𝐃𝐨𝐧'𝐭 𝐖𝐨𝐫𝐫𝐲 𝐃𝐚𝐫𝐥𝐢𝐧𝐠 •𝐌𝐇𝐀 𝐎𝐧𝐞𝐬𝐡𝐨𝐭𝐬•

𝐈. 𝐓𝐨𝐝𝐨𝐫𝐨𝐤𝐢 𝐱 𝐑𝐞𝐚𝐝𝐞𝐫

Régmúlt ígéret

"Ígérem megvédelek!" tette szívére apró kezét, míg másikat arcomon pihentette. A játszótér széleit körülölelő rügyező fák között álltunk, a napfény beszűrődött a levelek között. Kívülről csupán két gyermek játékának tűnt, senki nem láthatott a függöny mögé. Mi ketten ígéretet tettünk. Megszeghetetlen, gyermekded lelkek ápolta ígéretet.

"Valóban megvédtél..." mosolyogtam keserű könnyeket eresztve meggyötört bőrömre. Százan álltak körülöttünk, mégis, bimbódzó fákká alakultak az elmémben. Ugyanott álltam, ahol tizenhat évvel ezelőtt ugráltam körbe egy pillangót. Magam elé képzeltem ugyanazt a gyönyörű szempárt, a boldogságot tükröző mosolyt. "Ez volt az eskünk, igaz?"

A felemás szempárt örökre elrejtette a fehér köpönyeg, a bársonyos, vékony anyag, melyet valódi gondossággal kötöttek fejére. Hajkoronája kósza tincsei kiszabadultak a börtönből, belelógtak kisimult arcába.

"Tedd meg. Megérdemli" támogatott a pillangó a vállamon pihenve. Irányítás alá vette mozdulataim, elreppent a ruhámról. Húzta magával fagyos kezeim, húzta magával a gondolataim. "Egy utolsó".

"Nem akarom" tiltakoztam elcsukló hangon. "Képtelen vagyok rá".

"Most" hangzott a pillangó angyali utasítása. "Itt vagy".

"Shoto... Köszönöm" nyomtam egy apró puszit az arcára mosolyogva, gyermeki szeretettel telve.

"Bármikor" vörösödött el játékosan átölelve.

"Shoto... Köszönöm" nyomtam egy utolsó csókot az ajkaira összetörten, többé viszonzatlan szerelemmel.

"Lépj vissza" válaszolt a pillangó helyette. Nyugtató kéréseit teljesítve meghátráltam.

Könyörtelen gyorsasággal rántott vissza a valóságba a lepke, mely holtan hullott tenyerem óvó közegébe. A fák visszaváltoztak zokogó nőkké, leszegett fejjel hallgató férfiakká. Gyilkos csend honolt mindnyájunk körül, mely megölte a csodás állatot is.

Homályos tekintettel bámultam magam elé, a vérem a fülemben dobogott. Hallottam mindenki szaggatott levegővételét, de akiét kerestem, nem volt a közelemben. Előttem feküdt, örökre kiürült tüdővel. Bármennyire is hallani akartam, többet nem szólalt meg. Sem a fülem alatt, ahogy ráfeküdtem a mellkasára, sem a meleg kezeim alatt amik óvatos mozdulattal simogatják. Egyszerűen... Nem kóstolhat több cseresznyevirág illat áztatta oxigént.

"Menjünk innen" javasolta a vállamra téve idegesen remegő tenyerét.

"Bakugo, nem hagyom itt!" ellenkeztem azonnal. "Nem akarok elmenni innen!" tört fel belőlem a kíméletlen zokogás. Ki tudja mennyi ideig tartottam magamban mindezt, de most egyszerre.... Egyszerre szabadult fel minden sérelmem égető, igaz könnyekben.

"Gyere" ragadott karon, kegyetlenül figyelmen kívül hagyva minden mozdulatom.

"Bakugo! Eressz el!" kapálóztam sírva, látványos galibát csinálva. Az összes szempár rám szegeződött, az ajkak tátva maradtak. "Kérlek..." eresztettem le végül fáradt karjaim. A folytonos sírás kifárasztotta a testem, minden fizikai és mentális erőm elhalt vele együtt.

