Gyűlölet, amit adtál / Befejezett

Huszonnegyedik fejezet

Florence Turner

Október 16. szombat

Anya éppen egy ruha boltba húzott be magával, ahol meglátott valami kötött pulcsit és azt neki muszáj volt megnéznie. Reggel örültem annak, hogy kitalált közös programot és eljöttünk vásárolni, de ahogy az üzletek között sétáltunk, elképesztően émelyegni kezdtem. De betudtam annak, hogy nem sokat ettem reggel és a kávé sem volt valami jó ízű.

- Ez a szoknya olyan jól állna rajtad --mutatta felém a virágos, fodros szoknyát. Hirtelen szemem előtt termett ahogy Carlos felrántotta a szoknyámat és a testemben lassan ismerős feszültség áramolt szét. Lehet, hogy ő gyűlölt engem, de én is gyűlöltem azt a pillantott. Hagytam neki, hogy megalázon és nem csak rá, hanem magamra is dühös voltam.

-Mostanában nem hordok annyit szoknyát --mondtam végül, mire anya értetlenül nézett rám.

- Hiszen kiskorod óta szoknya mániád van! –hitetlenkedett, majd csalódottan vissza emelte a vállfán lógó szoknyát.

- Szeretem is őket, csak most nincs kedvem hozzájuk --magyaráztam vállat vonva.

- Nem tudom, de valami nincs rendben veled --közölte ahogy egy rózsaszín blúzt nézett meg.

- Még is miért mondod ezt? --vontam fel a szemöldököm.

- Három napja vagy itthon, ez idő alatt egyszer alig ettél, a másik pillanatban meg túl sokat... Tegnap a holmijaid érkezésénél, pedig kiejtetted a kezedből az egyik dobozt, most pedig teljesen sápadt vagy! --anya a mondandója végére inkább már kétségbe esett volt, mint bosszús.

- Beteg vagy, édesem? --vegyes érzelmeket olvastam le az arcáról és ez jobban megijesztett, mint amiket felsorolt.

- Nem, nem vagyok --válaszoltam bizonytalanul.

- Biztos? Nekem elmondhatod, én melletted állok mindenben! --fogta meg a kezemet, miközben páran elhaladtak mellettünk az üzletben.

- Nem vagyok beteg, csak az elmúlt időszak megviselt –sóhajtottam, majd elfordultam anyától és a külön féle ruhadarabokra néztem. Anya felsóhajtott, majd kihessegetett az üzletből.

- Gyere, iszunk egy limonádét, az jót fog tenni --karolt belém és úgy sétáltunk keresztül az utcán, ami üzletsorokból állt végig. Majd a legutolsó üzlet, pont egy cukrászda volt. Anya előre engedett, én pedig beléptem a fűtött térbe.

- Kérek limonádét meg valami sütit, addig ülj le az egyik asztalhoz --simogatta meg anya a vállamat, és ebből értettem azt, hogy szörnyen nézhetek ki. Igazából tényleg émelyegtem és a tegnapi hasfájdalomra gondolva tényleg megijedtem. Mi van, ha tényleg beteg vagyok?

- Mindjárt kihozzák --ült le velem szembe anya, a citromsárga bokszba.

- Rendben --biccentettem.

- Egyébként beszéltem egy ismerősömmel, aki egy divatlapnál dolgozik –kezdte, mire felcsillant a szemem.

- Több országba is van irodájuk és itt is, szóval megkértem, hogy ajánljon be, ha nem baj –mondta, mire hálásan néztem anyára.

- Imádlak, köszönöm –mondtam, mire el is érzékenyültem. Még is mi bajom van? Szerintem megbolondultam, ebben már szinte biztos vagyok.

- Édesem, ezért ne sírj! --ijedt meg anya és az asztalon pihenő kezemért nyúlt.

- Nem tudom miért érzékenyültem el --fakadtam sírva és igazából innentől kezdve már nem csak úgy sírtam, hanem az elmúlt hetekről minden emlék feljött és egyszerűen gyengének, sebzettnek és vesztesnek éreztem magam.

- Édesem --anya hangján érezhető volt a sajnálat és ez még rosszabb volt. Utáltam, ha sajnálnak, de persze a szüleimtől ez megint más eset volt.

Pár perc kellett mire összeszedtem magam, és ekkor már előttünk volt a két limonádé, meg a szintén két darab epres sütemény. A pincér lány kicsit sem nézett bolondnak, amiért százas zsepivel a kezemben sírtam a bokszban, miközben anya aggódó tekintettel vizslatott.

- Egyél kicsit --tolta elém a süteményt.

- Valld be, hogy Carlos miatt vagy ilyen --nézett rám hátra dőlve az ülésben, és ő hozzá sem nyúlt a süteményhez.

- Nem akarok róla beszélni --ingattam a fejem.

- De lehet jobb lenne! Nekem az első szerelmem olyan volt, mint Carlos --hozta fel, mire fintorogva rá néztem.

- Ne kezd ezt! --intettem le.

- Spanyolországban találkoztunk egy iskolai program miatt --kezdte, de én annyira nem akartam ezt végig hallgatni.

- Imádtam vele lenni és olyan sokat beszélgettünk minden féléről --áradozott anya.

- És mi lett? Miért szakítottatok? --kérdeztem szipogva, majd a sütimből ettem egy falatot.

- Nem szakítottunk, megkérte a kezem és megszülettél te --mutatott rám, én pedig unottan megforgattam a szemem.

- Ez most komoly? Ez elég szar példa volt, mert Carlos utál engem és mi sose leszünk már együtt --morogtam.

- Nem tudhatod! Nekünk is voltak haragos pillanataink! --anya nem tudott mindenről, nem gondolt bele a helyzet súlyoságába. Én átvertem Carlost, ő pedig bosszúból összetörte a szívemet, nem is akárhogy.

- Ezek nem haragos pillanatok --feleltem és kivégeztem a sütimet.

- Láttam hogyan nézett rád az a fiú... Visszafog találni hozzád --mondta anya, de én nem hittem neki és talán nem is akartam már, hogy Carlos visszafogadjon.

- Már másik barátnője van –közöltem, mire anya lefagyott.

- Ohh --hökkent meg, én pedig elővettem a mobilomat, amin egy új üzenet várt.

Lando Norris: Carlos eljegyezte Emilyt.

Instagram: mihalikdkamilla_iroioldal

TikTok: dkamilla