Sorsszerű csapás

| Prológus |

Kornélia szemszöge:

Csak egy 16 éves lány vagyok, aki kora ellenére már átélte a poklok poklát.

Az életem kezdetektől fogva hol félelemben, majd hol csalódottságban éltem. Valahol mélyen pedig mindig is tudtam, hogy az én mindennapjaim sokkal de sokkal másabbak, mint a rendes, szeretetben élő embereké, gyerekeké. Minden egyes nap, amelyet megéltem eddig felfordulást okozott az életemben, de a szóban forgó, fájdalmas és rettegett nap összetörte a lelkem utolsó, megmaradt kis darabkáit is.

A családom sosem volt tökéletes; sőt mindig az ellenkezői voltunk. Mindannyian velejéig selejtesek. Olyan szavakkal dobálóztunk, amelyek mély sebeket ejtettek lelkünkön. Csak mondtuk, és mondtuk. Mivel ahelyett, hogy leültünk volna megbeszélni a dolgokat, fájdalmat okoztunk egymásnak azért, hogy visszaadjuk azt, amit mi magunk kaptunk. Mert ehhez értettünk.

Bántani egymást.

De apa ennél sokkal rosszabb volt. Születésem óta nem törődött velem, majd ahogy egyre nagyobb lettem, úgy kezdett foglalkozni a lányával, aki kezdett felnőni és nőiesedni. De bár ne tette volna.

Igaz, az első évekre nem emlékezhetek, de anya elmesélte, hogy már akkor is tudta; nem kellene ebbe a családba születnem, amikor kiderült, hogy a szíve alatt hord engem. Ez ellen azonban nem tudott mit tenni, mert az elejétől kezdve szerette a kis termetem növekedését pocakjában, mivel mégis csak benne cseperedtem.

Sosem haragudtam rá amiatt, hogy megszült, hiába vágtam a fejéhez nem egyszer az ellenkezőjét. A rengeteg szörnyűség ellenére hálás vagyok neki, hogy életet adott nekem és próbált felnevelni; még ha ezt apa mellett nem is volt könnyű neki.

Itt is lenne a bevezető rész. Remélem elnyerte tetszésetek. Ha igen, kérlek jelezd egy vote-al, esetleg egy kommenttel.

Instagram oldalam: @amateur_wp.writer