🔨Vető Zalán #5🔨

60 4 0
                                    

Főszereplőnk neve Piroska

Zalán elmondhatta magáról, hogy majdnem harminc éves létére nem is gondolkodott a házasságon. Úgy nem is nézett egyetlen nőre sem. De a legjobb barátja mégis egy lány volt. Piroska, aki szintén a kastélyban dolgozott, a kisebbik kisasszony szobalányaként. Zalánnal már egész kicsi koruktól kezdve ismerték egymást, innen a barátságuk. Pedig Piroska fiatalabb is a kovácsnál.

Amikor aztán a vasúti hidat valaki alaposan megúsztatta, Piroska kissé megijedt, aggódni kezdett. Hát, még mikor a báró összehívta a személyzetet, hogy kifaggassa őket, majdnem elsírta magát, annyira megrémült.

– Ugyan, nem volt ez olyan szörnyű – próbálta vigasztalgatni Zalán.

– Te könnyen beszélsz. A báró kedvel téged. Jobban, mint bárki mást a személyzetből.

– Tudom, de nem bántott volna. Elhiszed nekem? – Piroska kis gondolkozó szünet után bólogatott. – Akkor jó. Gyere, ne gubbassz itt – mosolygott rá a vörös hajú kovács, majd felsegítette a lányt.

– Te vagy a legjobb barátom, Zalán – ölelte meg Piroska.

– Ahogy te is az enyém.

***

– Ugye tudod hogy ebből baj lehet? – kérdezte kissé elszomorodva Piroska.

– Hogy a fenébe ne tudnám? De egyszerűen... nem tehetek róla. Kérlek, ne mondd el senkinek! Ha a báró megtudja, hogy én, meg a báróné...

– Zalán, a legjobb barátom vagy. Nem értek egyet ezzel az egésszel, de megígérem, hogy titokban tartom.

– Köszönöm, Piros. Ez elég sokat jelent nekem – ölelte meg szorosan a vörös hajú kovács.

***

Piroska nem szívesen ismerte be, de beleszeretett Zalánba. Tudta, hogy ez a barátságukba kerülhet, de nem tehetett róla, elvégre nem is nagyon látott a kovácsnál jóképűbb személyt Rokocán.

Sajnálatos módon, hamarosan beütött a baj Rokoczay Móric személyében, amikor is bedöntötte a vasúti alagutat.

Miután Zalánt hordágyon hozták vissza a kastélyba, Piroska kisírta a szemét, egészen addig, amíg a kovács fel nem ébredt. Utána, a következő pár napban, pedig a lány olyan gyakran látogatta meg, amennyire tőle telt. De a legjobb barátja mogorvább lett. Nem bírta elviselni, hogy talán egész életében ágyhoz lesz kötve.

– Nem értelek, Piros... miért vagy még itt, velem?

– Hát, Ilona kisasszony megszánt, és kimenőt kaptam, amit arra használok, hogy veled legyek – mosolygott halványan a lány.

– Nem erre értettem. Hogy miért törődsz velem? Béna lettem.

– Ígéretet tettem, hogy sose hagylak magadra. Elvégre a... legjobb barátom vagy – mondta az utolsó szavakat kissé csalódottan.

– Igen, az... – Persze Piroska nem tudhatta, hogy idő közben ő is megtetszett Zalánnak, aki szívesen bevallotta volna neki, de ott volt az örök féltékeny báróné. – Na jó, nézd! Azt hiszem kettőnkre nem mondhatjuk, hogy legjobb barátok vagyunk.

Szegény lány rettenetesen megijedt. Azt hitte, Zalán már a barátja se akar lenni többé.

– Mi-miért? Valami rosszat tettem?

– Nem, nem úgy értettem. Jobban kedvellek, mint egy barátot. Bár tudom, hogy így, ennek a lebénulásomnak hála kétlem hogy jó jövőnk lenne együtt...

– Ez engem nem érdekel, ugyanis túlzottan szeretlek – hajolt Zalánhoz a lány, majd egy apró csókot adott a homlokára. – Ráadásul a Baba azt mondta, még talán felépülhetsz. Van még remény.

Bátrak földje oneshots[KÉRÉST ELFOGADOK] Donde viven las historias. Descúbrelo ahora