A hajnal tüze | Damiano David

11.

Sziasztok! Úristen, nem hiszem el, hogy a 10 fejezettel átléptük a 3k megtekintést, isteniek vagytok, köszönöm, hogy olvastok! És akkor meg is érkeztem a különleges fejezettel, és azt is elárulhatom, hogy nem ez lesz az egyetlen ilyen rész. Remélem, tetszeni fog nektek!
Jó olvasást kívánok és várom a kommenteket szeretettel.

D A M I A N O

Mikor reggel felébredtem, egy rövid ideig még csukott szemmel feküdtem a matracon, és reménykedtem benne, hogy alább marad a fejfájásom, mire rászánom magam, hogy kikeljek az ágyból. A benntartott levegőt hangosan kifújva sóhajtottam, majd kinyitottam szemeimet. Este elfelejthettem lehúzni a redőnyt, mert most teljes erőbedobással tört be ablakomon a reggeli napfény. A hátamon feküdtem, néhány másodpercig csak pislogtam, hogy hozzászokjak a világossághoz, majd az oldalamra fordultam, hogy erőt vegyek a felkeléshez. Legnagyobb meglepetésemre azonban nem voltam egyedül az ágyban, és mikor ez eljutott tudatomig, hátrahőkölve ugrottam nagyot.
- A kurva életbe - robbant ki belőlem, de hangom alig volt több suttogásnál.
Az ágyon nem szoktam osztozni senkivel, így egy egyszemélyes takaró volt most kettőnknek, és ahogy mozdultam, kikerültem alóla.  Egy alsónadrág volt csak rajtam, ami nem jelentett önmagában semmit, mert a meleg miatt mindig így alszom, de valamelyest mégis megnyugtatott. Ahogy a lány felé néztem, derengeni kezdett valami a tegnap estéről: Ramilával megbontottunk egy üveg bort, de nem akartunk hangoskodni kint, nehogy felverjük a többieket, így bevonultunk a szobámba. Egy pohárral terveztünk csak inni, miközben beszélgetni kezdtünk, de mikor elfogyott az első pohár bor, automatikusan töltöttünk még egyet. És egy idő után már nem is számoltam, de a borzalmas mellékhatás az volt, hogy nem emlékeztem, mikor és hogyan aludtunk el. Rettegtem tőle, hogy mi történhetett a blackout* ideje alatt, hogy valami olyasmi történt kettőnk között, ami tönkreteheti a barátságunkat, mégis eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha kiderülne, lefeküdtünk egymással. Szívem hevesen vert mellkasomban, közelebb húzódtam Ramilához, aki meg mélyen aludt, és mivel eltulajdonította a takaró nagy részét, így óvatosan vállához nyúltam, hogy felemeljem az anyagot, és alá lessek. Megkönnyebbülten hanyatlottam vissza a párnámra, mikor megláttam, hogy a lány is a tegnap kölcsönkapott pizsamáját viseli, persze valódi megnyugvást csak az adhatott, ha ő is megerősíti, hogy nem történt semmi. Csak ezután néztem a telefonomra, ami az éjjeliszekrényen pihent, és majd' megőrült az értesítésektől, bár ezt már megszoktam az elmúlt hetekben. Nincs még egy hónapja, hogy megnyertük az Eurovíziós Dalfesztivált, és bár az elmúlt napokban csitultak a kedélyek, még mindig mindennaposnak számított, hogy a telefonom felrobbant az értesítésektől. Egy idő után már kikapcsoltam, hogy értesítést kapjak az instagram ügyekről, de most, hogy felléptem az applikációra, megrohamoztak a tegnap este óta érkezett értesítések. Számtalan kedvelés érkezett a képekre, ami megszokott volt, de most megannyi üzenet is elárasztott. Nem szerettem megnyitni rajongók privát üzeneteit, de a sok üzenet túl gyanús volt, így a legfelső chatbe mégis beléptem. Csak egy tűz emoji volt az üzenetben, amivel az instagram storymra reagált. Szemöldökömet ráncolva nyitottam meg a kitett képet, amit minden bizonnyal én osztottam meg, bár semmilyen emlékem nem volt erről. A kép a sötét szobában készült, de a telefon fényében jól látszottunk ketten Ramilával. Teli borospoharat tartottunk a kezünkben, Ramila nyelvét nyújtotta a kamerára, én pedig puszit nyomtam arcára. A képen látszott meztelen felsőtestem, és hogy rajta egy túlméretezett póló van, ami egyértelműen nem az övé, és ami alá nem vett melltartót. Nekem ezzel semmi gondom nem volt, Victoria is hasonlóan öltözködött, megszoktam és nem szóltam bele, de tudtam, hogy másoknak általában nem ez a normális, és csak emiatt képesek továbbgondolni a képen látottakat. A kép több, mint kilenc órája került fel, így már biztosan rengetegen látták, tovább küldték, lefotózták, reagáltak rá. Teljesen felesleges lett volna levennem. Lezártam a telefont, inkább félredobtam a készüléket, és egy gondterhelt sóhaj kíséretében a plafonra meredtem. Kiürítettem elmémet, és csak élveztem, hogy semmire nem gondolok.
Mikor megelégeltem a fekvést és Ramila egyenletes szuszogásának hallgatását, kitornásztam magam az ágyból, és úgy ahogy voltam, elhagytam a szobát. A konyha felé menet megdörgöltem arcomat, hogy felébredjek és magam mögött tudjam az elmúlt pár percet.
- Remélem, megérte - ütötte meg fülemet egy hang, s csak ekkor vettem észre, hogy Thomas ott áll a konyhában a pultnak támaszkodva és nagy dobozból issza a narancslevet.
- Mi? - értetlenkedtem. Ezt mind sikerült kipréselnem magamból, túl kába voltam még.
- Mila - intett a szobám felé. - Remélem, megérte, hogy meghúztad.
- Mit csináltam? - néztem Thomasra ijedten. Azonnal az jutott eszembe, hogy az éjszaka bizonyos részeire nem emlékszem, de ő hallhatott valamit.
- Láttam, hogy bent alszik nálad - intett megint a szobám felé, aminek ajtaját gondosan becsuktam magam mögött, most mégis odanéztem, mintha szem előtt lenne a bizonyíték.
- Este dumáltunk még - vontam vállat, s kissé megnyugodva kezdtem megcsinálni a kávémat. - Nem történt semmi. És különben is! - lettem mérges. - Mi lenne, ha mégis megtörtént volna. Felnőttek vagyunk - rántottam meg a vállamat.
- Igen, de ha mégsem jön össze köztetek, az egész csapat szív - kontrázott rá Thomas.
- Te mégis miről beszélsz? - grimaszoltam értetlenül, és éreztem, hogy egyre dühösebb leszek, de nem tudtam volna megmondani, miért kaptam fel a vizet ennyire.
- Ha összevesztek, mi is elveszítünk egy barátot - tette le a pultra a narancslevet, majd rácsavarta a kupakot. - És szinte biztos vagyok benne, hogy bejön Vicnek is.
- Mi? Na, várjunk csak - emeltem fel a kezem ártatlanságomat mutatva. - Nekem nem jön be, nem feküdtem le vele és nem is tervezem, oké? Le lehet szállni rólam. Arról pedig nem tudok, hogy a két lány mit érez egymás iránt, mert azt már tudjuk, hogy a múltkori csók csak egy fogadás része volt. Hogy ezek után mit kezdenek egymással, az nem az én és nem a te dolgod - förmedtem rá. - Engem meg békén lehet hagyni - szóltam rá, majd kikaptam a csészét a kávéfőzőgép alól, és elindultam kifelé a kertbe.
Hogy szerettem-e feketén a kávét? Nem, de nem volt kedvem most többet tökölni a konyhában Thomas társaságában. Hogy jogosan húztam-e fel magam? Egyáltalán nem. Terveztem-e bocsánatot kérni az ok nélküli kirohanás miatt? Isten ments!
A harag ott lüktetett bennem, mikor leültem a medence szélére, lábamat a vízbe lógattam, és inni kezdtem a kávét, miközben a szemben lévő kerítést fixíroztam, s egyre csak fortyogott bennem a düh. Még hogy Ramila és én! Ne röhögtessen már! Ramila Di Biasio egy olyan barát volt, amilyenem régen nem volt, úgy tűnt, jól kijövünk és eszébe sem jutott azért barátkozni velünk, mert ismertek voltunk. Őszinte, kedves, izgalmas lány volt, és bár láttam rajta, hogy kimondatlan ellentmondásokkal küzd magában, mégis odaadó barát volt. Ezt tenném tönkre olyan baromságokkal, amilyet Thomas felemlegetett? Idióta Thomas, hogyan juthatott eszébe egyáltalán ilyesmi?

