Gyűlölet, amit adtál / Befejezett

Második fejezet

Florence Turner

Június 4. péntek

Miss Sherly remekül elintézett mindent az utazásommal és a szállásommal kapcsolatban. Pár nap alatt remek történetet kitaláltak nekem, és bár rossz érzéssel fogott el az egész még is úgy éreztem, hogy muszáj ezt megtennem ahhoz, hogy álmaim munkáját végezhessem. Cody az új és egyetlen egy kollégám, aki normálisan áll hozzám, elkísért engem Bakuba. Hálás voltam a jelenlétének és nem is annyira féltem, mint ahogy képzeltem. A Bakui Hilton hotelban kaptunk szállást, ahol a Forma1-es pilóták is. Ennél alattomosabban nem is lehetett volna már a közelükbe kerülni.

- Remélem ráveted magad majd valamelyikre --motyogta Cody mellettem, ahogy kiléptünk a liftből. Már rég elfoglaltuk a szobánkat, így most már csak a szabadedzésre akartunk időben kiérni.

- Nem tudom hogyan fog menni, nem szoktam ismerkedni --vallottam be őszintén.

- Hát az látszik --nézett végig rajtam, mire összeráncoltam a homlokom.

- Még is mi bajod van velem? --háborodtam fel, mivel amióta kiléptem a szobámból azóta hitetlenkedve méreget.

- Nincs nőiesebb ruhád? –kérdezte, mire meghökkentem. Egy fehér kék virágos ruhában voltam, ami pont megfelelt ennek a meleg időjárásnak.

- Nem értem mi a gond a ruhámmal --álltam meg sértetten.

- Hát legalább kivágott lenne, ha már ilyen nagy mellekkel áldott meg a sors --mutogatott végig rajtam, én pedig azonnal elvörösödtem és összefontam magam előtt a karjaimat.

- Ha nem tudnám, hogy a pasikhoz vonzódsz most megütnélek --jelentettem ki, és hátat fordítottam majd tovább haladtam. Cody csak nevetett mögöttem, de én tudomást sem akartam venni róla. Nem érdekel mit mond, igen is szeretem a ruháimat!

A szálloda fotocellás ajtaján kiléptünk, Cody által bérelt autót pedig előhozattuk a parkolásért felelős sráccal. Kellett jó pár percet várnunk majd megállt előttünk egy fekete BMW-el. Beültem az anyósülésre, majd elindultunk a Bakui pályára. Kezdtem ideges lenni és tippem sem volt, hogy miként fogok bármelyik pilótával is kapcsolatot teremteni.

- Egyébként olyan pasit kellene kifognod, aki valami marha bunkó és szívesen összetőröd a szívét –mondta, mire összeráncoltam a homlokom.

- Szerintem én senkinek nem törném össze szívesen a szívét --húztam el az ajkam.

- Jó, akkor legalább ne olyannal kezdj, aki szimpatikus --mondta, ami már egyszerűbbnek tűnt. Talán.

Majdnem félórával később megérkeztünk a pályához, és alig találtunk parkolót helyet. Miközben Cody manőverezett, én előkerestem a VIP belépőinket.

- Nem gondolod, hogy ez a VIP jegy feltűnő? --forgattam a kezembe a kártyát.

- Miért lenne? Hiszen unokatesók vagyunk, akik jöttek kikapcsolódni --vont vállat.

- Nem is ez a sztorink --néztem rá értetlenül, majd elnevettem magam.

- Nekem nem tetszik az a sztori --jelentette ki és behúzta a kéziféket.

- Hogy a nászutatok itt lett volna a vőlegényeddel, de faképnél hagyott az oltárnál? --vigyorogtam.

- Szerintem ez elég szomorú --kötötte ki magát, majd meg se várva a reagálásomat kiszállt.

- Szerintem jó sztori --vontam vállat ahogy én is kiszálltam.

- Jól van, fogd be szerintem --vette fel a napszemüvegét majd megigazította vörös haját az ablaküvegben. Miután kifodrászkodta magát elindultunk a bejárat felé, ahova jó páran még sétáltak. A meleg miatt már is forróvá vált a bőröm, és alig vártam, hogy a kapunál kicsit megálljunk az árnyékban. Cody és én is nyakunkba vettük a VIP jegyet, majd ahogy ránk került a sor felmutattuk és beengedtek minket. Amint ez megtörtént, a gyomrom görcsbe rándult. Nekem ez nem fog menni! Elkapott a pánik, de nem mertem Cody előtt kiborulni, mert nem akartam, hogy ne vegyen komolyan.

