Bátrak földje oneshots[KÉRÉST ELFOGADOK]

🍇Torzsa Sándor #3🍇

Cintike23 kérte ezt a kis dolgot. Remélem tetszik ❤️
71.rész alapján
A főszereplőnk neve Eszterházy Gréta.

Rokoczay Annát még a lányneveldében ismertem meg, és nagyon jó barátnők lettünk. Miután mindketten haza mehettünk onnan, mikor csak tehettük, levelet írtunk, vagy kis apróságokat küldtünk egymásnak.

Néhány nappal ezelőtt azonban nem a szokásos levél érkezett ide, Eisenstadtba, hanem egy meghívó, Anna álarcos eljegyzési báljára. Ebből természetesen nagy felfordulás lett itthon, elvégre a megfelelő szabó kellett a ruhámhoz, mert mégiscsak Eszterházy vagyok.

Végül a jelmezem egy sötétkék ruha lett, amit arany cérnával díszítettek, így olyan, mintha az éjszakai égbolt lenne. A maszkom pedig tökéletesen illett hozzá.

***

A mai nap, végre valahára megérkeztem Rokocára. A hintóban gyorsan felvettem a maszkomat és megkötöttem a szalagot.

A bálterembe lépve rögtön megpillantottam Annát. Odasiettem hozzá, és alaposan megöleltem.

– Hiányoztál, Anna!

– Te is Gréta! Minden rendben van Eisenstadtban?

– Igen, de ahogy látom, itt jóval több dolog történt. Egyébként meg kell jegyeznem, úgy nézel ki, mint egy  szép, virágos rét – mosolyogtam.

– Az álarcom ennél még rosszabb volt. Imre szerint úgy néztem ki, mint egy papagáj.

– Nem tudom, milyen volt eredetileg, de így jobb.

A bál előtt megismertem Anna vőlegényét, sógornőjét, Hildát és a Rokoczay ház örökösét, Móricot, aki hiába hiszi azt magáról, nem egy Adonisz.

A keringő előtt azonban eléggé egyedül maradtam, így nézelődni kezdtem a bálteremben. Láttam, hogy Annával egy aranydíszes, fehér maszkot viselő, fehér parókás férfi beszél. Érdekes egy figura. Miután Anna otthagyta, a maszkos idegen odajött hozzám.

– Szabad az első táncra? – kérdezte.

– Szerencséjére még senki nem kért fel, így igen. Viszont kérem, írja fel a nevét a táncrendembe! – adtam a kezébe a kis füzetkét.

Mikor pár pillanattal később visszaadta, a nevét figyeltem. Ismerős volt, de nem tudtam honnan. Azonban nem mélázhattam tovább, mert felcsendült a zene, a rejtélyes férfi pedig a táncparkettre vezetett.

– Mondja csak, találkoztunk már? – kérdeztem.

– Nem hiszem. De ha már a kisasszony tudja a nevem, hallhatnám az önét?

– Eszterházy Gréta galántai hercegnő – mutatkoztam be.

– Bár még nem láttam álarc nélkül, meg tudom állapítani, hogy nem csak a neve gyönyörű.

A bókba belepirultam, s közben továbbra is azon gondolkoztam, ki lehet ő. Eszembe jutott, hogy valahol leírva láttam a nevét. És ekkor világosodtam meg.

– Anna maga miatt került Bécsbe, igaz? Maga az a paraszt, akivel az istálóban csókolózott? – kérdeztem halkan.

– Szóval innen ismerte a nevem. Jó barátnője a kisasszony?

– Igen. Hogy kerül ide? Tudja, mekkora bajba kerül, ha valaki megtudja?

– Vállalom a kockázatot.

– Azt mesélje el nekem, hogy tud ilyen jól keringőzni?

– Egy ismerősöm megtanított. A következő táncom az Anna kisasszonyé, de utána beszélhetünk? – kérdezte, és ebben a pillanatban vége lett a táncnak, ő meghajolt, én pukedliztem.

– Igen – válaszoltam, és mivel engen bem kértek fel polkázni, félrevonultam, és néztem, ahogy Anna és ez a Sándor táncolnak.

Töprengtem, miért kockáztat ennyit egy bál miatt. Megint akarja Annát? Annyira elgondolkoztam, hogy alig vettem észre, bizony vége lett a polkának. Sándor kiment az ajtón, én pedig követtem. A folyosó egy kis beugróján álltunk meg.

– Mit akar tőlem? – kérdeztem.

– Látni a gyönyörű arcát – mondta halkan és kioldotta az álarcom szalagját, majd elvette az arcom elől majd levette a sajátját. Hm, igen jóképű.

– Miért lógott be ide? – vettem vissza tőle a díszes álarcomat.

– Eredetileg, hogy meggyőzzem Annát, ne házasodjon össze a hadnaggyal. De aztán egy kincsre bukkantam – hajolt közelebb hozzám mire értetlenül néztem rá. – Magára, Gréta kisasszony.

Ekkor pedig lecsapott az ajkaimra. Először meglepődtem, de viszonoztam. Szevedélyesen, vadul csókolt. Egyszer csak észbe kaptam, és eltoltam magamtól.

– Mégis mit képzel?! – szóltam rá.

– Már nem azért, de egy csókhoz ketten kellenek.

– Tudja mekkora butaságot csinál?

– Maga még sose akart olyasvalamit, ami nem lehet az övé? – kérdezte és újból közeledni kezdett felém.

– De – suttogtam. Nem ismertem magamra. Hirtelen csak úgy beleszerettem egy borászba.

– Mikor? – súgta és már olyan közel volt, hogy éreztem az ajkait az enyéimen.

– Most.

Ezúttal én csókoltam meg őt. A karjaimat a tarkója köré fontam, ezzel mélyítve a csókot. Átkarolta a derekam, ezzel közelebb húzva magához. Az ajkaink csak úgy kapkodtak a másiké után. Nem akartam, hogy vége legyen, de mindkettőnknek kellett a levegő, így az ajkaink elváltak egymástól, de nem távolodtunk. A karjaim ugyanúgy a nyaka körül voltak, és kissé lábujjhegyre kellett állnom, hogy ne legyen kényelmetlen. Közben pedig azt hittem, elveszek a gyönyörű kék szemeiben.

– Szerencséje, hogy még három napig itt maradok. De mi lesz, mikor visszautazok Eisenstadtba?

– Kitaláljuk. De addig van három napunk – csókolt meg újra.

Mikor ennek is vége lett, levegő után kapkodva próbáltam megigazítani a göndör, szőkésbarna hajamat.

– Mondták már, hogy a hercegnőnek vannak a legszebb szemei? – kérdezte halkan.

– Ugyan... – motyogtam, és zavarombam a padlót keztden el bámulni.

– Nem, tényleg – mondta, és az állam alá nyúlva emelte meg a fejem. – Kevés embernek van kék és zöld szeme. Maga pedig egy ritka gyönyörű szépség.