So Far Away |Mason Mount FF.|

11.rész

Megvártam míg a többiek elmennek és csak Ádám maradt mellettem. Elindultunk a szomszéd épület felé és megálltunk Mason előtt.

-Mint a legnagyobb rajongód azt mondom, hogy te nem vagy normális.-kezdte Ádám, mire Mason kérdőn nézett rá.

-Miért is?-kérdezte.

-Először hazudsz neki, majd utána jössz ide? Nem értelek.

-Azért jöttem utána, hogy elmagyarázzam miért hazudtam neki.-felelte.

-Figyelj bírlak de ez így gáz. Mindenképp beszéljétek meg a dolgot. Talán páran felismertek már téged.-nézett körbe Ádám.

-Már itt is ismernek?-lepődött meg Mason.

-Hát...ja.-helyeselt Ádám.-Én lépek, mert én kibékültem a barátnőmmel és én nem vagyok hülye.-nézett Masonre, aki vette az adást és bólintott. Ádám megfordult és elment. Kettesben maradtunk Masonnel.

-Mehetünk?-kérdeztem.

-Hova?

-Megakarod magyarázni a dolgot nem? Vagy ha nem, nekem úgy is jó.-vontam vállat és elindultam.

-Nem, nem. Meg akarom magyarázni neked.-szaladt utánam.

-Akkor hallgatlak.-fordultam felé.

-Nem mondtam el mindent magamról...-kezdte.

-Igen erre rájöttem.-bólintottam az utat figyelve.

-De ennek meg volt az oka.-mondta.

-Oka? Mason, már ezerszer mondtad, hogy okkal hazudtál. De azt az okot még nem hallottam. Mond el, hogy miért vertél át.-szóltam.

-Jó.-sóhajtotta.-Azért hazudtam, mert azt hittem te is olyan vagy, mint mindenki más.

-Mint mindenki más? Ezt meg, hogy érted?

-Maja, tőlem mindig akarnak valamit. Azt hittem te is olyan vagy. Nem tudod elhinni, hogy milyen is az amikor bele szeretsz valakibe, de ő csak a pénzedért van veled. Olyan nehéz elengedni azt az embert, akit szeretsz.-magyarázta.

-Ezért hazudtál? Mert azt hitted átverlek?-álltam meg.

-Ne is az miatt, hogy átversz hanem, hogy nem magam miatt szeretsz.-állt elém.

-Oké, tegyük fel, hogy elhiszem. De mikor akartad elmondani?-kérdeztem karba tett kézzel.

-Még aznap este. De nem gondoltam volna, hogy ott leszel a meccsen.-vakarta a homlokát.

-Mason...-sóhajtottam.

-Meg tudsz nekem bocsátani?-kérdezte boci szemekkel. Ennek nehezen tudtam ellenállni, de azért mégsem bocsáthatok meg olyan könnyen.

-Mondhatjuk úgy is, hogy hazudtál, átvertél, átejtettél. Mindegyik ugyan azt jelenti és nehéz elfelejteni ezt a dolgot.-néztem a szemébe, amiben megbánást láttam.

-Persze tudom, de várok amíg kell. Várok, amíg megbocsátasz nekem.-ígérte meg.

-Hát jó, de nehogy azt hidd, hogy könnyedén megbocsátok. Nem te vagy a világ közepe.-feleltem és őt kikerülve elindultam az úton. Hallottam mögöttem a lépteit.

-Véletlenül nem miattam hagytad ott azt a srácot?-kérdezte szemtelen hangsúllyal. Mire hirtelen megtorpantam.

-Nem miattad volt. Ne rángasd tévhitekbe magad!-fordultam meg.

-Isten ments! Akkor nem miattam volt?

-Nem!-indultam el újra.

-Kár, pedig ahogy megláttál máris oda jöttél magad mögött hagyva a srácot.-cukkolt újra.