Sorsszerű csapás

| 12. rész |

- Máté miért akarja tudni, hogy tudom-e, mivan veled?

A kérdést meghallva kibontakoztam a legjobb barátnőm öleléséből, és meglepődve pillantottam rá.

- Miért, mit írt? - kérdeztem, megtörölve könny áztatta szemem.

- Szia, ne haragudj, ha zavarlak, de esetleg nem tudod, hogy Kornéliával mivan? Nem válaszol az üzeneteimre és aggódom érte - olvasta fel a telefonjából, majd rám pillantott jelezve, hogy kíváncsi a sztorira.

- Biztos azért írt, mert reggel nem tudtam válaszolni a kérdésére.

- Ami az volt hogy? - húzta fel a szemöldökét érdeklődve. - Ne kelljen már mindent harapófogóval kiszedni belőled Lia! Mindent tudni akarok!

Nagyot sóhajtva vettem tudomásul, hogy kénytelen vagyok elmesélni neki ezt a kevéske történetet is, mivel addig nem fog ezzel a témával hagyni.

- Jó, csillapodj, mindent elmondok. Ahogyan mondtam már, hétvégén írt nekem egy üzenetet, amire reagáltam egyszer, de a nagyival történtek után nem néztem a telefonomat. Sőt, azt sem tudom, hova tettem el. Ma reggel pedig odajött hozzám, és megkérdezte, hogy délután nem-e megyek el velük a parkba. Válaszolni azonban nem tudtam, hiszen megjöttél te. Valószínűleg ezért írt rám most, de mivel nem válaszoltam üzent neked. Ennyi.

- És ugye elmész? - kérdezte csillogó szemekkel, miután befejeztem a mesélést.

- Nem igazán terveztem. Amúgyis, most veled vagyok, nem hagylak itt.

- Nem, nem - ingatta meg a fejét, miközben újra kezébe vette a telefonját, és szélsebesen pötyögni kezdett rajta.

- Mit csinálsz? - ráncoltam össze a homlokom gyanakodva.

- Megírtam neki, hogy minden rendben veled és, hogy azt üzened, elmész a parkba.

- Tessék? - a meglepettségtől teljesen elkerekedett a szemem.

Habár Máté kedves, és kellemes volt vele beszélgetni, de nem hiányzott az életembe egy  fiú, aki ismerkedni akart velem. Magamra kellett fókuszálnom és arra, hogy idővel újra jobban legyek.

- Figyelj, jót fog tenni neked egy kis kikapcsolódás. Jól érzed magad vele, nem?

- De, de... - kezdtem volna ellenkezni, de Anett szóhoz sem engedett jutni, máris folytatta tovább.

- Hát akkor? Menj, szórakozz egy kicsit, és ne zárkózz el az élettől, sem tőle.

Elgondolkoztam a dolgon. Talán az, hogy elmegyek velük, tényleg nem lehet a káromra. Hiszen addig sem kell a szobámban ücsörögve a történteken agyalnom. Ha viszont elmegyek, akkor a holnapra való tanulást estére kell halasztanom. Emellett a nagyiéknak sem tudok szólni arról, hogy később érkezem haza.

- Egy feltétellel - szólaltam meg egy idő után, amikor az érveim és ellenérveim is felsorakoztattam egymás mellé.

- Hallgatom - széles vigyorra húzódott az ajka, hiszen előre tudta, bármi is a feltételem, elmegyek Mátéval.

- Te is jössz velem.

Reagálnia sem kellett, mivel pontosan tisztában voltam azzal, hogy elkísér engem, de ha ez nem lett volna elég, akkor a következő pillanatban megerősítette ezt.

- Vedd úgy, hogy ez nem is feltétel - csapta össze tenyereit vidáman.

***

Alig néhány méterre voltunk már csak a parktól, amikor magunk mögül meghallottuk Mátéék hangját. Így végül együtt érkeztünk meg a gyönyörűen zöldellő ligetbe. Bár már késő délután volt, a nap ragyogóan sütött le ránk.