Bátrak földje oneshots[KÉRÉST ELFOGADOK]

🍇Torzsa Sándor #8🍇

Főszereplőnk neve Festetics Valéria ❤️

A Balaton legmesszebbi csücskéből hosszú az út Rokocára. Ezt Festetics Valéria és családja tudhatta legjobban. A Rokoczay családhoz mentek látogatóba, ugyanis Festetics hercegné a báró úr húga.

Az érkezésük után Valéria egyáltalán nem volt fáradt. Sőt, megkérte unokatestvérét, Annát, menjenek le a városba, elvégre régen járt már ott.

– Hiányoztál, tudod? – mosolygott Valéria Annára, miközben a főtér felé sétáltak.

– Te is nekem. Nem is tudom, mikor találkoztunk utoljára – gondolkozott el a bárókisasszony.

Ezután Valéria annyira elgyönyörködött a kicsi város hangulatán, hogy észre se vette, elszakadt Annától, és egymagábam kóborolt össze-vissza a városban. Fogalma sincs, mikor vette észre, hogy unokatestvére nincs mellette, így próbált visszatalálni, de véleménye szerint egyre inkább eltévedt. Ebben igaza volt, ugyanis végül egy szőlős domb aljánál találta magát.

Kissé elveszetten toporgott egy helyben, körül nézett, hátha lát valakit, aki meg tudja mondani, hogy talál vissza a városkába.

– Segíthetek? – hallott meg a háta mögül egy férfi hangot.

Valéria megfordult, és egy egyszerűen öltözött, fiatal férfi állt vele szemben.

– Én... én látogatóba jöttem a kastélyba, és... azt hiszem eltévedtem – mondta apró mosollyal az arcán Valéria.

– Azt hiszi? Alaposan ki jött a városból.

– Tudom. Esetleg meg tudná mondani, hogy jutok vissza a városba? Az unokatestvérem már biztos aggódik.

A férfi vett egy mély levegőt, mintha talán kissé zavarná a hercegnő jelenléte, de utána elmagyarázta Valériának, hogy is jut el a főtérre.

A lány nem igazán értette, miért ellenséges vele ez a férfi, de épp ezért igyekezett gyorsan visszamenni a városba.

Eközben Sándor is elgondolkozott a díszes, halvány lila ruhába öltözött kisasszony viselkedésén. Nem szólt vissza, mint Anna teszi. Talán a lánynak fel se tűnt, hogy szándékosan piszkálódott egy kicsit. Azonban Sándor beismerte magában, hogy ez a kisasszony kifejezetten csinos volt. Az arcáról is sütött a kedvesség.

Miközben Valéria az elmagyarázott irányokba ment, próbálta megérteni, miért volt olyan ellenséges vele az a férfi. Annyir elmerült a gondolataiban, hogy alig vette észre, megérkezett a főtérre, ahol Anna aggodalmasan forgolódott. Mikor megpillantotta Valériát, odasietett hozzá, és szorosan megölelte.

– Hogy tudtál így eltévedni? – kérdezte mosolyogva.

– Azt én se tudom. Valami szőlőnél lyukadtam ki. A férfi, aki útbaigazított, kissé goromba volt.

– Nagyjából velünk egy idős? – engedte el Anna az unokatestvérét.

– Igen. Miért? Ismered?

– Ami azt illeti, igen. Sándornak hívják, és valószínűleg azért volt veled olyan, amilyen, mert nem igazán kedveli a... nemeseket. Vagyis leginkább az apámat és Móricot.

– Szóval csak a származásom miatt nem kedvel? – lepődött meg Valéria. – Mi aztán semmit nem ártottunk neki. Az, hogy Móricot nem kedveli, valamilyen szinten meg is értem.

– Szerintem hagyd annyiban. Nem éri meg ezen agyalnod.

***

Ezután Valéria és Sándor többször is találkoztak – ugyanis a hercegnő fiatalbb testvéreivel megyőzte szüleiket, hogy maradhassanak –, ha a lány valamelyik unokatestvérével bement a városba. És akárhányszor látták a másikat, Sándor elég pokróc volt a hercegnővel, aki tényleg semmi rosszat nem akart. Sőt, el kellett ismernie, hogy a temperamentumos borász kifejezetten jóképű. Ugyanakkor kifejezetten zavarta a viselkedése.

– Anna, én egyszerűen nem értem. Hogy lehet valaki ennyire... udvariatlan? És... makacs, vagy nem is tudom...

– Valéria, már az első alkalom után mondtam, hogy hagyd annyiban. Miért nem fogadod meg a tanácsom?

– Nem tudom. Zavar, hogy ilyen velem.

– Vagy inkább tetszik neked – vigyorgott Anna.

– Css! Az hiányzik, hogy anyád maghallja!

– De attól még igaz – vont vállat nevetve Anna.

Nem is sejtették, hogy az ajtó túloldalán hallgatózik Sándor öccse, Gyula. Nem szándékosan figyelte a beszélgetést, de mikor véletlen meghallotta, rögtön kikövetkeztette, hogy a bátyjáról van szó, így jobbnak látta megjegyezni a két kisasszony közt folyó csevelyt.

***

– Mit hallottál te? – kérdezte Sándor az öccsét, aki amint tehette, haza szaladt a hírrel.

– Ahogy mondom. Hallottam, ahogy Valéria kisasszony azt mondta, hogy bántja, amiért úgy viselkedsz vele, és Anna kisasszony megjegyezte, hogy biztos azért nem tudja ezt figyelmen kívül hagyni, mert valójában kedvelne téged.

Erre Sándor maga elé meredve gondolkozott el. Szóval mégis lenne esélye a balatoni hercegnőnél. Rendbe kell hoznia a dolgokat.

***

Ezen a délutánon Valéria éppen a Rokoczay kastély mögötti udvaron sétált, mikor az egyik oldalsó, a személyzet által használt kiskapu kinyílt, és Sándor lépett be, nem kicsit megijesztve a lányt.

– Mit keres itt? Nem hinném, hogy sokan örülnének, ha itt találnák.

– Tudok arról, amit Anna kisasszonynak mondott rólam – tért rögtön a lényegre Sándor.

– Honnan, és mégis miről beszél? – Valéria foggal-körömmel próbálta azt a látszatot kelteni, hogy fogalma sincs, miről van szó.

– Ugyan már! Ne tettesse, kisasszony! Tudom, hogy bántja, ahogy viselkedtem magával, de rendbe akarom hozni.

– És mégis hogy? Még ha azt is mondom, hogy rendben, nem kéne megfeletkeznünk a társadalmi szakadékról, ami kettő közt áll. Ráadásul hamarosan hazautazok. Utána? Mi lesz utána? – kérdezte már-már könnyes szemekkel Valéria.

– De még itt van. A többit pedig kitaláljuk később. Most viszont szerintem használjuk ki ezt a kis időt. – Sándor egyre közelebb hajolt a lányhoz, míg végül az ajkaik összeértek. Valéria nem húzódott el, sőt, a karjait a borász nyaka köré fonta, ezzel mélyítve a kis csókukon.