Ikigai (Avengers f.f.)

Juu hatchi 十八

Éppen hogy be értem szobámba amikor elkezdtek folyni a könnyeim. Szerencsétlen..

Komolyan mi bajom?! Csak örült, hogy visszonzom az érzéseit, én meg majdnem a búsba küldtem. Plusz mindennek tetejébe, meg akart látogatni, hogy jól vagyok-e..megint el lökök mindenkit aki fontos..miért csinálom ezt?! Helyre kell hoznom minél előbb!

A kilincset fogva meg álltam, szóval akkor keressük meg Pietro-t inkább. Az önsajnálatnál milliárdszor jobb!
De mit mondhatnék neki? Nem állhatok csak úgy előtte, mint egy rakás krumpli!
- Péntek! Hol van Pietro?
- A szobájában, Ms Hamada!
- Arigato! - téptem fel az ajtóm újra. Majd menet közben kitalálom mit is mondjak.

Öles léptekkel tettem meg azt a pár métert szobáink között. Nem gondolkodva koppantottam kettőt ajtaján, majd várakozóan pislogtam a fa darabra. Percek teltek el válasz nélkül. Kellően fel húztam ezen agyam, ami kellett is hiszen arra a pofátlanságra készültem, hogy engedély nélkül be rontók hozzá.

El fordítva a kilincset léptem be hozzá. A szokásos kellemes illat most is meg csapta orrom, ám körbe pillantva sehol nem láttam a helyiségben a szoba tulaját. A fürdőből viszont némi gőz és fény árad kifelé.
Éppen hogy elkezdtem a kis gőz felhőket tanulmányozni a lámpa fényben, amikor nyílt az ajtó és végre előttem állt Pi..tök pucéran.
El pirulva meredtem hol a döbbentséget tükröző tekintetébe, hol az egyszemű kobrájára.

- Nia! - pirult el ő is.

- Bocsi! Nem láttam semmit! - kaptam bal tenyerem szemem elé.

- Akkor mégis miért kérsz bocsánatot? - sóhajtott egy olyan, de hülye vagy félét. Némi molyolás, valószínűleg egy törölközővel, majd meg éreztem közelségét és átható fűszeres vaníliás illatát előttem. - Leshetsz! - nem tudtam nem észre venni a könnyed, játékosságot hangjában, tuti mosolyog!

- Első sorban, nem ezért akarok bocsánatot kérni.. - emeltem el kezem szemeim elől. Úgy is van! Lágyan mosolyog rám vizes tincsei alól, amik ide oda állnak kócosan. Hogy lehet? Mindezek után is, hogy képes mosolyogni rám..?! 

- Hát akkor? - fogta egy tincsem két ujja közé, először csak csavart rajta párat, majd fülem mögé tűrte, töretlenül tartva a lágy mosolyt. - Ha az előbbire gondolsz, akkor ne is foglalkozz vele. Tudjuk be ezt a mensi hormonoknak! 

- De hát, undok voltam veled! - csattantam fel, hiszen a továbbiakban sem értettem miért ilyen nyugodt és rendes velem.

- Tudod, Wanda mellett meg kellett szoknom, hogy hónaponta hozzám vágnak néha-néha egy hajszárítót vagy fésűt. Szóval ne aggódj, hisz jogos volt a kiakadásod.. - húzta el száját keserűen nézve maga elé. - Van elég a rovásomon.. - hajtotta le fejét.

- De.. - fogtam közre arcát meg emelve fejét, hogy a szemébe nézhessek. - Meg beszélhetjük ezt az egészet! Az az eset Maddy-vel pedig... - vettem mély levegőt, hisz elég nehéz lesz ezt kimondani. - Legyen a múlté! - mosolyodtam el. Pillanatok alatt csillant fel a remény szemeiben.

- Komolyan mondod? - váltott izgatott kis kutya üzemmódba. 

- A legkomolyabban! - bújtam hozzá a béke jeléül. Kis idő múlva vissza ölelt ő is, de úgy! Még a földről is felkapott, háromszor meg pördülve velem. Viszont ennek is meg lett a "negatívuma". A nagy pörgések közepette, az a huncut törölköző nem le esett megint?! De legalább most nem én nudizom miatta..

- Öm..Bakker! - gyorsult fel a szív verése még jobban, ha ez egyáltalán lehetséges. 

- Lehet szólnunk kéne Stark-nak, hogy jobb törölközőket szerezzen be, ne ilyen perverz le esőseket! - nevettem el magam a nyak hajlatába bújva. 

- Most..ne emlegesd nekem Stark-ot! - hallottam a levegőt vissza fojtós választ felőle. 

- Megint össze kaptatok vele? - váltottam csevegő hangnemre.

- Nem, most nem..csak..

- Csak? - majd meg éreztem..

- Csak ha egy srácnak, hogy is mondjam..áll a zászló, mert egy tüneményes, szexi kis csaj hozzá simul..akkor nem igazán akar egy középkorú férfira gondolni közben. - nevette el magát a hajamba bújva. 

- Szóval akkor nem a pörgéstől esett le a törcsi? - húzódtam el, hogy a szemébe nézhessek.

- Konkrétan le bontotta magáról és rólam! - rázkódott még mindig a nevetéstől. - Látod ilyen hatással van rám az ölelésed is.. - húzott közelebb, majd egy másodpercet sem habozva tapasztottuk össze ajkainkat. Pár perc el teltével mégis el húzódott. - Viszont..ezt meg kéne beszélnünk, hogy mi van köztünk. - váltott komolyabb hangvételre.  

- A merev farkad! - vigyorogtam leplezetlen perverzséggel az arcomon. 

- Ó, te..ha nem véreznél.. - csóválta fejét halkan nevetgélve, majd homlokát a melleimnek támasztotta.

- Vissza térve - próbáltam meg komolyodni én is. - Járhatunk felőlem! - közöltem, mintha csak azt beszélnénk mi legyen a vacsora. 

- Nem lesz túl gyors? - ki hallatszót a hangjából az aggódás elég rendesen.

- A-a! Vagy legalábbis jól titkolom majd! Maddy-t viszont tényleg ki csinálom, ha megint meg környékez! - lángoltak fel a harag lángjai szemeimben. 

- Nyugi, ő már nem fog nekünk keresztbe tenni! Végre csak az enyém vagy! - puszilgatott körbe mindenhol ahol ért. 

Ó, hogy mennyire rosszul gondoltuk, hogy nyugtunk lesz!

Nagyjából egy évre rá, Maddy meg jelent az apjával újfent és szerződésben kötelezték Pietro-t, hogy ezzel a némberrel mutatkozzon minden hivatalos rendezvényen..Hogy engedheti ezt bárki is?!