Gyűlölet, amit adtál / Befejezett

Hatodik fejezet

Florence Turner

Augusztus 14. szombat

Carlos lakása kimondottan visszatükrözte a személyiségét. Kifinomult és elegánsan volt minden berendezve. Bár nekem a színek hiányoztak és lett volna egy két javaslatom, hogy kicsit barátságosabban nézzen ki a lakás.

- Rendeljünk? --lépett be Carlos a konyhába, ahol én a pultnál ültem és kiléptem az Instagramból.

- Főzhetünk is --javasoltam.

- Tényleg? --kapta rám a tekintetét, én pedig bólintottam.

- Mi van itthon? --álltam fel, ő pedig a hűtőhöz lépett.

- Esetleg carbonarat csinálhatok --jutott eszembe az egyszerű recept.

- Azt hiszem van is spagetti tészta --tolt egy picit arrébb, majd felnyitotta a legfelső szekrényt. A zöld inggalléros pólója felcsúszott, így rálátást nyerhettem a csupasz bőrére és levezető szőrcsíkra, ami a nadrágja szélénél eltűnt. Zavartan elkaptam róla a tekintetem, majd próbáltam magam feltalálni, de a zavaromba csak leejtettem az edényt, amit kiszedtem az alsó szekrényből.

- Bocsi --kaptam fel, mire megállt mögöttem és a derekamra csúsztatta a kezeit ahogy felálltam. A testünk egy pillanatra összeért, majd én gyorsan elhúzódtam és tűzhelyhez léptem.

- Nem kellene ezzel fáradnod --nézett rám a pult másik feléről.

- Gyorsan meglesz –legyintettem, majd feltettem a tésztát főni.

- Segítsek valamit? –kérdezte, mire megingattam a fejem.

- Megcsinálom a szószt, addig csak pihenj --feleltem.

- Tudod, megtudnám szokni, hogy itt vagy a konyhámban –mosolygott, én pedig csak elpirultam. Mielőtt reagálni tudtam volna, a telefonja megrezzent a pulton és egy idegen név volt rajta.

- Ezt felveszem –mondta, és felkaptam a mobilt.

- Szia --köszönt bele a telefonba.

- Nem tudom honnan tudták meg –mondta, mire éles fájdalom suhant át a mellkasomon. A Glite pont reggel rakta ki a cikket azzal az infókkal, amiket leírtam nekik. Igazából csak az új Ferrari kampány és szponzorról volt szó.

- Nem mondtam senkinek, tudod, hogy nem szoktam elkotyogni semmit --sóhajtotta, de ez nem volt teljesen igaz. Hiszen hallottam amikor Landoval beszélgettek és én is innen tudtam meg.

- Norrist ebbe ne keverd bele --kérte ki, de mindketten tudtuk, hogy a telefon másik oldalán lévő személy jól tudta, hogy Lando sok mindent tud, amit nem kellene a Ferrariról.

- Jó, rendben, szia --köszönt el mérgesen.

Én pedig gyorsan úgy tettem mintha nem hallottam volna semmit. Elkezdtem készíteni a szószt és vártam, hogy Carlos megszólaljon.

- Állandóan kikerülnek dolgok a Ferraritól és folyton engem meg Charlest vesznek elő --morogta és leült a pulthoz. A bűntudat szinte fájdalmat okozott a mellkasomban.

- Biztos nem akarnak megbántani titeket --feleltem végül.

- Pedig sikerül, bízhatnának jobban bennünk --hallatszódott Carlos hangján, hogy elképesztően bosszús. Bár meg is értettem, mivel mióta randizunk két cikk is megjelent és mind ez az én hibám volt. De még mindig csak a jövőm érdekében csináltam ezt. Az már mellékes volt, hogy elképesztően megkedveltem a spanyol srácot.

- Ne foglalkozz velük --válaszoltam végül és végre sikerült a carbonara szósz. A tésztának sem kellett már sok, így elővettem egy üvegtálat.

- Amúgy, akkor jövőhéten találkozunk? –kérdezte, miközben megálltam a tészta mellett.

- Esetleg csütörtökön eljöhetnél New Yorkba --mondtam hirtelen és még magamon is meglepődtem. Most komolyan elhívtam magamhoz?

- Szívesen megyek --vágta rá, mire erőltetetten rá mosolyogtam. Még vendégszobám sincs neki! Még is mit művelek?

- Remek --zártam el a tűzhelyet, majd szűrőbe beleöntöttem a tésztát. Miután ezt megtettem, az üvegtálba helyeztem a tésztát és rá öntöttem a szószt majd összekevertem.

- Hát lehet nem sikerült jól --fintorodtam el ahogy rá néztem.

- Nem baj --állt fel Carlos, majd két fehér lapos tányért és evőeszközöket vett elő. Felvettem a kezembe a tálat majd Carlos után kimentem a nappaliba, ahol a nagy üvegablak előtt az ebédlőasztal helyezkedett el. Letettem középre, miközben a srác megterített.

- Hozok poharat --mondtam még és újra kimentem a konyhába, ahol felkellett nyújtózkodnom a szekrényhez.

- Várj, igyunk bort inkább --lépett mellém és két talpas poharat emelt le.

- Nem szeretem a bort –feleltem, és megfordultam felé. Pár centi volt közöttünk és a bőröm már is libabőrös lett.

- Ezt sajnálattal hallom --lépett egyet jobbra majd a hűtőt kinyitotta és kivette a fekete üveget.

- A kedvemért azért meg kóstolod ezt? --érdeklődött kiskutya szemekkel.

- Igen --mosolyodtam el szórakozottan.

Visszamentünk az asztalhoz majd leültünk egymással szembe és Carlos öntött mindkettőnknek a borból, én pedig szettem ugyan így a tésztából.

- Jó lett –biccentett, ahogy megkóstolta a tésztát.

- Jobb is lehetne --fintorodtam el, de aztán bekellett vallanom, hogy azért valamennyire sikerült.

- Amúgy könyvesboltban nem fognak morogni amiért napok óta szabadságon vagy? --hozta fel hirtelen a témát, mire zavartan a spanyol pilótára néztem. Életemben nem dolgoztam könyvesboltban, így elég necces volt a hazugság ezen része.

- Nem, elég rugalmasak --feleltem végül, de érezhetően hebegtem.

- Akkor sűrűbben eltudsz velem jönni majd a versenyekre? Bár valamit még megakartam veled beszélni --kezdte csak piszkálni a tésztát.

- Igen? --engedtem el a kérdést a fülem mellett.

- Nem lenne gond, ha nem tennénk annyira nyilvánossá a kapcsolatunkat? –kérdezte, mire kifújtam a levegőt.

- Nem, dehogy --ingattam meg a fejem.

- Nem akarlak letagadni meg semmi, csak jobb lenne így –mondta, én pedig egyetértettem vele.

- Rendben --biccentettem.

Instagram: mihalikdkamilla_iroioldal