Gyűlölet, amit adtál / Befejezett

Tizenegyedik fejezet

Florence Turner

Augusztus 30. hétfő

A Belga nagydíjra elkísértem Carlost, ahol negyedik helyen végzett. A paddockban vártam rá a futam után, és bár megígértem magamnak, hogy nem esek bele a Ferrari pilótába, még is örömmel töltött el a látványa és azonnal a nyakába ugrottam.

- Remek voltál --dicsértem meg, ő pedig a derekamra fonta a karjait és feljebb emelt, ami miatt a lábaim nem értek le.

- Köszönöm --csókolt meg, amitől az egész testemben apró szikrák futottak végig.

- Örülök, hogy itt vagy –mondta, ahogy elhúzódott és letett a földre.

- Én is --bólintottam őszintén, majd elindultunk a Ferrari konténer felé.

- Tudod ezután Spanyolországba haza utazom –kezdte, majd a konténerhez érve kinyitotta előttem az ajtót és beléptem rajta.

- Gondoltam velem jöhetnél --fejezte be a mondatot.

Valahogy éreztem, hogy nem sokáig hallgat arról, hogy megismerjen a családja. Pedig ez volt az a dolog, amit nagyon szerettem volna elkerülni. Attól még, hogy Carlos kezdte teljesen elvenni az eszemet, még a munkám volt a legfontosabb. Egy hónap múlva muszáj lesz szakítanom vele és akkor még nehezebb lesz, ha a családját is megkedvelem. Ő már teljesen anyuék kedvence lett (érthető okokból) és már ez is necces volt.

- Nem is tudom --húztam el az ajkam, mire hozzám lépett és maga felé fordított.

- Tudom, hogy tartasz a helyzettől, de nem nagy dolog csak egy ebéd lenne a családommal --annyira könyörgően nézett, hogy muszáj volt a padlóra terelnem a tekintetem.

- Carlos, még korai –mondtam, mire ő csalódottan elfordult tőlem.

- Tudod, ha néha nem magadtól ölelnél meg vagy érnél hozzám, akkor azt hinném nem is akarsz velem lenni --kezdett el átöltözni és észrevehetően dühösen.

- Veled akarok lenni --mondtam ki, és az is meglepett, hogy komolynak éreztem a saját szavaimat.

- Akkor miért nem csinálsz úgy legalább egy kicsit? --fordult felém ingerülten.

- Hiszen úgy viselkedem --csattantam fel. Imént is túlzásba estem.

- Persze --intett a levegőbe spanyolosan.

- Carlos --sóhajtottam fel.

- Hagyjuk --cserélte le a pólóját nekem háttal, és egy fekete Adidast vett fel.

Rájöttem, hogy utálom, amikor haragszik rám és a mellkasomban lévő szorító érzést is. Miért engedtem el ennyire magam? Carloshoz léptem amikor a nadrágja övét kezdte el rángatni.

- Várj segítek --nyúltam oda, mire bent tartotta a levegőt ahogy az ujjaimmal a nadrágja szélét érintettem. A düh helyett most már feszültséget éreztem rajta és megnyugtatott a tudat, hogy ekkora hatással vagyok rá testileg is, mivel ez egy fegyver volt a kezemben, amivel megbékíthetem. Nem mintha a szabadna szexuális viszonyt folytatnom vele. Becsatoltam az övét és közben én is éreztem lent azt lüktető érzést, amit nagyon nem kellett volna.

- Elmegyek veled --néztem fel rá, és a perzselő tekintetével találtam magam szembe aztán leesett, hogy mennyire félre érthetően beszéltem.

- Mármint nem úgy --javítottam ki magam, és ezzel megint csak rontottam a helyzeten. Carlos elnevette magát rajtam, nekem pedig lángolt az arcom.

- Én mindkettőben benne vagyok --simogatta meg az arcomat majd lehajolt és megcsókolt. Még mindig ugyan úgy égett a fejem, így először nem is tudatosult bennem, hogy a haragja teljesen elmúlt.

Miután Carlos átöltözött és rendeztük a kialakult vitánkat, elindultunk a reptérre. Mivel úgy volt eredetileg, hogy én megyek vissza New Yorkba, ő meg Spanyolországba, így Carlos lemondta az én gépemet és egy repülőre szálltunk fel. Ahogy a felhőket néztem az ablakon át rájöttem, hogy már semmi sem volt menthető. Lezuhantam a mélybe és kurvára fogalmam sem volt hogyan fogok majd szakítani a szívdöglesztő és elképesztően kedves spanyol pilótával.

- Minden rendben? –kérdezte, ahogy felnézett a kezében lévő tabletből.

- Persze --mosolyodtam el, hogy ezzel is megerősítsem a válaszomat.

- Köszönöm, hogy eljössz –mondta, én pedig biccentettem.

Tudtam, hogy nehéz lesz ez az egész, de arra nem számítottam, hogy képes leszek belezúgni ennyire Carlosba. Talán a Glitenál megértenék, ha egy-két hónappal több ideig játszanám túl a szerepemet. Szeretném tovább élvezni Carlos Sainz társaságát.

- Mit csinálsz? --kaptam rá a tekintem, amikor hallottam az övének a kicsatolását.

- Szar az övem --jelentette ki.

- Egy sima öv, nincs vele semmi baj –mondtam, mire előrébb hajolt és kihúzta az övet. Ismét eszembe jutott a kínos jelenetünk, de most próbáltam nem teljesen elvörösödni.

- Carlos --néztem rá, mivel gyanús volt, hogy akar valamit.

- Hm? --emelte fel a fejét.

- Mit művelsz? --kérdeztem amikor felállt.

- Megigazítom a nadrágomat --vont vállat, és kigombolta a cipzár felett.

- Mit akarsz egy farmeron igazítani? --vontam fel a szemöldököm.

- Lehet ezt azt --felelte.

- De itt akarod pont? –érdeklődtem, mivel a gép közepén állt.

- Csak mi ketten vagyunk és a pilóta --nézett rám, majd a cipzárját is lehúzta, én pedig felálltam és elé léptem.

- Mit akarsz ezzel elérni? --vontam kérdőre szórakozottan.

- Pont azt, hogy felállj --nyúlt utánam és a derekamra fonta a karjait.

- Carlos, ne már --nevettem fel hangosan ahogy a nyakamba csókolt, majd hátráltatni kezdett a hosszú bőrülés felé és ledöntött rá.

- Mi... –kezdtem, amikor az övévvel két csuklómat összekötözte.

- Carlos --mondtam figyelmeztetően, amikor a két lábam között lejjebb csúszott és a szoknyámat felhúzta.

- Ne csináld --kértem kétségbe esve, de közben erősödött a vágy bennem, ami miatt nem voltam képes tovább ellenkezni.

Ma szögetütött a fejemben az, hogy akik olvasák az adott fejezetet, éppen hol tehetik. Szóval ki hol olvassa a mostani fejezetet? :D