𝐃𝐨𝐧'𝐭 𝐖𝐨𝐫𝐫𝐲 𝐃𝐚𝐫𝐥𝐢𝐧𝐠 •𝐌𝐇𝐀 𝐎𝐧𝐞𝐬𝐡𝐨𝐭𝐬•

𝐈𝐈./𝐂 𝐊𝐚𝐦𝐢𝐧𝐚𝐫𝐢 𝐱 𝐑𝐞𝐚𝐝𝐞𝐫

Átvert érzelmek Pt3.

Az ajtót kivágták előttem, Izuku kezét nyújtotta. Kikecmeregtem a kocsi hátsó üléséről, ahol nagyjából öt percet töltöttem utazással. Kyoka vezetett, mellette Momo ült, aki frissen szerzett sebeit ápolgatta. A jobb karján sérült a bőre, több helyen is vágás fedte nyurga testét. A többiek is hasonlóan festettek, bár sokat nem láttam a sötétben.

A zöld hajú megmentőm felkarolt, és begyalogolt velem egy régi, megrongálódott épületbe. Elhagyatott garázsnak tűnt, millió különböző szerszámmal a környékén. Falait kívülről graffitik díszítették, belülről szellősre varázsolták a kitört ablakok. A magas mennyezetről több, gyér fényű lámpa lógott, misztikus hatást nyújtva a beltérnek. Éppen, hogy beértem, Mina rohant felém, útközben pedig felkarolt egy kempingszéket, amit kihajtott, és le is ültetett rá.

- Igyál valamit - nyújtott felém egy nagy palack vizet.

Biccentve elfogadtam, letekertem róla a kupakot, és eltűntettem az üveg tartalmát. Eközben megérkezett az a csapat is, akik értem jöttek. Nagyjából tizen lehettek, a legerősebbek. Shoto, Katsuki, Eijiro, Kyoka és Momo is csatlakozott a társasághoz. Katsuki rám emelte szigorú tekintetét, miközben csuklójára tekert egy valaha fehér kötszert, és végigpásztázott rajtam.

- Rémesen nézel ki - jegyezte meg morogva.

- Rég láttalak, örülök az újbóli találkozásnak. Annyira hiányoztak ezek a megszólalások - Elkaptam a tekintetem róla, körbenézve a többieken. Összezártam magam előtt a karjaimat, kicsit többet takarva testemből.

Nyomott csend uralkodott a társaságon. Hihetetlen máshogy festettek, egyik sem mosolygott úgy, mint mikor köztük voltam. Sőt. Ajkaik lefelé hajlottak. Sehol egy boldog hang, egy kuncogás. A mély, nyomasztó csend.

Kínosan megköszörültem a torkom. Legalább jussunk el addig, hogy megtudjam, mi okból vagyok most itt.

- Mennyi ideig voltam... Távol? - kérdőn kapkodtam köztük a fejem, de valahogy senkinek sem esett ki a száján a válasz. Mintha félnének.

- Tizenegy hónap, két hét és négy nap - bökte ki végül Shoto, karjaival az egyetlen asztalra támaszkodva, ami a mocskos csarnok közepén roskadozott különböző holmiktól.

- Édes Istenem - Előrehajoltam, eltemettem arcomat a tenyereimben. Gyors fejben számolás után jobban meglepődtem. - Ez azt jelenti, hogy két hete és négy napja volt a születésnapom?

- Pontosan. Azt jelenti - bólintott Katsuki. - Rá négy nappal pedig megtámadta a Gonoszok Ligája a U.A.-t. Kaminarival az élén.

- Denki átjuttatta őket minden biztonsági rendszeren, és lemészároltak mindenkit, aki az útjukba került. A diákok közül húszan meghaltak. És legalább százan súlyosan megsérültek. Beleértve Ochacot, Minorut, és Tenyat is. És az osztályfőnökünket is - egészítette ki Izuku lehajtott fejjel. - Hihetetlen, nem? Mennyi minden romba tud dőlni napok alatt.

- Ezért vagyunk itt? Vagytok és vagyok itt most? - mutattam körbe.

- Igen. A végső összecsapás közeleg, nem tudjuk elkerülni. Azt mondják, az iskola területére érkezik a következő csapás is. Bár kimenekítettek mindenkit, ha még egy ilyen méretű pusztítás érkezik, az iskolának annyi. Minden szempontból - folytatta Izuku.

- És kellek segítségnek, mert nem bírtok el Denkivel?

- Pontosan. Az az ember teljesen megőrült. Esélyünk sincs nélküled ellene, és a többiek ellen - jelent meg Hanta, kezében egy üres műanyag pohárral.