𝐃𝐨𝐧'𝐭 𝐖𝐨𝐫𝐫𝐲 𝐃𝐚𝐫𝐥𝐢𝐧𝐠 •𝐌𝐇𝐀 𝐎𝐧𝐞𝐬𝐡𝐨𝐭𝐬•

𝐈𝐈./𝐄 𝐊𝐚𝐦𝐢𝐧𝐚𝐫𝐢 𝐱 𝐑𝐞𝐚𝐝𝐞𝐫

Kiszálltunk az autók melegéből, bevárva a többieket is. Az iskola kapuja nyitva állt, bármennyire is erős volt egykor a biztonsági rendszer, porrá lett. Romok fogadtak az suli területén is, mindenhol feltúrt aszfalt, kidőlt fák, leomlott kicsi melléképületek maradványait láttam. Hihetetlen pusztítás, és nehéz elképzelni, hogy a kevés létszámmal rendelkező Liga okozott volna ekkora galibát. Pedig ők a tettesek.

A levegőben füst, por kavargott, az orrom belesavanyodott a különböző szagokba. Tudtam, hidegre számíthatok, de nem gondoltam, pillanatok alatt átfagynak a csontjaim a hajnali hűvösben. Kellett nekem tanévkezdés előtt szellős ruhát terveznem.

A homályban nehezen szűrtem ki az árnyak közül a U.A. épületét, de az égbe nyúló tornyok sokat elárultak hollétéről. Az iskola nagy része ép maradt, egy-két helyen láttam kitört ablakokat, betört ajtókat. Kíváncsi vagyok, belülről milyen állapotú.

Még sétáltunk egy keveset, megkerültük a központi építményt. Hátul borzalmasabb kinézet fogadott, mint amit eddig láttam. Mindent porig romboltak, ekkora kárt még nem láttam a híradóban sem. Ocsmány. Az egyetlen dolog, ami eszembe jutott, undor. Undorodtam a Gonoszok Ligájától, akik kérdés nélkül gyilkoltak meg itt gyerekeket. Milyen örömöt érezhet az, aki ilyen szörnyűségeket művel? Miért jó ez? Megtámadni egy hősakadémiát, amiben több százan tanulnak, alig 15 éves gyerekek?

Eljönni a világ végéig azért, hogy megakadályozzák a következő generáció fejlődését, és hivatásos hős tanárokat megsebesíteni, hogy többet ne állhassanak az útjukba. Soha nem fogom megérteni, mi ebben számukra a jó. Jelenleg annyit tudok tenni, hogy szembe szállok velük, s könyörtelenül rács mögé rúgdalom őket. Járják végig azt az utat, amit egyik társuk miatt kellett végig szenvednem nekem is.

- Mielőtt megkérdeznéd, miattam van. Shigaraki és a többiek is engem kerestek. Én vagyok a célpont - suttogta lelassítva hozzám Izuku.

- Miből gondolod? - érdeklődtem a földre pislogva.

- Olyan erő birtokában állok, amit a vezetőjük meg akar szerezni. Minden áron.

- Az One for All? Tudom, All for One pályázik rá. Azzal tudja a világot uralni - mutattam ujjaimmal egy apró robbanást, ezzel jellemezve a világunkat, ha esetleg a gonosztevők fejéhez kerülne a képesség.

- Mi? De hát meg sem szólaltam! Honnan tudtad? - torpant meg ijedten.

- Denki kikotyogta a látogatásakor. Igazából mindent tudok, ami a Ligával vagy velünk kapcsolatos. Jobban járt a szája, mint egy éhes kismadár csőre - legyintettem felé. - Ne aggódj, nem mondom el a titkod senkinek, az a te dolgod. Nem én akartam megtudni, kérlek, ne vess meg.

- Miért nem szóltál róla? Akár eldöntheti a közeledő csata kimenetelét! A javunkra! - aggodalmaskodott.

- Nincs olyan információm, ami most tudna segíteni. Inkább személyes ügy Denki és köztem.

- Ne haragudj, nem akartam beleszólni a magánéletedbe - visszakozott gyorsan, szomorú arckifejezéssel.

- Ami nincs, abba nehéz belenyúlni - vettem egy mély levegőt.

✩

Nem sokkal később a B-s osztály is megérkezett. Nagyjából egyező létszámmal indultunk, talán négyen hiányoztak tőlük. Az összesen negyven főből harminchárman vártuk az ellenséget. Akik nem soká érkeztek is.

Izuku betessékelt a fő épület hátsó bejáratán hajnal előtt, bezárt a négy fal közé. Olyan sebesen hagyott ott, hogy meg sem tudtam kérdezni, mégis hogyan jussak ki innen, ha nem tud idejönni kinyitni a zárat. A sötétített ablakok elzárták előlem a napfényt, de eleinte nem is láttam semmit, hiszen nyugatra vetült a kilátás. Az épület hatalmas árnyékot vetett a leendő csatatérre, elő sziluetteket varázsolt a barátaimból.