"Nem akarom, hogy lásd. Értsd meg" húzott tovább, hagyva, rátámaszkodjak, segítve magam a járásban. "Eleget szenvedtél. Ne őröld tovább magad miatta".

"Bakugo..." szipogtam elhalkítva szavaim. "Én... Képtelen vagyok hazamenni egyedül".

"Egy szóval sem mondtam, hogy hazaküldelek. Most nálam alszol, és nem tűrök ellenvetést" szólt rám erélyesen.

"Shoto..." próbálkoztam megkeresni minden erőm, hogy kimondjam. "Shoto egyszerűen..."

"Ki ne mondd" fenyegetett Bakugo a vezető ülés előtti kormányba kapaszkodva. Karjai erei kidudorodtak az idegességtől, ujjai meg-megremegtek.

"Shoto egyszerűen meghalt!" fakadtam ki végül keservesen. "Miért?"

"Nem tudom, oké?!" szisszent fel. "Nem tudom" gyengítette el hangerejét. "Az élet kibaszott igazságtalan".

꧁꧂

"Mutasd meg neki. Az övé" tessékelt ki az autó melegéből.

"Katsuki, nem tehetem... Képtelen vagyok odamenni hozzá".

"Az akaraterőd meg van. A félelem el fog illanni".

꧁꧂

"Látod ezt, Shoto?... Ő a tiéd" hunytam le a szemem, megsimogatva kerekedő hasam. A vastag ruharéteg alatt is tisztán látszott. "Húsz hetes apróság bújik meg itt" töröltem le arcomról egy kósza könnycseppet.

"Örülsz neki, ugye? Szipogtam. "Ugye?"

"Sajnálom" suttogtam végül leborulva a márványkő elé. "Sajnálom!" tört fel a kínkeserves zokogás. "Képtelen voltam kijönni hozzád. Egyszerűen... Féltem" magyaráztam hadarva, összefolyt szavakat használva. "És még mindig félek. Tehetetlenül vergődöm minden este az ágyban. Katsuki ágyában. Vicces" nevettem fel keserűen. "Vicces, mennyire megváltozik az ember egy borús esemény után. Katsuki befogadott. Átváltozott védelmező báttyá, és megpróbálja pótolni a helyed. De bármennyire igyekszik is, nem tud... Helyettesíteni. Gyűlölöm ezt a szót" a fejem a kőnek döntöttem, a rávésetett fotója mellé. "Annyi mindenről kell mesélnem. Annyi mindenről maradtál le miattam".

"Itt van először is a baba" folytattam levegővételeim lelassítása után. "Nem tudom kislány lesz-e, vagy fiú... Még neveken sem gondolkoztam. Mindenesetre, Fuyumi jól hangzik... És Natsuo is. Szeretem őket" mosolyogtam. "Mindenesetre bármi is lesz a kicsi... Todoroki becses vezetéknevét fogja viselni. Gyönyörű ez a név, nem? Te már csak tudod..." simítottam végig a vésett betűkön.

"A mi hősünk vagy, Sho. Kettőnk legnagyobb hőse.... Azután derül ki, hogy terhes vagyok, hogy.... Itt hagytál minket. Engem. Persze, ne aggódj, az apja vagy. Katsuki jól le is szidott..." eresztettem ki egy fájdalmas kuncogást. "Remélem a te géneid örökli. A felemás haj koronája kitűnne a tömegből. Bizonyára észrevenném, ha már rád is rád leltem".

"Gondolkodtam persze a Shoto néven is... De képtelen lennék a fiamat az apja nevén hívni. Nem menne" folytattam feszülő mellkassal. "Fogalmam sincs, hogyan fogok így boldogulni. Annyiszor megbeszéltük, hogy összeköltözésünk után hogyan tovább, és most mindegyik lehetőség halott".

"Nem maradhatok Katsukinál ennyi ideig. Engem még elvisel, de a babát már nem hiszem" Mosolyra húzódik vacogó szám, de magam sem hiszem, hogy mit csikartam ki magamból. "Nem hallgatod végig a hosszú-hosszú monológjaim az anyává válással kapcsolatban. Azóta ezeket őrisztgetem. Soha, senki már nem fog tudni róla, csak te. Itt".

- 828 words