𝐃𝐨𝐧'𝐭 𝐖𝐨𝐫𝐫𝐲 𝐃𝐚𝐫𝐥𝐢𝐧𝐠 •𝐌𝐇𝐀 𝐎𝐧𝐞𝐬𝐡𝐨𝐭𝐬•

𝐈𝐈./𝐀 𝐊𝐚𝐦𝐢𝐧𝐚𝐫𝐢 𝐱 𝐑𝐞𝐚𝐝𝐞𝐫

Átvert érzelmek Pt1.

Az osztálytermet feszült csend fonta körbe. Senki sem szólt, a tanár érzelemmentes hangon oktatott. A legtöbben halkan körmöltek, köztük én is. Mások, jelen esetben a lustábbak, padukra görnyedve gondolkoztak, vagy a füzetük vonalait díszítgették. Hihetetlen, mennyire más egy légkör egy sima bejelentéstől. Csekély esély, hogy éppen az osztályunkat sújtja a veszteség, így nem aggódtam.

Amint pontot tettem egy mondat végére, a tanár elhallgatott. Figyelmesen fülelt kifelé, a csukott, hangszigetelt ajtón át is behallatszott a hangos trappolás. Kiabálás ütötte meg fülünket, egyre közeledtek. Bármi vagy bárki is hangoskodott, a célirány az osztályunk volt.

- Ennek nem lesz jó vége - nyögte be elhaló hangon Eijiro.

- Köztünk van - egészítette ki Denki, mögülem.

A mindig vidám, energikus szőke most nem rugdosta a székem, ahogy szokta. A lábait maga alá húzta, amolyan elbújó pózba helyezkedett, éreztem jelenlétét. Rágcsálta kiszáradt ajkait, hallottam minden frusztrált levegővételét. Vibrált körülötte a levegő, és nem képessége miatt.

Akik eddig szunyókáltak, felkapták fejüket a hangzavarra. Magunkban találgattuk, mégis ki lehetett az. Mindenki gyanússá vált, az egyetlen ember pedig hamarosan lebukik, s fény derül minden titokra. Tűkön ülve vártuk az érkezőket akkor is, ha mind tudtuk, nem távoznak majd üres kézzel. A visszhang felütötte fejét, a folyosó másik végéről is hallottuk őket.

- Gyerekek, maradjatok nyugton, senki se mozduljon! - Egy maszkos, fekete öltözéket viselő, mély hangú férfi kivágta az ajtót, szabad kezével intve a kint várakozóknak.

Fél tucat hasonló ruhás kommandós tódult be a terembe. Sosem hittem volna, hogy ennél nagyobb feszültség is létezhet emberek között, de az eddigi értéket ez túlszárnyalta. A legtöbben csak most eszméltek rá valójában, hogy a gyanúsított diák köztünk tartózkodik. Eddig csak próbálták bemesélni maguknak, hogy a szomszédos osztályba igyekszenek a biztonságiak.

- Megkérek mindenkit, hogy higgadtan maradjon a helyén, és mozdulatlanul várjatok, különben kénytelenek leszünk bevetni a hatástalanító fegyvereket! - kocogtatta meg a markában szorongatott súlyos lőfegyvert, ami igenis valódinak tűnt, főleg ilyen közeli meglátásból. Az első padsor tisztán látott minden kis apró varrást is egyforma feketeszínű ruhájukon. Hátborzongató élmény.

Lefagytunk. Bármennyire is megijesztett a helyzet és menekültünk volna, a helyünkön maradtunk, és vártuk a végítéletet. Különös, de egy okból megnyugtatott, hogy egyik maszkos sem emelte rám sötét tekintetét, miközben páztásztak minket. Köztünk van, ez nem vitás. Csak fogalmam sincs ki lehet az. Az osztály húsz tagjából számomra tizenkilenc gyanúsított, a hősöknek háromszáz diák közül egy a bűnös. És az a mi osztályunkban tartózkodik.

Eraserhead lépett be a terembe. Hőskosztüme illett a rendőrség tagjaiéhoz, de simán megkülönböztettük, látva kócos sötét tincseit és messziről felismerhető sebhelyét. Komor kifejezéssel körbetekintett, figyelmen kívül hagyva a másik tanár ficánkolását, aki fülét-farkát behúzva elrejtőzött a rend felügyelői mögé. Nem hagyta el a termet, igenis kíváncsi volt rá, mégis ki lehet köztünk az, aki megszegett minden létező szabályt és ellent parancsolt a kötelességeinek.

Az osztályfőnökünk mély sóhajt eresztett ki. Megköszörülte torkát, s így szólt:

- Szánalmas - dünnyögte orra alatt, és folytatta. - [T.N], a U.A. többé nem a bejelentett iskolád. Az igazgató haladéktalanul kirúg, és azonnal a rácsok mögé kerülsz. Egy olyan diákot vesztettem el, akit igazán nem szerettem volna - Fekete íriszeiben sajnálkozás csillant, de többre nem is méltatott.