Ikigai (Avengers f.f.)

Juu Ichi 十一

Ezt sose szabad mondani..

Mi történt az egykor oly békés és boldog életemmel?! Minden a feje tetejére állt. Szerelmes lettem életemben először (és eddig a pontig azt hittem viszonzott) és azt hittem van egy egészséges anyukám..

Miután le szálltam a gépről reggel 7 kor, az SMS-emnek hála, Natty ott várt a bejáratnál. Először nem is értette, hogy miért vetődök karjai közé ennyire erősen, de aztán el kellett neki magyaráznom miért voltam otthon. Ekkor már az autóban araszoltunk a reggeli dugóban a torony felé. Legalább kellően ki sírtam magam újra, amíg haza értünk.

Fel érve Steve lépdelt hozzám morcosan, de szerencsére ekkor már Natty világosította fel, hogy merre és miért voltam. Rögtön enyhült a tekintete a történetet hallva és az el csigázott tekintetem láttán. A többiek is örültek, hogy haza tértem bár kerülik a szemkontaktust, főleg Wanda viselkedik a szokásosnál is bűntudatosabban.

- Pietro? Még alszik? - kaptam fel újra a bőröndöm. Vágyom az ölelésére, most mindennél inkább.

- Valószínű.. - húzta száját a húga.

- Biztos ki merítette tegnap a bál vagy inkább az a liba! - forgattam szemeim majd meg indultam a szobám felé.

- Több, mint esélyes.. - vakargatta tarkóját a lány. Vissza nézve a többiekre, még mindig meredten a padlót fixírozva ülnek a kávéjukkal. Oké, ha senki nem akar még hozzá szólni akkor most már tényleg vissza vonulok és le mosom ezt a mű mosolyt magamról..

Meg állva egy pillanatra Pi ajtaja előtt, el kezdtem hallgatózni hátha az ébren lét zajait meg hallom. Semmi, tök csönd van. Jó neki, hogy ennyit tud aludni! Bár nem tudhatom lehet sokáig tartott a buli. Már épp indultam volna tovább, amikor nyílt az ajtó és egy hatalmasat ásító Pietro állt velem szemben. Amint észre vett, el akadt az ásítás folyamatában és kővé dermedve nézett rám pár másodpercig.

- Helló! - próbáltam újra fel venni a mosolyt és intettem egyet neki hátha magához tér. Hirtelen ötlettől vezérelve be is teljesítettem vágyam és szórósan magamhoz szorítottam. - Túl élted a bált? - léptem hátrébb, fáradtan mosolyogva. - Most értem vissza és gondoltam hátha.. - valami vagy valaki mintha ott lenne az ágyon. - ..Tudunk beszélni.. - Maddy az...

Mintha harangot húztak volna a fejembe és meg kongatnák..

Könnyes tekintetem vissza vezettem Pietro-ra. Félve nézett rám..sőt rettegve. Se szó, se beszéd meg ragadtam bőröndöm fogantyúját és folytattam utam a szobámhoz, aminek ajtaját bevágtam magam után. Ezt nem akarom el hinni! Képes volt meg dugni azt a libát?! Miközben nekem tette a szépet?! Fel robbanok mindjárt! Pár halk koppantás zavart meg fortyogásomban.

- Igen? - rántottam fel az ajtót passzív agresszívan. Természetes, hogy ő jött..

- Nia..én..félre érted! - túrt idegesen a hajába, miközben már lépdelt is befelé.

- Mit? - csuktam be az ajtóm. - Hogy meg kefélted Maddy-t?

- Igen! Nem vagyok vele együtt! - emelte meg hangerejét.

- Akkor mégis miért feküdt pucéran az ágyadban, ha? - gyűltek már nagyon sokadjára azok a könnyek szemeimben.

- Mert... - lázasan próbált valamit kitalálni.

- Esetleg le öntötte ruhácskáját? Vagy el felejtett pizsit hozni magával? És te természetesen nem értél hozzá egy ujjal sem, ugye? - kulcsoltam össze magam előtt karjaim, dühödten méregetve.

