A hajnal tüze | Damiano David

21.

Sziasztok! Először is a szokásos mondat, kicsit megvariálva: megérkeztem az utolsó fejezettel 🥰 Másodszor pedig szeretném nagyon szépen megköszönni, hogy velem tartottatok ebben a történetben, kicsivel több, mint egy hónap alatt közel nyolcezer megtekintést értünk el, ez elképesztő! Elképesztőek vagytok! Köszönöm! Hihetetlen volt az alkotási folyamat, amit a lelkesedésetek és a kommentjeitek segítettek.
Most, hogy véget ért ez a történet, ne búsuljatok, mert jön a következő, a For Your Love sorozat második része, ami Victoria de Angelis története. Címe: Déli napsütés. Remélem az is legalább ennyire tetszeni fog nektek, de még mielőtt arra kerülne sor, búcsúzzunk ettől a történettől egy extrahosszú fejezettel, sok-sok szerelemmel és hálával.
Itt utoljára: Jó olvasást kívánok és várom szeretettel a kommenteket ❤️

Későn indultunk vissza a kertesházba, ezért Damiano felajánlotta, hogy hazakísér. Bármennyire is haragudhatott rám, mégis törődött velem. Csendben sétáltunk Róma hűvös utcáin, s először az jutott eszembe, hogy vajon velem törődik, vagy csak a gyerek miatt foglalkozik az épségemmel, majd gondolataim átcsaptak egy régi emlékbe. Sötét volt, csak az utcai lámpák és a telihold adott némi világosságot, és ez, valamint egész testemet megborzongató hideg eszembe juttatta első találkozásunkat. Akkor imbolyogva, nevetve róttuk ugyanezeket az utcákat, melegünk volt az alkoholtól és a nyári időjárás nyújtotta forróságtól. Most pedig csendben voltunk, sietős léptekkel sétáltunk, és gyomrom remegett a hidegtől. Mintha csak egy borzasztóan gelly vers szereplői lennénk, ami az elmúlásról szól. A történet elején még meleg van, boldogság, nyár, de aztán jön a tél, a hideg és a némaság. Költői.
Este tíz múlt nem sokkal, mikor hazaértünk.
- Itt alszom, ha nem gond - szólt hirtelen, mikor átléptük a küszöböt. Felé fordulva, egy pillanatig döbbenten figyeltem őt, aztán észhez térve bólintottam.
- Persze, ez a ti lakásotok - bólogattam hevesen.
- Most már a tiéd is - mondta, s egy pillanatra valami mosolyféleséget láttam átsuhanni arcán, mielőtt újra komor arckifejezést öltött magára. Ez az egy, kósza pillanat és a tény, hogy itt alszik ma este, halovány reményt ébresztett bennem, hogy talán nem is gyűlöl engem annyira, mint gondoltam.
- Elmegyek gyorsan fürdeni - mondtam végül.
- Menj csak - intett, s mikor elfordultam, hogy szobámból összeszedjem a ruhámat, ő a konyha felé vette az irányt.
Magamhoz vettem a pizsamául szolgáló fehér pólómat, amin Awotwi keze munkája hirdette azokat a sorokat, amik számomra a legszívettépőbbek voltak, miután milliószor megnéztem a videót, amikor Damiano ezt énekelte, és most aktuálisabbak voltak, mint valaha. Amami ancora / Fallo dolcemente / Un anno un mese un'ora / Perdutamente. / Amami ancora / Fallo dolcemente / Solo per un'ora / Perdutamente*.
Bevonultam a fürdőszobába, s elvégeztem esti rutinomat, miközben az Amandoti járt a fejemben. Levetkőztem, megnyitottam a zuhanyban a vizet, hogy felmelegedjen, mire a zuhanyrózsa alá állok. Beléptem a forró víz alá, hátrahajtottam a fejem, hogy összefogott hajam ne legyen vizes, és fürdeni kezdtem. Végig be volt hunyva a szemem, s mikor elzártam a vizet, fázni kezdtem. Talán még soha nem öltöztem fel olyan gyorsan, mint akkor. Felvettem a feliratos pólót, egy vékony, nyúlós anyagú, fekete nadrágot, majd fogat mostam és elindultam vissza a szobámba.
- Szabad a fürdő - szóltam halkan, mikor megláttam, hogy Damiano még mindig a konyhában van: a pultnak dőlve telefonozott.
- Minden rendben? - kérdezte, ahogy felpillantott rám. Hangom kicsit fásultra sikeredett, így megköszörültem a torkom, s egy halovány mosolyt varázsoltam arcomra.
- Persze, csak elfáradtam - hazudtam. Valójában rázott a hideg és borzasztóan nehéznek éreztem minden tagomat. - Lefekszem aludni.
- Jó éjszakát - bólintott, majd újra a telefonjának szentelte minden figyelmét.
- Neked is - suttogtam.
Még egy pillanatig néztem őt, ahogy ott áll tőlem néhány méterre a konyhában, mégsem volt pillanat az életben, mikor távolabb éreztem őt magamtól.
Végül sóhajtva hagytam ott Damianót, visszamentem a szobámba, résnyire nyitva hagytam az ajtót, befeküdtem a meleg paplan alá, szinte begubóztam, s próbáltam legyűrni a hidegrázást.