🍇Torzsa Sándor #1🍇

336 23 24
                                    

A 63.rész alapján. Papírzsepit szerezzetek 🥺 lehet kelleni fog. Bocs, ha nem teljesen azonos, csak neten nem tudom rendesen újra nézni

T/N = te neved

Egy héttel azután, hogy Elek Rokocára érkezett, utána jöttem, elvégre már két hónapja nem láttam a bátyámat. Azóta pedig a Torzsa család örömmel befogadott engem, a bátyámat pedig bújtatták. Egészen addig, amíg Elek meg nem ölte a szolgabírót. Annak pedig már két hete, de én még nem jutottam be hozzá a zsandárságra, hogy meglátogassam.

Ma van az utolsó napja és Rózsa megígérte, elmegyünk együtt, hogy utóljára beszélhessek a testvéremmel. Épp Sándort vártuk, hogy hazajöjjön, közben pedig azt figyeltem, ahogy Bori kártyázik az idősebb Torzsával, Rózsa pedig sóhajtozik, és várja az öccsét.

És Sándor végre haza érkezett.

– Na? Hogy van? – kérdeztem rögtön.

– Mint aki beletörődött a sorsába, azt mondja nem fél, még viccelődik is, de látom rajta, hogy be van tojva.

– Ez így normális. Én is be lennék – mondta az apja.

– Azt hiszem, az lenne a leghelyesebb, ha holnap mindannyian ott lennénk.

– Minek? Én biztos nem megyek. Nem tudnám úgy látni – szólalt meg Rózsa. – Meg miért beszélsz ilyenekről a gyerek előtt?

Amíg legjobb barátnőm bement a Borival, rám megint rám jött a könnyezhetnék. Pedig nem is hagymát pucoltunk, hanem krumplit.

– Hé, T/N, nincs semmi baj – simogatta a karomat Sándor. – Ha nem szeretnél jönni, nem kell. De ha mégis akarod, akkor ott leszünk melletted. Egyébként Elek helyettünk fog lógni. Tartozunk neki ennyivel.

– Azért akasztják fel, mert megölte a szolgabírót – nézett a fiára Terka néni.

– Igen, mert az rálőtt. Csak magát védte – sírtam.

– Pontosan. Ráadásul magára vállalta a hídrobbantást, és a merénylet kísérletet is – tette hozzá Sándor.

– Amire ő vett rá téged – mondta az apja.

– Édesapám! Legalább ne T/N előtt szidja az Eleket! Legalább ha érte nem, a húgáért tegyék meg, mert én biztos ott leszek.

***

Délután Rózsával bementünk a városba, Jakab boltjába. Vettünk egy kis csokoládét a bátyámnak, mielőtt bemennénk hozzá.

– T/N, nyugodtan add oda neki te. Rendben? – nézett rám Rózsa, ahogy közeledtünk a zsandárság felé. – Én már voltam nála. Beszélj először te vele!

– Köszönöm – mosolyodtam el halványan, napok óta először.

A zsandárságon először nagyon nem örültek nekünk, de, mikor Rózsa majdnem leállt vitatkozni, inkább beengedtek.

Ahogy nyílt a cella ajtaja, Elek felkapta a fejét, és talán kicsit jobban érezte magát, ahogy meglátott engem.

– T/N, te hogy kerülsz ide? – kérdezte.

– Már meg se látogathatlak? – kérdeztem szomorkásan. – Egyébként hoztam neked valamit – bontottam ki neki a kis csomagot, majd az ölébe tettem.

Bátrak földje oneshots[KÉRÉST ELFOGADOK] Donde viven las historias. Descúbrelo ahora