- Merre menjünk? --állt meg és szétnézett.

- Esetleg mehetnénk a lelátóra --mutattam a táblára, amin minden féle útmutató fel volt írva.

- Jó, de aztán akciózunk arra --mutogatott a csapatok lógójával ellátott konténerek felé.

- Rendben –sóhajtottam, mivel most már egyáltalán nem tudtam még is mit művelek én itt.

Elindultunk a lelátóra, majd kerestünk egy remek helyet, amiben kis árnyék is volt majd figyeltük a szabadedzést. Bár nem igazán értettem a forma1-hez, de azért lekötötte a figyelmemet.

- A városiak élvezhetik ezt a hangzavart --nézett a pályán túli épület sorokra.

- Biztos --mosolyodtam el, majd pont ebben a pillanatban a bokszutcába kanyarodtak le az autók. Ez pedig azt jelentette, hogy vége van a szabadedzésnek... Minden porcikám ellenkezni akart az egész ellen. Nem leszek képes egy random idegennel beszélgetést kezdeményezni, és rá erőltetni magam. Még is ezt, hogy gondolja bárki is? De ismét nem szóltam semmit Codynak, csak felálltam amikor ő is. Kikerültünk pár embert a lelátón, majd lementünk a paddockba. A pilóták lassan tértek vissza a konténerekhez, én pedig hirtelen megálltam ahogy egyre többen lettek.

- Menjünk szerintem --fordultam meg, mire Cody a kezem után kapott.

- Nyugi, jó? Majd beszélek én --vigyorgott.

- Nem, nem --ingattam a fejem, de már húzott is magával tovább. Éppen a piros színű Ferrari jellel ellátott konténerekhez értünk, amikor egy McLarenes srác kiabálni kezdett.

- Carlooo --nem zavartatta magát, majd hamarosan meg is jelent, akit szólított.

- Megyünk golfozni? –kérdezte, és azonnal illetlenek tartottam, hogy kihallgatjuk a beszélgetésüket. Bár a McLarenes srác egyáltalán nem volt valami halk szavú.

- Aha, de még van pár dolgom, majd a Hilton előtt találkozunk --mondta neki a vörösbe öltözött pasi, aki végig akcentussal beszélt.

- Anyudat hívod vagy mi? --piszkálta a haverja, mire az szórakozottan felnézett.

- Nem te vagyok Lando --oltotta le, mire az csak nevetett aztán elsápadt.

- Basszus felkell hívnom –jutott eszébe a kék pilóta ruhában álló fiúnak. Érdekes volt látni őket, mivel egyáltalán nem sértődtek meg a másikra és látszott rajtuk, hogy legjobb barátok.

- Megyünk golfozni --súgta a fülembe Cody, mire elkaptam a két pilótáról a tekintetem.

- Mi? --néztem rá ijedten.

- Pszichopatának akarsz tűnni? --akadtam ki, mivel ezt nagyon rossz ötletnek tartottam.

- Jaj, maradj már --suttogta vissza.

- Rajongók vagytok? --szólított meg hirtelen minket a piros ruhás, mire oda néztem és a tekintetünk azonnal összetalálkozott. Barna szemeit kíváncsian tartotta rajtam, amitől azonnal zavarba jöttem.

- Nem --vágtam rá, és már is indultam volna tovább, mire Cody visszahúzott.

- De igen, csak nagyon szerény --könyökölt az oldalamba.

- Értem --mosolyodott el ő is és a McLarenes srác is.

- Ha van kedvetek jöhettek velünk golfozni --mondta a Ferrari pilóta, mire zavarba jöttem. Basszus hallották a beszélgetésünket? Hiszen vagy három méterrel arrébb álltunk.

- Van --bólogatott Cody mire felszisszentem.

- Igazából... Már más programunk van, ugye tesó? --néztem fel Codyra, mire az értetlenül nézett le rám majd dühösen.

- Mennünk kell –mondtam, és Cody végre beadta a derekát.

- Jaj, tényleg --bólogatott.

- Örülünk a találkozásnak --intette a két srácnak, én pedig csak elakartam onnan tűnni.

- Még is mi volt ez? --kérdezte ahogy kellő távolságra értünk tőlük.

- Nem látod milyen kedvesek? Őket felejtsük el --jelentettem ki.