Budapest 1976

XVII. - Budapest

Liza kezébe fogta a ruhája uszályát, és csupasz combjait szabadon hagyva sietett a bálterem felé. Lefutott a lépcsőn, és sebesen a márványlapra szökkent. Az a délceg óriás, és az a pimasz frizurája messze kitűnt a tömegből. Nem tudott többet várni rá. Nem is akart.

Átsétált a tömegen, és az éppen Lövővel beszélgető Levi karjába kapaszkodott.

- Ó, szia – köszöntötte Levi széles mosollyal, mire Liza ezt tátogta: „Csókolj meg!" Próbált diszkrét maradni, de ez csak őt érdekelte. Levi-t kevésbé. Gyengéden az állához érintette ujjait, majd lassan, felé hajolva megcsókolta. Az érintése puha volt, meleg, és most először, tökéletes. Tökéletes, mert ezúttal Liza teljes szívéből kívánta. Ezt Levi is megérezte, hiszen az apró, köszönéshez járó pusziból majdnem sokkal több lett. Alig bírtak elhúzódni egymástól. – Ő – mutatta volna be Lizát, de megszakadt eddigi gördülékenysége. – Bemutatom Lizát.

- Lövő Miklós – mutatkozott be a producer, finoman megrázva a lány kezét.

- Örvendek – felelte Liza szívéjesen.

- Azt hiszem az lesz a legjobb, ha magatokra hagylak titeket – ment is tovább a producer, aki egész eddig marasztalni próbálta Levit. Akkor értette meg igazán, hogy feleslegesen, mikor meglátta, hogy Levi-t már más motor hajtja, mint a műsor kezdetekor. Megszerezte a hírnevet, a sikert, a nőket. Az élete következő fejezetében saját magának kell lennie a főszereplőnek. Ehhez pedig valaki olyan kell neki, aki mellett önmaga lehet.

- Beléd meg mi ütött? – fordult Levi teljesen Liza felé.

- Őszintén? Kornél – válaszolt Liza könnyeden. Kihagyhatatlannak tűnt.

- Ugye csak viccelsz – komolyodott el Levi.

Lizának undorodnia kellett volna most minden férfitól, de jobban vágyott Levi-re, mint valaha. Ránézett, és súlytalanságot, derűt érzett. Mellette jobban szerette önmagát.

- Mondani akarok valamit – suttogta a fülébe, és Levi bólintott. Előre nyújtotta karját, és Liza belékapaszkodott. Átvágtak a tömegen, egészen az egyik belső irodáig sétáltak. Nem is volt iroda, inkább könyvtár. A falakat polcok borították, tömve iratokkal és szórólapokkal. Itt jegyezték fel az összes fellépőt, előadást. Ugyanakkor itt is engedhették ki a gőzt a fejesek, hiszen egy biliárdasztal állt a borbársony kárpitozású szoba közepén. Valaki éppen félbehagyott egy játékot rajta.

Levi bezárta az iroda ajtaját, míg óvó tekintettel figyelte, ahogy Liza lassan a biliárdasztal mellé lép, végig simítva kezét a lakkozott fenyőszegélyén.

Még nem is volt lehetősége jobban megnézni magának a lányt este. A tigrisszem ruhát, aminek élénk sárga színe vakítóan fénylett a szobában, amit egy kristályos asztali lámpa világított be csupán. A bal combja látszódott csak ki az estélyi alól, és a gyöngyökkel díszített magassarkúja. Ennyi elég volt ahhoz, hogy Levi fantáziája beinduljon. El kellett terelnie a pajzán gondolatait.

- Történt valami? – kérdezte. Mélyen az alsó ajkába harapott.

- Miért hívtál el ide? – játszadozott Liza a szabadon lévő biliárdgolyókkal, ide-oda gurítva őket.

- Ó, azt hiszem meg akartalak róla győzni, hogy én vagyok a herceged, akire egész életedben vártál – viccelődött hanyagul, de Liza nem tudott nem mosolyogni. Már megint sikerült kizökkentenie. – Szóval, sikerrel jártam? – ballagott komótosan mellé.

- Sosem tudsz komoly lenni, ugye? – nevetett, ahogy Levi hátulról hozzá simult, míg kezeit az asztal szegélyén pihentette. A lány nyakához hajtotta fejét, és megízlelte az édes szeder illatú parfümjét. – Meghallgatsz? – próbálta összeszedni szavait, de képtelen volt bármire is koncentrálni.

- Hát persze – motyogta Levi. – Csupa fül... – orrával megcsiklandozta Liza fülcimpáját. – Vagyok. – Liza egész teste libabőrös lett tőle.

- Most mit csinálnál, ha nemet mondanék neked? Ha kijelenteném, hogy soha többé nem akarlak látni? – nyögte ki a lány nehezen.

- Nem tudom – sóhajtott Levi türelmetlenül. – Megölném magam? – viccelt megint. Liza fejét rázta, de arcára mosoly ült. – Remélem, hogy úgy érezném magam, mint te, ha én is ezt mondanám neked – Megtalálta a tökéletes választ. Véletlenül, vagy tudatosan. – És te? Sírnál utánam?

- Nem – fordult meg Levi felé. – Csak levágnám a tökeidet. – Levi elvigyorodott. – Már van némi tapasztalatom – folytatta, de Levi ujját a szájához tette, míg ezt suttogta:

- Azt hiszem mi tökéletesek vagyunk egymásnak – vallotta be Lizának, és magának is.