Budapest 1976

V. - Gyümölcsíz

Liza idegesen járkált körbe-körbe, amint a toalett ajtaja becsukódott. A vörös márvánnyal borított falak fojtogatták, és a hatalmas mosdókagylók előtt függő tükörben csak saját zavarodottságával találkozott.

- Ugye nem vett észre? - szorította ökölbe kezét.

- Dehogy – hazudta Marci csípőből.

- Ki ez a csávó? – volt Julcsi még mindig lemaradásban.

- Tamás Levente. Tudod, a szombati Magyarkép műsorból – felelte Marci. – Közepesen híres. Legalábbis Kristóf szokta emlegetni. – Kristóf Marci jegyese volt. Már csak pár évtizedet kellett várniuk, hogy össze is házasodhassanak.

- Hát, az biztos, hogy odáig van érted. Mégis mit keres itt? Nem ismeri a telefont? Vagy már szakítottál vele? Ne csigázz! – sürgette Julcsi, újra maga elé húzva a jegyzetkönyvét.

- Nem szoktunk telefonálni, mert van ez a dolgunk, hogy a szerencsére bízzunk mindent. Nem tudom. Fura az egész. Már majdnem egy hete nem találkoztam vele. Azt hittem, hogy ebből veszi az adást. Sosem volt komoly a dolog, vagy ilyesmi. Azt sem tudom hol lakik. És még nem is feküdtünk le úgy igazán – kapkodta a levegőt Liza.

- Úgy igazán? – kérdezett bele Marci.

- Nem olvastad a szeptemberi publikálatlan cikkemet a szex definiálásáról? – mérte fel Julcsi, mire ő lojális barátként gyorsan elterelte a témát:

- Hát, Édes, ő nyilván komolyabban gondolja, mint te. Ide jött. Amazóniába. És ő végülis celeb, nem? Sosem tudtam, hogy buksz a hírességekre.

- Mert nem is – köhintett Juli, válaszolva Liza helyett is.

- Nem tudtam, hogy az. Nem tudok róla túl sokat. Fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem. Nem bújhatok itt el? Örökre? – motyogta Liza, mire a másik kettő szinkronban rázta a fejét, ellenezve az ötletet. – Szakítsak vele? De nincs is igazán mit megszakítani.

- Hát, lehet hogy jobb lenne, ha ennyire bizonytalan vagy. Szerintem fogalmad sincs, hogy mit akarsz. Pedig nem szoktál ennyire bepánikolni a férfiaktól.

- Igen, mert ő nem olyan, mint a többiek.

- Oké, akkor írjunk listát – lapozott új oldalra Julcsi. – Pro és kontra! Mond! – mutatott Lizára.

- Rendben! Kontra: valószínűleg egyszerre több nőt kajtat.

- Nos, ez Julcsinál el is döntené a vitát, de úgy tudom ez téged nem zavar annyira. Akkor miért is kontra? – dadogott Marci.

- Igazad van – mutatott rá Liza. – Pro: nagyon srámos, és magas.

- Mióta vagy ilyen felszínes? – fakadt ki Julcsiból.

- Ne zavard össze, Bárkivel-bármikor kisasszony – lökte meg Marci finoman.

- Á – nyögte ki Liza. – Én nem tudok így gondolkozni. Semmi sem fekete-fehér. Csak annyit tudok, hogy megzizzenek, ha a közelemben van, és senki mellett nem érzem úgy magam, mint mellette. Viszont félek, hogy rossz vége lesz.

- Bébi, a testünk száz éven belül el fog rohadni, és gusztustalan csontvázak leszünk. Mindennek rossz a vége – nevette el magát Marci.

- Hihetetlen vagy – forgatta szemét Juli.

- A lényeg, hogy nem tudsz dönteni. Mi lenne, ha őt megkérdeznéd a dologról? Gyakorlatilag van némi beleszólása.

- Liza! – mondta Julcsi komoly hangon. – Lehet, hogy kicsit túlreagálod a dolgot. Te mondod mindig, hogy az életet nem kell olyan komolyan venni. Szerintem csicsázd ki magad, nyomd ki a melled, húzd össze a hasad, és menj úgy ki, hogy összeszarja magát. Mutasd meg neki, hogy milyen az igazi Szalay Lujza. Gyönyörű, különleges, kedves, de legfőképpen Őszinte. Őszinte magához, és másokhoz – szavalta Julcsi.

Liza mély levegőt vett, és elhatározta magát.

- Hogy nézek ki? – nézett a tükörbe. Egy világosbarna, hosszúujjú kötött ruha volt rajta, amit egy rozsdaszínű, hasított bőr öv húzott össze. Teljesen rásimult vékony alakjára. A haja ma kimondottan vörösen csillogott, látszott rajta az élénk henna hatása, amivel Liza egész este foglalkozott. Már csak unalomból is.

- Tessék, zsebsmink – húzott elő a blézeréből Marci néhány dolgot.

Liza megigazította szempilláit, és vörösre festette ajkait. Kihúzta magát, majd bólintott egyet.

- Köszönöm. Nélkületek darabokra esnék – mosolyodott el, majd magabiztosan kisétált, míg Julcsi és Marci elégedetten vállon veregették egymást. Még egy sikeres WC-meeting.

Liza tökéletes tartással, tökéletes léptekkel sétált át az asztalok között. Újra felcsendült halkan a francia sanzon a nyoma után és az idő múlása is felére lassult. Már messziről meglátta, hogy Levi ott ül az ő székében, és éppen a magazin egyik régi kiadását olvasgatja.

Ez most Liza fennhatósága volt, és ő volt fölényben.

Míg egymás után rótta a sorokat, Levi is észrevette őt, ahogy közeledik. Érezte testén, ahogy a férfi tekintete teljesen végig méri, homloktól bokáig és vissza.

Levi maga elé emelte az újságot, legyezni kezdte vele magát, azt tettetve, hogy Liza minél közelebb ér hozzá, a levegő annál forróbb lesz körülötte. Aztán direkt leejtette az újságot, aminek lapjai ezerfelé hulltak. "A Tamás Levente Shtick" Flúgosnak lenni, mindent elejteni, mindig elesni, és végül, magabiztosan vigyorogni, de közben teljesen irányításban maradni.

Ez persze rögtön kizökkentette Lizát az erős, független nő szerepéből. Nem bírta ki, hogy ne mosolyogjon. Levi, a kaján vigyora, a mélyen kigombolt ingjei, és göndörkés haja. Folyton ezt csinálta vele. Mintha felemelte volna Liza lábát a földről, így támasz nélkül hagyva. Tényleg ez lett volna a célja? Pedig Levi közel sem így érezte magát, ha Lizára gondolt. Sőt.