Fogalmam sem volt, mennyi ideig ültem ott a medence szélén, de egyszer csak egy kéz érintette a vállamat, mire összerezzentem és felnéztem. Gondolataimba merültem, teljesen megfeledkeztem a külvilágról és arról is, hogy ma stúdiófelvételünk lesz.
- Hé - érintette meg a vállamat óvatosan, majd leguggolt mellém, s rám mosolygott. - Rád várnak a többiek.
- Már ennyi az idő? - pillantottam körbe.
- Tíz óra - adta meg a választ. - Minden rendben van? - ráncolta szemöldökét.
- Igen, persze - legyintettem, hogy elhessegessem a borús gondolataimat.
- Jól van. Na, akkor gyere - nyújtotta kezét, majd felhúzott a földről.
Felismertem Ramila ruháit: mind Victoriáé volt. Fehér, rövid ujjú crop topot és magas derekú, fekete trapéznadrágot viselt, orrára kerek lencsés napszemüveget biggyesztett. Egy pillanatig csak álltunk, és úgy éreztem, egy angyal mosolyog fel rám.

*blackout: erre nem hiszem, hogy van egyetlen magyar szó, amivel le lehetne fordítani pontosan, de eszméletvesztést jelent, általában akkor szokták használni (legalábbis az én köreimben), amikor valaki annyi alkoholt iszik, hogy másnap nincs emléke az este bizonyos részeiről. Lehet, van más jelentése is, mi erre szoktuk csak használni.