- Azt nem mondanám, hogy nem..feküdtünk le.. - hajtotta le fejét, ezzel végképp el veszítve a csatát. Plafonra emeltem tekintetem úgy próbáltam, sűrűn pislogva vissza tartani könnyeim.

- Tűnj innen.. - préseltem ki a szavakat össze szorított fogaimon át. Egy gondolatomra ki nyílt az ajtóm.

- Nia..kérlek.. - térdelt elém át ölelve lábaim. - Kérlek..sajnálom! Hibáztam! Nem tudtam, hogy haza jössz-e még vagy, hogy akarsz-e valamit tőlem vagy csak..hülyítesz.. - az utolsókat szinte csak súgta, de közelsége miatt tisztán értettem.

- Ne csináld ezt! - hunytam le szemeim. - Alig vártam, hogy haza jöjjek és elmondjak neked mindent, hogy szeretlek és hogy mi történt velem otthon..de - reményteljesen pillantott fel rám. - Kis naiv..azt hiszed minden rendben lesz csak, mert jaj de sajnálod, hogy meg dugtál egy idegesítő libát?! Hát baszhatod! Meg ezt is ami köztünk lehetett volna! Undorodom tőled Pietro Maximoff! És TŰNJ INNEN már! - jelentek meg az őrület jelei szemeimben, ahogy rá ordítottam. Riadtan végig mért fel állva előlem, majd sértődötten ki viharzott. Olyan erősen vágtam be nyomában az ajtóm, hogy még a sarkát is meg üthettem vele. Jó azért boszorkánynak lenni!

Elégedetten szusszantottam egyet, majd el indultam zuhanyozni. Át öltöztem viszonylag elegánsabb ruhába. Pillantásom viszont meg akadt a táskámból ki kandikáló kendőn. Anya kendőjén.. Fel kapva egy pillanat erejéig magamhoz öleltem, majd elől két tincsem ki hagyva kötöttem fel, alul a tarkómnál meg csomózva. Egy fehér puffos ujjú blúz és egy trapéz farmert vettem fel hozzá és persze a fekete tornacipőm. Mintha csak a 70-es évekből léptem volna elő.

Döntöttem, be iratkozom egy egyetemre végre! Legalább el terelem a gondolataim vele..oké az volt a terv, hogy addig videó játékozok amíg ki nem folynak a szemeim, de ez hasznosabbnak tűnik. El is indultam, hogy ezt meg osszam a többiekkel, főleg Tony-val, hiszen ő nyüstölt folyton, hogy jelentkezzek végre egyetemre. Még mindig a konyhában ültek fülüket és farkukat behúzva, valószínűleg hallhatták az egész kiabálást. Főleg akkor rezzentek össze, amikor meg láttak, hiszen Pietro és Maddy már ott ültek. Maddy persze Pietro egy pólójában falatozott kivirulva, míg Pietro csak halálra váltan meredt először maga elé, majd jöttömre rám.

- Tony! Egyetemre akarok menni! - fontam össze ujjaim combom előtt.

- Nagyszerű! Végre! És hova? - vigyorodott el a zseni.

- Egyértelműen a New York Egyetemre! - dülöngéltem egy kedvűen, de mégis mosollyal az arcomon.

- Remek! Fel is hívom őket! - vette elő mobilját és kezdeményezte is a hívást.

- Mi ez a kendő? 2017-et írunk nagyi! - ragadta meg Maddy a gúnyolódásra az esélyt.

- Ez? - nyúltam az említett selyemhez. - Ezt a rák beteg anyukám adta nekem a halálos ágyán előző héten. - közöltem az egyszerű tényt, ám mégis bombaként robbant az infó. Le döbbenve bámult mindenki, még Tony is abba hagyta egy pillanatra a telefonálást. Zavaromban inkább a tornacsukám orrát kezdtem el bámulni. Nem akarok gondolkodni ezen..

- Igen, itt vagyok! - fordult vissza ki kerekedett szemekkel Tony. - Rendben, akkor egy óra múlva! Köszönöm! - nyomta ki halvány mosollyal rám pillantva. - Akkor gyerünk felvételizni kislány!