Sorsszerű csapás

| 6. rész |

Kornélia szemszöge:

Miután a fürdőszobában kibőgtem magam, majd egy kisebb pánikrohamon is túl jutottam Kamilla segítségével, befeküdtem az ágyamba, és az esőcseppek koppanását hallgatva mély álomba szenderültem.

Hajnalban arra riadtam fel, hogy patakokban folytak a könnyeim, és az egész testem izzadt. Álmomban ismét otthon voltam, apa alatt. A kép oly valóságosnak hatott, hogy egész testemben remegtem. Halkan kimásztam a takaróm alól, és lassan a fürdő felé vettem az irányt. Bár fogalmam sem volt apával mi történt, de rettegtem attól, hogy újra át kell élnem mindent. A mosdókagylóhoz érve felkapcsoltam a villanyt, amely halvány fénnyel töltötte be a helyiséget, aztán hideg vízzel többször, egymás után megmostam az arcom. A tükörbe nézve egy karikás szemű, összetört lányt pillantottam meg. Látszott rajtam, hogy az elmúlt napok rendkívül megviseltek.

- Mi lesz veled? - suttogtam magam elé. - Hogyan tovább? Hogy fogsz ebből a helyzetből kilábalni?

Fogalmam sem volt, mit kellene tennem, gondolnom. Az érzelmeim össze-vissza csapongtak, nem hagyva nekem megnyugvást. A testemben minden percben cikázott fel, s alá a szorongás, a félelem érzése.

Tudtam, hogy már képtelen leszek visszaaludni, ezért a csempézett fal mellett lecsúsztam a földre, és a gondolataimba mélyedve bámultam magam elé.

***

Az elkövetkezendő napokban nem történt semmi említésre méltó. Amikor csak tudtam aludtam, és kiolvastam a könyveket, amelyeket a húgom hozott be nekem. Az éjszakákat pedig gondolkozással töltöttem.

A mai nap pedig végre összepakolhattam, és hazamehettem.

A délelőtt már hajlandó voltam beszélgetést is kezdeményezni.

- Figyelj Kamilla - szóltam hozzá a szőke lányhoz, akit az orvosok csak holnap fognak kiengedni -, sajnálom, hogy ilyen szörnyű szobatárs voltam - nevettem el magam kínosan.

- Ja, nem gond. Megértem, hogy nehéz időszakon mész át - mosolyodott el.

Ez a lány mindig ilyen boldog?

- Ha gondolod, most szívesen beszélgetek veled. Mesélj magadról - mondtam félénken, de halvány mosollyal az arcomon, hisz a felvetésemre szemei rögtön felragyogtak.

- De jó - ült fel - Örülök, hogy végre megismerkedhetünk. A helyi gimnáziumba járok, és 17 éves vagyok. Szeretek másokon segíteni és általában, mint láthattad boldog vagyok. Ja, és láttam, hogy te is könyvmoly vagy, szóval egy közös pontunk már biztos van. De inkább te mesélj, rólad mit érdemes tudni?

A kérdést meghalva megdöbbentem. Anetten kívül nem voltak barátaim, sőt megismerni sem akart senki. A gimi elején még próbáltak ismerkedni velem, de a zárkózott stílusommal elhajtottam őket.

- Lia, nem muszáj mesélned, ha nem szeretnéd - szólalt meg egy idő után, megtörve ezzel a csendet.

- Nem, szeretnék, csak hirtelen ért ez a kérdés. Tudod, nem sokan érdeklődnek felőlem - sütöttem le szemeim.

- Még jó, hogy én más vagyok. Na hallgatlak - nevette el magát.

Ekkor jöttem rá, hogy túl hamar ítélkeztem felette. Lehet, hogy Kamilla részegen ült volán mögé, veszélyeztetve ezzel a saját, és a barátai életét, de ennek ellenére szuper lány. Nem ítélt el a pánikrohamaim, valamint a zárkózottságom miatt. Mosolyogva és csillogó szemekkel várta, hogy belekezdjek mondandómba. Ez pedig számomra sokat jelentett. Tudtam, hogy őt is a barátaim közé fogom tudni sorolni.