Gyűlölet, amit adtál / Befejezett

Tizenkilencedik fejezet

Florence Turner

Nem tudom szerencsém volt-e vagy se, de a hangos tévé miatt nem vették észre a megérkezésemet a fiúk. De miközben az ajtóban zokogtam, Lando valamiért felállt és szinte azonnal kiszúrt. Egy pillanatra Carlosra nézett, majd némán elindult felém. Meglepett ez a cselekedete, az meg főleg, hogy milyen kedvesen állt meg előttem.

- Mi a baj? Szóljak Carlosnak? --kérdezte halkan, én pedig megráztam a fejem.

- Nem, én... --dadogtam.

- Valami elképesztően rossz dolgot tettem, Lando --suttogtam reszketegen. Lando elkomorodott és úgy tűnt mintha sejtene valamit a titkomról.

- Mindjárt jövök –mondta, majd gyorsan visszasietett a nappaliba.

- Lemegyek az autóhoz, nem zártam be –hazudta, majd visszaindult hozzám.

- Menjünk ki --bökött ki.

- Rendben –bólintottam, és kinyitottam az ajtót majd kiléptem a folyosóra. Lando becsukta mögöttünk a bejáratiajtót majd rám nézett.

- Elakarod mondani? --kérdezte és a falnak dőlt, ami mellett én is álltam.

- Nem könyvesboltban dolgozom, hanem egy magazinnál --töröltem le egy könnycseppet az arcomról.

- Glite magazinnál –mondta, mire meglepetten rá néztem.

- Honnan tudod?

- Láttam, amit ma kitettek --vont vállat, de azért láttam rajta, hogy rosszul esett neki.

- Nem én írtam... Én...

- Te csak elmondtad nekik, hogy egy síró kisgyerek vagyok --mondta sértett hangnemben.

- Lando, én csak szerettem volna végre egy igazi újságíró lenni és ehhez az kellett, hogy eljátsszam Carlos barátnőjét --magyaráztam könnyek között.

- Nem akartam bele szeretni --ingattam a fejem szétesve.

- Szóval, igazán szereted? --nézett rám kíváncsian.

- Szerinted? Sose szerettem még senkit így! És most gyűlölni fog --folytak patagokba a könnyeim, mire Lando közelebb lépett majd átölelt.

- Elkell neki mondanod, és haragudni fog, de szeret és megfog bocsájtani --próbált nyugtatni. Kedves volt tőle azok után, hogy neki is ártottam, de én jól tudtam, hogy Carlos utálni fog engem.

- Miért vagy velem kedves? --néztem fel rá értetlenül, és ezzel túl közel is voltam hozzá, így elhúzódtam.

- Mert Carlos szeret és annak oka van --vont vállat.

- Mellesleg haragszok amiért elárultad és engem is, de mindenki hibázhat.

- De én átvertem és... Ő jobbat érdemel --szipogtam.

- Ez igaz, de ha téged akar akkor ez van --vont vállat.

- Blanca tud róla --mondtam ki hirtelen, mire Lando keze megállt a hajánál, amibe bele akart túrni.

- Blanca Sainz? Honnan? Mert oké, hogy én összeraktam a képet, de ő? --lepődött meg.

- Glitenál találkoztunk --válaszoltam.

- Baszki, Florence! Akkor még ma elkell mondanod Carlosnak --közölte.

- Tudom, de nem merem! Elfog hagyni --szipogtam.

- Igen, viszont vissza fog hozzád találni --kicsit megnyugtatott amiért ezt nagy magabiztosággal állította.

- Gondolod? --kérdeztem reménykedve.

- Egyszer biztosan –biccentett, amivel már nem annyira nyugtatott meg.

- Én elmegyek, beszéljetek --mondta végül, de én megijedtem ettől a mondattól. Most mondjam el Carlosnak, hogy átvertem? Nekem ez nem fog menni!

- Lando, ne --kaptam a karja után ahogy elakart fordulni.

- Hidd el jobb lesz, ha most elmondod neki --fogta meg a kezem bizalmasan. Igaza volt, de annyira képtelennek éreztem magam arra, hogy elmondjam neki az igazságot.

- Gyerünk, Flo! Menni fog --hessegetett vissza a lakásom ajtajához. Nagy nehezen, de lenyomtam a kilincset. Egy pillanatra még visszanéztem Landora, majd végül beléptem a lakásomba. Ahogy becsukódott mögöttem az ajtó, a torkomban kezdett dobogni a szívem.

- Szia --léptem ki a fal mögül. Carlos nagy vidáman nézett rám, majd a mosoly lehervadt az arcáról.

- Mi a baj, szívem? --jött azonnal hozzám, én pedig visszafogtam a sírást.

- Hazudtam neked --kezdtem, de képtelen voltam a szemébe nézni.

- Még is miről? --simogatta az arcomat, amit annyira nem érdemeltem meg, hogy az hihetetlen.

- Nem könyvesboltban dolgozom... --akadtam el, majd letöröltem egy legördülő könnycseppet.

- Újságíró vagyok vagy valami olyasmi –mondtam, mivel már én sem tudtam igazán. Hiszen a Glite csak kihasznált eddig, Sherly egy cikkemet nem olvasta még el.

- Mi? Ezt miért nem mondtad? --kérdezte, de még nem volt düh vagy csalódottság a hangjában.

- Mert miattam kerültek ki azok a pletykák a Glite magazinnál --mondtam ki, mire pár pillanatra lefagyott majd elhúzódott, mintha megráztam volna.

- Ne húzódj el kérlek! Szeretlek, Carlos! --léptem közelebb, de lerázta a kezemet.

- Ezért viselkedtél velem olyan ridegen az elején? Ez az egész egy kurva színjáték volt a részedről? --dühöngött és szíven vágott amikor megláttam csillogó tekintetét. Teljesen összetörtem.

- Azért viselkedtem úgy, mert nem akartam ezt! Nem akartam így érezni irántad! –válaszoltam már szipogva.

- Csak szimplán átverni a fejem, igaz? –hitetlenkedett majd elhátrált.

- A rohadt életbe –ütött bele a falba, mire az behorpadt, én pedig ijedten hátráltam egyet.

- Carlos, bocsáss meg! Szeretlek és ezt te is tudod! –könyörögtem.

- Ha szeretnél nem tetted volna ezt velem! --indult el a hálónkba és jól tudtam, hogy a holmijáért. Azonnal utána mentem, mert nem akartam elengedni.

- Kérlek ne menj el! Veled akarok maradni, Carlos! --léptem hozzá és megérintettem a karját ahogy a bőröndjénél megállt.

- Soha többet nem akarlak látni –közölte, és felkapta a cuccát majd kiindult a szobából.

- Carlos, kérlek --mentem utána, de közben folytak a könnyeim.

- Tudod mit adtál nekem ezzel a kapcsolattal? --fordult vissza az ajtóban állva. Könnyes tekintettel meredtem arra a srácra, aki nagyon nem érdemelte meg, hogy így átverjem.

- Gyűlöletet --mondta ki, és ezzel a szívembe szúrta a kést.