So Far Away |Mason Mount FF.|

21.rész

Amint felébredtem egy percre elfelejtettem hol vagyok. Aztán beugrott amikor megfordulva felfedeztem Mason nyugodt arcát. Aranyosan szuszogott mellettem. Haja a szokásosnál kócosabb volt. Az éber Mason-t is szeretem, de az alvót egyenesen imádom. 

-Sokan mondják, hogy jól nézek ki. De senki nem szokott ilyen sokáig bámulni.-mormolta reggeli mély hangján. Szemei még mindig csukva voltak.

-Aludj még. Ma ráérsz pihenni.-feleltem mosolyogva.

-Te miért nem alszol?-kérdezte, mire hirtelen kinyíltak a szemei.-Fáj?

-Egy picit.-bólintottam. Nagyon fájt.

-Gyere. Ne a válladon feküdj.-A félig a hátára fordult, míg én neki dőltem a mellkasának. Átölelte a derekam.

-De szeretem nézni ahogy alszol.-vallottam be.

-Máskor is lesz rá alkalmad.

-Máskor?

-Persze. Minden reggel melletted akarok ébredni.-mondta, mire a szívverésem felgyorsult.

-Aludj még egy kicsit. Hozzak valamit a válladra?-Éreztem, hogy kelt volna fel de nem akartam, hogy elmenjen.

-Ne, nem kell semmi. Csak maradj itt és ölelj át.-Bár nem láttam, de sejtettem, hogy mosolyog. Egy puszit nyomott a hajamba. Pár órával később ébredtem fel újra. Mason ugyanabban a pózban feküdt, mint ahogy elaludtam. Felnéztem az arcára. Szemei nyitva voltak és mosolygott.

-Mikor ébredtél fel?-fordultam felé.

-Nemrég.-felelte. Valamiért azt érzem, hogy hazudik.

-Nem is aludtál vissza?-kérdeztem, mire megrázta a fejét.

-Miért?

-Nem voltam álmos.-vont vállat. Remélem, nem azért, mert értem aggódott. Felültem az ágyban.

-Óvatosan.-szólt és megtartott a hátamnál.

-Annyira nem vészes ne aggódj.-mosolyogtam rá.-Menj fürdeni.

-Oké. Addig pihenj.-hagyott ott. Többet pihentem, mint te. Kikeltem az ágyból és felöltöztem. Kimentem a nappaliba és a kanapén vártam. Fél óra múlva ki is jött egy törölközővel a derekán.

-Miért nem vittél be ruhát?-kérdeztem eltakarva a szemem.

-Miért kellett volna? Féltem, hogy vizes lesz.-felelte.

Kezeivel megfogta az enyémet és elemelte a szememtől. Még mindig nem volt felöltözve.

-Már mondtam, szeretem ha elpirulsz. És ne takard el a szemed, ha ruha nélkül látsz. Szeretnék veled élni. Csak miattad mostantól póló nélkül leszek itthon.-vigyorgott rám.

-Milyen jó nekem.-mormoltam.

-Igen. Szerintem is szerencsés vagy.-nyomott puszit az arcomra.

-Menj öltözni.-küldtem el a szobájába. Mire bólintott és elindult. Én a fürdőbe mentem és megmosakodtam. Mason hamar felöltözött és a konyhában találtam meg fekete farmerben és kék pólóban. A csapat miatt a kék szín a védjegyévé vált. 

Reggeli után már mentünk is az orvoshoz. Egy nagy épület előtt parkolt le.

-Hol vagyunk?-kérdeztem.

-Ez a klubunk. Látod ott van a stadion.-mutatott egy épületre. Tényleg hisz már múltkor is megmutatta.

-És miért jöttünk ide?-néztem körbe.

-A csapat orvossal megbeszéltem, hogy nézzen meg téged.-meglepődve kaptam rá a tekintetem.

-Csapat orvos?

-Aha. Gyere.-biccentett és kiszállt az autóból. Követtem őt a bejáratig.

Bent minden kék színben pompázott. Rengeteg Chelsea logó és kupák. Az egyik falon ott voltak a játékosok képei.

-Csinálsz egy képet?

-Persze.-válaszolt és megálltam Mason képe előtt. Szívecskét mutatva vigyorogtam a kamerába.

-Gyere.-kulcsolta ujjait az enyémekre és maga után húzott. Megállt egy szoba előtt. Orvosi szoba felirat volt látható az ajtón. Bekopogott és kinyitotta az ajtót. Beszélt pár szót az ott lévő férfival. Megnyugodtam, hogy mindig férfi vizsgálja őt. 

-Szia. Én vagyok a csapat orvosa. Mason azt mondja csúnyán elbántak a válladdal. Megnézem jó?-kérdezte kedvesen. Bólintottam és hátat fordítottam neki. Ujjatlan pólót vettem fel, ezért a vizsgálat alatt sem kellett levennem. Óvatosan nyomkodta a vállam.

-Nagyon csúnyán megütötted. Bekenem, mert néhány helyen van kisebb sebed és befáslizom. Ne nagyon végezz kemény munkát. Pihenj sokat. Minden este kend be és kösd újra.-mondta a doki. Nem mintha kemény munkát végeznék. Mason mögöttem állt és figyelt.

-Írtam fel fájdalom csillapítót. Azt majd váltsátok ki a gyógyszertárban. Ha nagyon fáj neki akkor jobb lenne ha felkötnéd a kezét.-mondta Masonnek.

-Rendben. Köszönjük, hogy megvizsgáltad.-szólt a dokinak.

-Szóra sem érdemes. Jobbulást!

-Köszönöm! Viszlát!-indultunk el az ajtó felé.

-Gyere.-húzott el az egyik folyosón.

-Hol vagyunk?-kérdeztem megint.

-A pihenőbe megyünk.

-Áh és miért?-fordultam felé.

-Mindjárt megtudod.-Oké.

Kinyitotta az ajtót és betolt rajta. Egy csapat fiúval találtam szembe magam. Gondolom Mason csapattársai.

-Mason! Úgy volt, hogy ma nem jössz.-állt fel az egyik.

-Nem is terveztem. Csak a barátnőmet vizsgálta meg a doki.-biccentett abba az irányba ahonnan jöttünk és óvatosan magához ölelt.

-Áh a barátnő, akiről már sokat hallottunk.-szólt az egyik, majd mindenki bemutatkozott.

-De mi történt veled?-kérdezte Kai.

-Tegnap történt, hogy láttam valamit aztán elmentem sétálni. Egy bárban kötöttem ki.-meséltem.

-Aztán rászállt egy srác. De még részegen is mondta, hogy van barátja.-szorította meg a kezem Mason.

-Milyen romantikus...

-És mi történt a válladdal?

-Amikor Mason átölelt a srác hátba vágta volna egy sörös üveggel.-mondtam.

-Te pedig hősiesen megmentetted és téged ért az ütés?-vonta fel a szemöldökét Kai.

-Valahogy úgy.-bólintottam.

-Hát jobbulást! És kísérd el majd Masont az edzésre néha.

-Ígérem eljövök. Örültem fiúk!-intettem és kiléptem a pihenőből.

Az autóba ülve bekötöttem magam.

-Elugrunk gyógyszertárba és boltba még?-fordult felém.

-Persze, mehetünk.

~~~

-Vegyünk nasit?-néztem Masonre felé a boltban.

-Persze.-bólintott-Este majd megnézünk valami filmet.

-Oké. Liszt az kell.-tettem egyet a kosárba.

-Honnan tudod?-kérdezte.

-Én csináltam a reggelit. Felmértem a terepet.

-Vagy úgy.-nevetett fel.