Budapest 1976

XI. - A lift sosem hagy el

Az ötvenes melegítős idegen sokat járt Liza fejében. Az egészet traumának lehetne leírni. Ostobaság, hiszen volt sok hasonló tapasztalata. Sokan beszóltak neki, letapizták, vagy megpróbáltak rámászni. De ebben a világban, ebben a korban ez a női léttel járt. A férfiak, az emberiség fele nem tisztelte a nőket, és néha még ők sem tisztelték önmagukat.

Lizának is voltak napjai, mikor nem akarta elhinni, hogy több egy hasztalan trófeánál. Hagyta, hogy éveken át kitüntetésként viseljék, és sose nézzenek túl a külsőjén vagy a nemén. Még ő maga sem tudta, hogy mit kellene látnia.

Aznap, az a melegítős idegen emlékeztette rá, hogy voltak ilyen napok. És azokon a napokon talán nem futott volna el. Nem védekezett volna, és nem tartotta volna magát annyira, hogy védekezzen egy erőszakos szemét ellen.

Ez halálosan megijesztette.

Nem is maga történés, hanem ez az apró kétely. Az emlék.

Rémálmok gyötörték. Ezekben az álmokban a férfi utoléri, és bántalmazza. Leszabja róla a ruháját, megveri, és amikor végzett vele otthagyja az utca közepén. Senki sem menti meg. Senki sem veszi észre. Egyedül marad.

Mikor felébredt, mindig Levi jutott eszébe. Az, ahogy belé kapaszkodott, először megérezte ánizsos arcszeszét, és belenézett mogyoróbarna szemeibe.

Ez zavarta a legjobban.

Hogy egyedül nem volt képes megvédenie magát, hanem valakinek a segítségére szorult. Liza egész életében egyedül érezte magát a felszínes kapcsolatai között. Akárhányan vették körül, ő magányos volt. Mégis, képes volt vigyázni magára. És pont most, mikor élete a tökéletes meder felé tartott, egy idióta elkezdte üldözni, akitől egyedül nem tudott megszabadulni.

Bűntudatott érzett, amiért nem utasította vissza rögtön Levi-t.

Miután bemutatkoztak, és arra került volna a sor, hogy elköszönjenek egymástól, Levi lezserül, bármi agybaj nélkül felajánlotta, hogy elkíséri a Szirén-házhoz. A taxira is adott volna pénzt, de Liza azt nyilván nem hagyta. Kettesben elsétáltak a Polisz-csarnok mellett, de Levi végül rábeszélte a lányt, hogy megnézzék az Magyarkép stúdióját. Már hajnal volt, és alig páran dolgoztak akkor az épületben. Nem zavartak senkit. Körbejárták az összes emeletet, és mire a végére értek, mindketten elvesztették kissé józanságukat. Liza nem akart egyedül lenni, és Levi nem akarta őt egyedül hagyni. Reggelig ott maradtak.

A vége az lett, hogy Levi elhívta a lányt, hogy mindennap ebédeljenek együtt, ameddig Liza el nem felejti a melegítős fickót, hogy Levi rendes, traumától függetlenül is el tudja hívni egy igazi randevúra. Ő volt az egyetlen, aki tudott az egész fiaskóról . Másnak nem merte elmondani. Egy furcsa bizalom alakult ki köztük. Az ő kis titkuk.

Egészen mostanáig.

Most, hogy ott rostokoltak a liftben bezárva, és nem volt ki elől mit titkolni, az egész kapcsolat értelmét vesztette Liza számára. Az érzelmek, amik a hetek során kialakultak benne céltalanná váltak.

- Hogy mi a baj? – sóhajtott Liza. – Miért vagy itt? Miért hiszed, hogy bármi bajom van? Az nem jutott eszedbe, hogy egyszerűen csak nem akarlak látni? - jelentette ki, de azt sem igazán tudta mit. Elhúzta arcát Levi felől, és gyorsan a piros gombra csapott, ami újraindította a liftet, ami hirtelen felefelé indult el.

- Azt hiszem azért egy indokot adhatnál nekem. A fogam biztosan nem lehet, megmostam reggel – húzta végig ujjait a hófehér fogsorán, és Liza hiába próbálta, nem tudott nem nevetni.

A lift hirtelen megállt, és az ajtók mögül egy ősz, felfuvalkodott öregember tűnt elő, egy fiatal lánnyal a háta mögött. Köhintett egyet, majd Levi-re nézve horkantott:

- Kérem szóljon a titkárnőjének, hogy csináljon egy kis helyet, mind le szeretnénk menni – fennhéjázott, mire Levi nem bírta magát visszafogni.

- Elnézést! – szabadkozott a falnak simulva. – Tudja én vagyok Szalay kisasszony titkára. Nagyon sajnálom, ha kényelmetlenséget okozok – hadarta, és az öregnek lesápadt az arca. Liza félig elmosolyodott. Be kellett szállnia a játékba.

- Tamás nagyságosúr! Hányszor kell még elmondanom, hagyjon helyet másoknak is? Ha így folytatja megint le kell nyesnem egy dollárt az óradíjából – mondta magabiztosan, míg Levi szánakozva bólogatott. – Ha így folytatja, a húga több zsebpénzt kap, mint maga fizetést – folytatta. Az öreg teljes terrorban, elképedve állt melléjük. Még levegőt sem mert venni.

- Nagyon sajnálom asszonyom!

- Maga szerint megyek valamire a sajnálkozásával? – vágta rá Liza, ahogy a lift lassan a földszintre ért. – Szedje össze magát. – Az öreg és a titkárnője amilyen gyorsan csak tudtak kimenekültek, de Liza még pont tudott egyet kacsintani a fiatal lánynak.

A lift ajtaja újból becsukódott, mire Levi és Liza hangosan nevetni kezdtek.

- Színésznőnek kellene lenned, ez figyelemre méltó volt – bólogatott Levi. A lány megnyomta a lift leállító gombját, majd lassan megfogta Levi kezét. Elmosolyodott.

- Te vagy az egyetlen ember, aki bármikor meg tud nevettetni – vallotta be Liza. – De azt hiszem...

- Miért nem jöttél? – vágott közbe.

- Mit vársz, mit mondjak?

- Az igazat – motyogta Levi. – Nem mondom el senkinek – vigyorodott el.

Liza elengedte Levi kezét, ugyanis az övé rögtön izzadni kezdett. Félt szembe nézni az igazsággal. „Félek, hogy szükségem lehet valakire. Rád."

- Szerinted miért nem mentem? – vágta rá a lány kissé remegő hangon.

- Pillanatnyi elmezavar? – nézett fel, és Liza elmosolyodott. – Nem, szerintem azért, mert nem hiszed, hogy elég jó vagyok neked. Szomorú, de nem tudlak hibáztatni. Éppen ezért ,– hajolt közelebb a lányhoz ,– szeretnélek hivatalosan elhívni, egy igazán különleges randevúra. Eddig még nem tettem, pedig kellett volna. Megérdemelsz mindent. Gyere el velem az stúdió karácsonyi partijára!