórházba került!/"

- Daijōbu, watashi wa iku koto ga dekimasu! /Rendben ahogy lehet megyek!/ - majd le tettem. Ahogy csak bírtam rohantam a szobámba csomagolni. Biztos meg fogják érteni a többiek, de azért hagyok egy cetlit az íróasztalomon. "Haza kellett mennem!" Rövid és tömör, de legalább lényegre törő. 

- Mégis hová mész? - vetette oda Maddy, ahogy át haladtam a nappalin. Miért vannak még itt?!

- Az ég világon semmi közöd hozzá! - léptem be a JFK reptér oldalára, hogy meg vegyem a jegyem. 

- Hú, de kemény! - nevetett fel a csaj. - Bob, csináld már végre! - már majdnem sikerült ki lépnem a kis gurulós bőröndömmel a nappaliból, amikor meg éreztem a srác tenyerét a jobb vállamon. Maga felé fordított, és már lendítette is volna az öklét, ha nem "kapcsolom" be az erőm és csapom neki a szembe lévő falhoz. Mint a döglött béka úgy csúszott le a falról ájultan. Maddy csak tátogott, mint egy harcsa. Őt se kíméltem..kapott egy pofont saját maga jóvoltából. A csattanás csak úgy visszhangzott az emeleten.  

Szám sarkaiban apró, de elégedett mosoly jelent meg, majd be léptem a lift fülkébe és el indultam végre lefele. A taxiban sikeresen meg vettem a jegyem, szerencsére az egy óra múlva induló Tokiói járatra vettem a jegyet. Szét vet az ideg, hogy mi történhetett Anyával..

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Valamennyit sikerült aludnom a gépen, bár igen csak szidtam magam, amiért el felejtettem le húzni az ablakon a sötétítőt. Így tett rá egy lapáttal még a kedvemre az, hogy ki égett a retinám. 

Morcos hangulatban szálltam le a gépről, még a robotnak se köszöntem vissza aki a beérkezők köszöntésére állítottak oda a kijárathoz. Egyedül akkor lett jobb hangulatom, amikor Takashi mesterien beállított, fekete tincseit meg láttam. Hónapokkal ezelőtt láttam utoljára, mintha földbe gyökerezett volna a lábam egy másodpercre. Szemeim szép lassan meg teltek könnyel, majd mint akit ágyúból lőttek ki, kezdtem rohanni felé. Amint észre vett, széles vigyor terült el az arcán, majd egy könnyed mozdulattal fel kapott. Nem tudnám el dönteni melyikünk ölelt szorosabban, de mindenesetre jót tett a lelkivilágomnak végre egy jó kis tesós ölelgetés. 

- Oni-chan! /Bátyó!/ - zokogtam a mellkasába, miután le tett, de el nem engedett. 

- Nia..kicsi húgi! - simított végig futólag a hajamon. - Gyere, menjünk anyához.. - fogta meg bőröndöm és indult el a parkoló felé. Én még azért kicsit folytattam a zokogást út közben, majd meg álltunk egy kis fekete Toyota előtt. 

- Vettél egy autót?! - törölgettem döbbenten a könnyeim, miközben csodáltam a gépet. - Milyen aranyos! - ugráltam egy kicsit, újra fel lelkesülve. 

- Tetszik, mi? - nyitotta ki a kocsit, egy félszeg vigyor kíséretében. Bőröndöm a csomag tartóba tette, én pedig addig is beszálltam az anyós ülésre. 

- Olyan új szaga van! - lelkendeztem tovább, miközben beszállt mellém. 

- Hát még jó, hogy! - indította el nevetve a kocsit.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Egész úton a házunkig, meséltem neki mindenről. Bár főleg ezek a sztorik Pietro-ról szóltak, de azért végig érdeklődve hallgatta. Ki szállva gomboccal a torkomban mértem végig a két emeletes kis házat. Tokió külső negyedében lakunk, mondhatni a kertvárosban csak nagy kertek nélkül. Hiába nyaggattam Takashi-t, nem árult el semmit anyával kapcsolatban. 

Ki halászva cuccaim a kocsiból, indultunk meg befelé. Belépve rögtön le is vettük cipőinket, már ekkor furcsa zajokat hallottam a konyha felől. Mégis ki lehet ez? Össze jött volna valakivel Oni-chan? Óvatos léptekkel indultam meg a helyiség felé, de amit ott láttam arra nem számítottam..