𝐃𝐨𝐧'𝐭 𝐖𝐨𝐫𝐫𝐲 𝐃𝐚𝐫𝐥𝐢𝐧𝐠 •𝐌𝐇𝐀 𝐎𝐧𝐞𝐬𝐡𝐨𝐭𝐬•

𝐈𝐗. 𝐌𝐢𝐝𝐨𝐫𝐢𝐲𝐚 𝐱 𝐑𝐞𝐚𝐝𝐞𝐫

irolany2021nak sok szeretettel<3

✩

Csomagolópapír és vanília

A legnagyobb odafigyeléssel csomagoltam össze az ajándékot. Egy dobozba rejtettem, azt pedig bebugyoláltam zöld, karácsonyfa mintás csomagolópapírba. A tetejére vörös szalagból masnit kötöttem, s a csomaghalmaz tetejére illesztettem.

Az osztályom minden tagjának csomagoltam egy bögrét, beléjük kedvenc csokijukat rejtettem. A bögrék ugyan mind-mind más mintával rendelkeztek, az aljukba óvatosan belevéstem az ajándékozott nevét, ne essen keveredés. Persze remélem, nem történik olyan baleset, hogy teli kerámiát fordítanak fejre, leellenőrizni a tulajdonost.

Bevallom, minden pénzemet elköltöttem ezekre az apróságokra, meg a rengeteg tekercs, ugyanolyan csomagolópapírra - kivéve a kupac tetején billegőét, annak különlegeset vettem. Bár az iskola bőkezűen támogat minden diákot, három havi ösztöndíjam szárnyalt ki a zsebeimből a kasszába. Remélem, megérte annyit szaladgálni értük, és tetszeni fog majd mindenkinek.

Az osztállyal közösen - vagyis inkább Tenya és Momo szóloklásával - megbeszéltük, hogy mindenki ajándékoz valami apróságot a másiknak, hogy senki se maradjon ajándék nélkül a karácsonyfa alatt. Így, hogy Aizawa sensei is beszállt, húsz kicsi dologgal érkezem vissza kolis szobámba. Ez csak akkor lehetséges, ha mindenkitől kapok, de természetesen nem várom el, hogy valaki kényszerből adjon. Örülök annak is, hogy ha látom az arcukon a boldogságot az én ajándékaim miatt. Ezért a kedvenc ünnepem a karácsony.

Hanta bedobta az ötletet, mi lenne, ha nem derülne fény rá, hogy ki kinek ajándékozott, így hát csak az ajándékozott nevét írtuk rá nagybetűkkel, egyformán a csomagok külsejére. Ha netán, esetleg mégis meglátná valaki, hogy én szorongatom azt a csomagolópapírt, amiben ő kapott valamit, természetesen lebuknánk. Ennek elkerülése érdekében karácsony délutánján, ajándékozás előtt beosztott időtartamokban hordjuk le az ajándékokat a társalgóban lecövekelt terebélyes karácsonyfa alá, így teljesen titokban maradhat mindenki kiléte. Kikötésként szerepelt még, hogy tíz percnél tovább nem tartózkodhatunk lent, mert jön a következő emberke, és amikor nem rajtunk van a sor, akkor a szobákban maradunk. Így egyszerű. Azt tudtuk, hiszen együtt osztottuk be, hogy mi mikor megy ki, ennek ellenére tiszteletben tartottuk egymás magánidejét.

Jómagam kilencedikként indulhattam le, tehát ehhez időzítettem. Gyorsan összekötöttem takaróm négy sarkát, majd mint egy puttony, elhúztam magam után. Tizenhat húszat ütött az óra, mikor kiléptem harmadik emeleti kolis szobámból, és megiramodtam a lift felé. Hálát adtam az igazgatónak, amiért nem sajnált ennyi pénzt beleölni a kollégiumok kialakításában, és nyugodt szívvel pakolt lifteket beléjük, ezzel megkönnyítve minden dolgom. Végül is, jobb utaztatni a sok törékeny holmit, mint három emeleten keresztül abban reménykedni, hogy nem törnek darabokra egy nagyobb huppanásnál.

A lift csippanó hangot hallatott, előttem pedig kitárult az ajtó, s végre megláttam a gyönyörű, közösen díszített karácsonyfát, alatta számos, felpolcolt vagy összekevert kupacban heverő ajándékdobozzal. Nyolc fajta csomagolópapíron, szépen látszó helyen feltűntették a neveket, ahogy közelebb értem, kapásból felfedeztem kettőn a nevemet.

Furdalt a gyerekes kíváncsiság, megfordult a fejemben, mi lenne, ha talán belekukkantanék a tenyérnyi méretűbe. Természetesen nem tettem meg, ennyi önerő még lakozott bennem. Otthagytam a két ajándékot, és nekiálltam sajátjaim kilakolásának. A szőnyegen össze-vissza elszórtam a csomagokat, úgy, hogy a szép betűkkel firkált nevek is látszódjanak. Talákoztam rénszarvasos, hóemberes, de fénylő kék csomagolópapírral is, közéjük rejtettem több ajándékot is.